Roubaix

Roubaix

Ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje?

2021. május 14. - Sr2021

A nagyon is pragmatikus énemet kell elővennem ahhoz, hogy ezen egyáltalán gondolkodjam. Az ugyanis nem változott, hogy olyan formációra, amelyben Gyurcsány mint "baráti" (felebaráti) politikus érintett, ennek az Istennek az ege alatt nem fogok szavazni. Emiatt pedig automatikusan a pálya szélére kerülök, nemigen számít, mit gondolok mégis.

A másik elvi problémám, hogy az ellenzéki koalíció nagyjából a teljes politikai palettát felöleli, ami a politikai logika szerint inkább életképtelen, mindenesetre erős kétségeim vannak, hogy nálunk életképes lenne értelmezhetően hosszú távon.

Márki-Zay Péter

Ami miatt viszont kénytelen vagyok gondolkodni ezen, az a Márki-Zay Péterrel készült telexes interjú tartalma. Nagyon szegről-végről (ismerek valakit, aki állt olyan mellett, aki látta, hogy hallották...) hiteles infóim vannak róla, és kezdettől azt figyelem, meddig marad, mit bír, mivé válik. Most miniszterelnök-jelöltté, úgy tűnik, és - sajna - nagyon is szimpatikus, amiket mond. Politikustól ez persze alapelvárás, de akkor is.

Először is, nem igazán politikusi alkat. Nem szeret teljesíthetetlen ígéreteket tenni, és a kormányzást szakmai kérdésnek, szakértői feladatnak tartja. Ez a kettő önmagában elég számomra, hogy meg legyek véve kilóra, mert a legmélyebben egyetértek.

Karácsony

Na, ő még be sem jelentette, csak majd valamikor, esetleg. Róla G. Fodor Gábor mondott két elgondolkodtató állítást: hogy még nem oldott meg semmit (ez tényszerűen azért csak bizonyos szempontból, értelmezésben lehet igaz), és hogy "annyira puha, hogy szinte megsajnálod". Számomra túlzottan fővárosi, és egy fővárosi sosem fogja megérteni úgy a vidéket (ami az ország többi része), mint egy vidéki, és fordítva is. Szerintem jó helyen van, főpolgármesternek bevált, de nem ellenszenves, inkább csak nem érzek benne igazán többet.

Dobrev Klára

Ő Gyurcsány Ferenc felesége. Pont. További gondolatok feleslegesek. Tudom, ez így szexista, hímsoviniszta meg minden efféle is lehet, de nem erre gondolok, hogy valaki csupán akként lehet nőként valakivé, hogy megházasodik. Hanem arra a szokásos tényre, ami a jó házasságokat jellemzi: hogy teljes életközösséget alkot a pár. Ha tehát pl. a feleségnek a barátnője elmond egy titkot, és az komoly titok, amiről van mit beszélni, akkor el fogja mondani a be nem avatott férjnek is, és fordítva. Gyurcsányné és Gyurcsány együtt kormányozna, nincs kétségem, én is így tennék, és ezt inkább erénynek tartanám. De nem Gyurcsányék esetében, a férj korábbi politikai bűneire való tekintettel.

A fő problémám természetesen 2006, az őszödi beszéd, október 23-a, és az elmaradt bocsánatkérés, valamint az azt követő hosszú agónia, a hatalomhoz való beteg ragaszkodás. A bocsánatkérés még eljöhet, de nem számítok rá.

Jakab Péter

Hát, nálam ő a jobboldali MSZP-s csávó. Jelentéktelen, nem is oszt, nem is szoroz, jobbikos, de az ellenkező oldallal szövetkezik, amely ellenében a pártja eredetileg létrejött, és ha valamit említenem kell, akkor az minden, hogy botrányosan viselkedik a parlamentben, meg hogy párizsi. Ez nem színvonal számomra, ha kisgyerekeket akarok látni, az óvodában keresem őket.

Fekete-Győr András

Volt idő, amikor még az olimpia ellen kampányoltak, hogy egyszerre féltem és reméltem, hogy egy új Fidesz nőhet ki a Momentumból. Talán jobb név kellett volna, hogy az a pillanat, amikor ez a remény feltámadt, ne múljon el ilyen gyorsan. Mindegy is, az alkalmatlanságát már többször is bizonyította, írtam már róla én is korábban, és ez mintha csak erősödne. Többet vártam tőle, és mostanra szinte csak az maradt érdemeként, hogy lesz online szavazás az előválasztáson.

Mondd, te kit választanál?

A dilemma ugyanaz, mint ezer éve és mindig: melyik elvárásom adható fel valami "nagyobb jó" érdekében? És ez azt jelenti-e, hogy a cél szentesíti az eszközt (ami nem elfogadható, mint az köztudott)? És van-e vagy lesz-e olyan pont, amikor azt mondom majd, hogy inkább az ellenzék, mint a kormánypártok? Fogalmam sincs, tényleg. Inkább csak sorolok pár szempontot, ami miatt meggondolhatom magam:

  • a CEU elüldözése: értelmiségi vagyok, egyetemet ilyen indokkal nem dobunk ki az országból,
  • Fudan: hitvány szószegés, amit látok: igenis a Diákváros helyére tervezik, nem mellé, a politikai-gazdasági aggályokról nem is szólva,
  • SZFE: ennél kevésbé úriemberekhez méltó dolgot még nem láttam napjaink politikájában, vérlázító és gyomorforgató egyszerre, az összes emberi gyarlóságot, amit közösség ellen egyénileg el lehet követni, azt itt tanulmányozni lehet,
  • folyamatos EU-s vétók és zsarolások: kedvelem és pártolom a kiállást önmagunkért, és még inkább, ha ennek az egészséges mértékét is sikerül eltalálni, ami mostanában, főleg politikai állásfoglalások esetén, nemigen ment,
  • a közvagyon kiszervezése: ez alkotmányos lopás, nem egyéb,
  • kormányzati kommunikáció és közmédia: ennyi pénzből ilyen silány munkát végezni önmagában is bűn, de a vele járó bizonytalanság, a lábra kapó félinformációk, álhírek, és egyáltalában, az az érzés, hogy semmit nem lehet megtudni, ami társult azzal, hogy az adatigényléseket nyíltan és büntetlenül szaboltálják (maga az országos tiszti főorvos személyesen is, mint kiderült), az mélyen és tartósan rombolja a közbizalmat.

Lenne még, de nincs időm. Meglátjuk. Muszáj gondolkodni a jövőnkön, ez nem mérlegelés kérdése, és még az is lehet, hogy könnyebb lesz a döntés, mint most látszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://roubaix.blog.hu/api/trackback/id/tr116559182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.14. 18:53:59

@Sir Gombóc:

S kit érdekel a nyelvvizsga?

A Ballib Agytröszt tagnapi határozata szerint kormányfőnek felesleges a nyelvtudás, mert tolmácsa van. Ezt gágogd, ha nem akarsz fasiztagyanús lenni.

Sancho12 2021.05.14. 19:08:08

@nemecsekerno_007: Elég sötét vagy,hogy felfog,sajnálom.

György Attila Révai 2021.05.14. 19:12:27

Én még nem választanék miniszterelnök jelöletet. Most az összefogás a legfontosabb Orbán legyőzéséhez. De ha már "megszólítottak" a következőket írnám. Sajnos a szerintem legalkalmasabb a Vona Gábor három éve könnyelműen elvonult a politikától. Én úgy érzem Ő az egyetlen, aki az ellenzékiek közül valamilyen karizmával bír, és ellenfelel lenne Orbánnak. Legutóbb rosszul ítélte meg az esélyeit. A felsoroltak közül csak kettővel foglalkoznék és ez sorrend is: 1) Márky -Zay, aki szemmel láthatóan jól építkezik, higgadt, rálát a dolgokra, nem elszánt harcos, hanem megfontolt taktikus; 2) Fekete-Győr, aki energikus, bátor, jól fogalmaz, bár néha túl heves, fiatal kora ellenére jók az érvei. megnyilvánulásaiban látja mi lenne a legfontosabb teendő. Nem tartom jónak, hogy túlságosan "nyugatos" orientáltságú

luis5 2021.05.14. 19:18:35

@sZulamith: mzp is egy fenyőfa hoz hasonló toketlen.
Hajrá Gyurcsanyne!!!!

horrorpornó bábszínház 2021.05.14. 19:31:10

@nemecsekerno_007:
Törvényben volt, te agyatlan fasz, hogy magántulajdon, ökörül is hagyható.

Bújj már ki a cigány gazdád seggéből, ahol derékig van a fejed folyamatosan.

Tényleg csak ennyire ostoba seggeket tudnak már megfizetni a Lendvay utcában, mint te?
Aki egy kicsit is értelmes, az már nem vállalja?

@МАХVАL bircaman közíró:
Miért, csak a fasixták beszélnek idegen nyelveket?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.14. 19:40:05

@horrorpornó bábszínház:

Igen. Megnondta aballib agytrösz, az igaz demokratáknak tolmácsuk van és kisportolt testük, míg a fasizták nyelveken beszélnek és pocakosak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.14. 19:41:44

@horrorpornó bábszínház:

Nem, nekek a határon tisztelegtek 1985-ben és csak nekem, egyedül az országban, nem kellett kiutazási engedély-

kvadrillio 2021.05.14. 20:04:21

Negatív: <1 (Ci); Pozitív: 1-150 (Ci)
1-10 (Ci) között mérsékelt vírus neutralizációs teszt titer
10-30 (Ci) között erõs vírus neutralizációs teszt titer
30-150 (Ci) között kiemelkedõen erõs vírus neutralizációs teszt titer

NNA..., MEGKAPTAM A KENTAUR-TESZT EREDMÉNYEMET. HÁÁÁÁÁÁÁ...5..., AZAZ ÖT !!! EZ SEMMIT SEM VÉD !!! :(((((

kvadrillio 2021.05.14. 20:06:15

@kvadrillio: .... nnna..., NE KESEREDJ KVADRILLIÓ, millióknaK LEHET CSAK ENNYÍ !!!

DE NEKEM ...146...!!!!! :o)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2021.05.14. 20:07:18

most maj gyöna INDIAI KETTŐSMUTÁNS, OCCT HAZAVÁG EGYBŐL ! :)))

kvadrillio 2021.05.14. 20:09:09

@kvadrillio: vannak eü-sek akiknek többszázezer az ellenanyaguk !

Ekrü 2021.05.14. 20:44:57

@Sir Gombóc: Karácsony a tipikus példája annak amikor valaki "elfelejti",hogy honnan származik és ez bizony nem egy színpatikus tulajdonság. Pont így fog hátat fordítani mindennek amiből már nem remélhet hasznot.

Ekrü 2021.05.14. 20:48:04

Nos,ha ez a felhozatal az ellenzéki térfélen ,akkor az ellenzéki szavazók helyében én arra a "valaki másra" szavaznék aki lenyomta Fegyőrt az Index szavazásán.Most komolyan,tényleg nem találtok jobbakat...?

Ekrü 2021.05.14. 20:56:29

@horrorpornó bábszínház:
"Az O1Gecigány falun is taplónak számít."- Te meg gondolom egy tipikus többdiplomás értelmiségi ellenzéki vagy a hozzászólásodból ítélve...:))) Apropó,Karácsony melyik nyelvet is beszéli a magyaron kívül,ha már annyira felvilágosult világfi?

Egy szuperigaz ember 2021.05.14. 20:59:42

Ha nem látok Jobbikos jelöltet a szavazólapon, akkor marad a Mi Hazánk vagy a Fidesz. Jobbikosként pártlistán még az LMP-t csak-csak elfogadnám, de az MSZP-DK-Momentum-PM brancsnak már a győzelme estéjétől a bukására törnék.
Amúgy meg mi választók rohadtul át vagyunk verve. Nézzük csak meg, hol vannak Gyurcsány egykori emberei:
1. Dr. Horváth Ágnes, eü miniszter: a MOL vezető közgazdásza: www.portfolio.hu/rendezvenyek/eloado/horvath-agnes/8585
2. A férje, Papp Valter akkreditált tanúsító szervezet igazgatója: cecertiso.hu/?page_id=13022
3. Dr. Kóka János: pendulum.444.hu/2021/02/17/a-koka-szijjarto-ner-bromanc-margojara
4. Szollár Domonkos: a MOL csoport kabinetfőnöke: nrgreport.com/cikk/2020/08/19/szollar-domokos
5. Egy kis gyűjtemény: blog.atlatszo.hu/2016/09/a-ner-legnagyobb-tuleloi-vii-dobolyi-alexandra/

kvadrillio 2021.05.14. 21:03:05

@kvadrillio: Izraelben a COVID-19 következményeiben elhunytak 5,7 százaléka, a súlyosan megbetegedők 4,4 százaléka előzőleg megkapta a Pfizer-vakcina mindkét adagját. Ez hogy történhetett? A virológus szerint nem ment át eléggé a köztudatba, hogy az oltások populációs szinten hatnak, és a klinikai kísérleti adatok nem azt mutatják, hogy egyénileg mi fog történni, hanem általános képet adnak, és a védettség valóban nem 100 százalékos. Vagyis: attól, hogy valakit beoltanak, az nem garantálja azt, hogy nem lehet súlyos vagy halálos kimenetele a koronavírus fertőzésnek.

Az sem tisztázott még, hogy a különböző variánsokkal szemben hogyan hatnak a vakcinák. A dél-afrikai variánsra például az AstraZeneca vakcinája a Dél-afrikai Köztársaságban nem hatott, de ez nem univerzális érvényű, mert egyáltalán nem mindegy, hogy hol, milyen populációban alkalmaznak egy oltóanyagot.

A virológus szerint amíg nagyon terjed a koronavírus, fontos, hogy a vakcináltak is minél kevésbé találkozzanak vele – ez a különféle variánsoktól független szabály. Ez azért fontos, mert minél többször találkozik a koronavírus egy oltottal, annál inkább képes lehet változni, és kikerülni az oltóanyagot.
A vakcina után sem lesz szupererőnk!

A virológus azt is elmondta, hogy attól függetlenül, hogy azt hallani, hogy a koronavírus egyetlen adagja is jelentős védelmet ad, ne számoljunk a védettséggel addig, amíg nem kaptuk meg a 2. adagot.

De egyelőre akkor sem szabad azt gondolni, hogy sérthetetlenek vagyunk, ha már megkaptunk mindkét adag vakcinát. Az sem mindegy, hogy mennyi idő alatt alakul ki a védettség. A Pfizer-vakcinánál például a második adagot követő 7-14 nap után alakul ki, a Modernánál 14 nap, ahogy a Sinopharmnál és az AstraZenecánál is 1-2 hétről beszélnek. A Szputnyik V vakcinánál a fázis III. vizsgálatokban az első dózis után 21 nappal állapítottak meg 91,6 százalékos hatásosságot.

A magyar virológus - szemben a CDC ajánlásával - azt tanácsolja, kicsit még bírjuk ki, amíg lesz elegendő adat arra vonatkozóan, hogyan hat a vakcina a terjedésre. Maszk továbbra is kell, de a virológus hozzáteszi: ha az átoltottság mértéke megnő, a kórházakon pedig enyhül a nyomás, a maszkviselési kényszer szépen lassan átformálódik ajánlássá, és egyéni döntéssé válik majd.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.05.14. 21:14:02

@Ekrü: hmmmm ez annyira hasonlít valakire....olyan ismerős....!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.05.14. 21:16:48

@Ekrü: te meg a zsák krumplidat továbbadtad az érettségiért...!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.05.14. 21:18:59

@Egy szuperigaz ember: ja.jobbikosként mi hazánk vagy a fidesz....elmésztea....!

kvadrillio 2021.05.14. 21:38:55

@kvadrillio: Nagy érzékenységű Centaur-teszt Ez a szerológiai eljárás annyival mond többet, mint a csak „S” fehérjét kimutató ELISA vagy egyéb immunkémiai módszerek, hogy az elvégzett teszt az S fehérjének egy meghatározott részére, az úgynevezett receptor kötő doménre (RBD) bekötődő antitestek szintjét is kimutatja. Az RBD-vel kölcsönható antitestek megakadályozzák, hogy a vírus az ACE receptorhoz kötődjön, így a vírus sejtbe jutását gátolják. A Centaur vizsgálat az egyén antitestes védettségét jelentő antitest szintjét/állapotát számszerűsíti. A szám arányos a vérben keringő neutralizáló antitestek mennyiségével, ami az oltások hatásosságára (időbeni lefolyásra) vagy szükségességére is ad információt.

VALIDÁLTA:::::Dr. Somogyvári Ferenc Email: somogyvari.ferenc@med.u-szeged.hutelefon: +36 62 546-498* * * Tudományos érdeklődés A szepszis gyors diagnosztikai vizsgálata A generalizált fertőzések vizsgálatában a hemokultúrás tenyésztés az elfogadott módszer. A tenyésztés időigényes, a sikeres gyógyítást egy gyorsabb diagnosztikai módszer jelentősen tudná segíteni. A humán patogének kimutatását forradalmasította a valós idejű PCR alkalmazása. Ebben legsikeresebbnek a patogén specifikus PCR bizonyult. Ez a technika képes néhány óra alatt azonosítani a fertőző ágenst a megfelelő diagnosztikai érzékenységgel.
Fehérállomány betegségek genetikai hátterének vizsgálata Számos hipotézis foglalkozik a központi idegrendszeri betegségek genetikai hátterével. A célunk az, hogy a fehérállomány betegségek, mint a leukoaraiozis, sclerosis multiplex és az agyvérzés hajlamosító tényezőit vizsgáljuk az etiológiájuk és a patogenezisük jobb megértéséért.
Elektromos terek hatása az immunrendszerre Köztudott, hogy az elektromos és mágneses terek befolyásolják az élő szervezetek működését. Ezek a tényezők általában környezeti stresszként hatnak. Korábban bizonyítottuk, hogy az elektromos impulzusok számos enzim működését módosíthatják. A célunk az, hogy az elektromos stimuláció in vitro hatását vizsgáljuk különböző immunológiailag kompetens sejtek esetén.

kvadrillio 2021.05.14. 22:14:21

NNNAAA., EZ LESZ AZ ÉÉÉÉRDEKESSS !!! :o)))))

Metaking
10 órája
Románia: 27 ezer megfertőződés a vakcina megkapása után

Romániában az oltási kampány kezdetétől május 9-éig 22 911 olyan embernek lett pozitív a koronavírustesztje Romániában, aki előzőleg megkapta a védőoltás első adagját, 4363-an pedig a második dózis után fertőződtek meg – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet.

Az első adag után megfertőzöttek 1,8 százaléka, 414 ember meghalt, írta a kronikaonline.ro. Hangsúlyozták: egyetlen haláleset sem köthető a vakcinához.

A második dózis felvétele után 74 ember (a beoltottak 1,7 százaléka) elhunyt, ám ebben az esetben sem mutatható ki semmilyen összefüggés az oltás és az elhalálozás között.

Vissza a közvetítéshez

CSAK KI KELL VÁRNOM !!! :o)))))

nemecsekerno_007 2021.05.14. 22:33:09

@Sancho12: Te az újabb és újabb 2/3-al vagy így. Kevés vagy, hogy felfogd.

nemecsekerno_007 2021.05.14. 22:40:34

@horrorpornó bábszínház: Törvényben volt. Muhahahahahaha :))))))))))
A gravitáció az törvény, baszd meg.
Törvény volt róla, hogy hitelből finanszírozzuk a MANYUP okozta államháztartási hiányt. Ezzel véded a védhetetlent. Csak gratulálni tudok. És ezzel akarjátok leváltani a Patást?!?!
Ezért Arany Gereblye díj jár.

kárárámaispj 2021.05.14. 23:42:53

@Sir Gombóc: Ha te vidéki paraszt vagy, akkor mégis mit szövegelsz erről az idióta ferdefejű faszról?
Már bocs, én sem ugatok bele abba, hogy kisfalud polgármestere milyen, te miért magyarázol olyan baromságot, hogy Karácsony be tudott illeszkedni? Hova?
Bazmeg, az idiótája nem tudja, hogy merre van Csepel, klímamegváltást akar csinálni egy fővárosban, és amihez eddig nyúlt az szar lett.

kárárámaispj 2021.05.14. 23:46:30

Posztoló
"Számomra túlzottan fővárosi, és egy fővárosi sosem fogja megérteni úgy a vidéket (ami az ország többi része), mint egy vidéki, és fordítva is. Szerintem jó helyen van, főpolgármesternek bevált,"

Te ugyanarról a Karácsonyról beszélsz? Aki miatt nem lehet közlekedni a városban? Aki leszedette a kukákat, de azért a 42 tanácsadójára meg klímavédelmi prezentációkra van pénze meg esze? A tirpákja mellesleg Nyírtasson nőtt fel, annyira városi. (

A Joda visszatér 2021.05.14. 23:47:19

@Sir Gombóc: Aha, a "kis falusi tapló" tárgyalóképes angol nyelvtudással rendelkezik, lekvár Gery meg még egy nyomorult középfokút sem volt képes letenni. A felvilágosult, nyugatos politika szimbóluma, a progresszió bajnoka.

www.youtube.com/watch?v=QT13kk8HDDo

Egy nagyra nőtt kamu ez az ember.

---

kárárámaispj 2021.05.14. 23:57:34

@A Joda visszatér: Hagyjuk már ezt a kurva angol nyelvtudást. A legkisebb baja a fővárosnak, hogy ez a hülye nem tud angolul.
Az a baj, hogy mindenhez pont ugyanolyan hülye, mint az angol nyelvhez.

A Joda visszatér 2021.05.15. 00:05:48

@kárárámaispj: Nem a fővárosra értettem, hisz valszeg Tarlós sem rendelkezett tárgyalóképes angollal. De egy miniszterelnök más szint. Különösen, hogy rendszeresen Kell Brüsszelben képviselnie az országot, és ugye manapság az angol a közvetítőnyelv.
Ezenkívül nagyon nem passzol Karigery imázsába, hogy nemcsak hogy angolul nem tud, de semmilyen idegennyelvet nem beszél.
Ez a kocsmaproli, krumplis zsákkal dobálózó Jakabnál még beleférne, de Gergőnél nagyon ciki..

horrorpornó bábszínház 2021.05.15. 01:04:50

@МАХVАL bircaman közíró:
Orbán Viktor nem pocakos, hanem hájas görény, és nem beszél nyelveket, csak angolul beszél valamivel középfok fölött, rettenetes felcsúti cigány angol dialektusban.

Kiutazási engedély nemcsak neked nem kellett 1985-ben, hanem senki másnak sem.

@Ekrü:
Te viszont nem felejtetted el a munkásőr múltadat, és azóta is a komcsi pártot szolgálod, agyatlan fidesztroll.

Ahogy látom, már tényleg csak a leghülyébbek vállalják ezt a munkát a Lendvay utcának. De te köztük vagy,

Karácsony középfok környéki szinten beszél angolul. A cigány gazdád, ebecske, akinek derékig a seggében van a fejed, alig valamivel beszél jobban, és pocsék a kiejtése.

@Egy szuperigaz ember:
És ez szerinted kinek a bűne, te szuperhülye állat?

@kvadrillio:
Öreg, semmi nem véd 100%-osan, a Pfizer kb. 95%-os védettséget ad, amit írsz, az kb. ennek felel meg, 100-ból kb. 5 embert nem véd. Viszont ha nem kapod meg a vakcinát, akkor 100-ból kb. 5 ember van védve az immunrendszerének köszönhetően.

@nemecsekerno_007:
Tudod, faszfej, a törvény olyasmi, amit be kell tartania mindenkinek, a kormánynak is.
Az látszik, hogy fizikából és magyarból is segghülye vagy, a gravitáció nem törvény, hanem fizikai jellemző.

Bújj már ki a cigány gazdád seggéből, ahol derékig van a fejed folyamatosan. Vagy ennyire ízlik a cigéányszar?
Tényleg csak ennyire ostoba seggeket tudnak már megfizetni a Lendvay utcában, mint te?
Aki egy kicsit is értelmes, az már nem vállalja?

@A Yoda visszatér:
Mondjuk a cigány gazdádnak, akinek derékig a seggében van a fejed, volt 22 év előnye Karácsonnyal szemben, és szerintem nyelvvizsgája neki sincs.
"Nem rendelkezik legalább középfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal többek között Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc sem."
azonnali.hu/cikk/20170904_nyelvvizsga-kovetelmenyek-fidesz-parlament

Azaz a cigány gazdád sem volt képes még egy nyomorult középfokút sem letenni. Van egy gimnáziumi angol érettségije, ami alapfoknak felel meg.
Szopni jársz te ide, ahogy látom.

Tényleg csak ennyire ostoba seggeket tudnak már megfizetni a Lendvay utcában, mint te?
Aki egy kicsit is értelmes, az már nem vállalja?

Brüsszelben mindenkinek tolmácsolnak, aki tud angolul, annak is. Ennek egyik oka, hogy ha valamit elbasznak a tisztelt miniszterek vagy miniszterelnökök, akkor a tolmácsra lehet fogni, hogy hibásan fordított, és nincs belőle diplomáciai botrány. De hát te ehhez is segghülye vagy.
Karácsony egyébként közel azon a szinten tud angolul, mint a cigány gazdád, seggnyaló cigánykutya. Ugyanis középfoka a cigány gazdádnak sincs.
Égsz, mint a rongy, seggnyaló cigánykutya.

@kárárámaispj:
Kivételesen egyetértek. Karácsony egy ámokfutó fasz, az angol nyelvvizsga hiánya a legkisebb gond vele.

Nzoltan 2021.05.15. 04:39:02

@Sancho12: ha megtérülő beruházásokra veszel fel hitelt, az miért probléma?

BölcsÉsz 2021.05.15. 08:06:15

A nyelvtudáshoz: nem biztos, hogy ez helyes, de az igazán fontos dolgok nm a plenáris üléseken dőlnek el. A háttérbeszélgetéseken nincs tolmács.
Viktor jól beszél angolul, de ugyanolyan erős akcentusa van, mint a magyarok túlnyomó többségének.
Ha valaki botfülű, sohasem lesz jó kiejtése, (saját tapasztalatomból tudom, Folyékonyan beszélek 3 nyelven, de erős akcentussal).
Egyébként az újlatinok angol kiejtése semmivel sem jobb, legrosszabb angolul, németül is a franciáké.
Egyszer hallottam angolul beszélni Gyurcsányt, az ő kiejtése sem jobb, ráadásul egy rendkívül durva hibát is elkövetett.Lehet, hogy az volt az általa elkövetett egyetlen hiba, de durva hiba volt.
Ezzel együtt mire karigeriből miniszterelnök lesz, addigra megtanulhat rendesen angolul.
P.S. Tanulj, Matyi! Mátyás lesz belőled.

ulpius66 2021.05.15. 08:38:48

A DEMOKRÁCIA KITELJESEDÉSE AZ ELLENZÉKI ELŐVÁLASZTÁS!

Javaslom, hogy ennek a kiszélesítésében vegyenek részt a fideszesek és a Fidesz-szimpatizánsok is!

regisztráljanak a ballibsi előválasztásra, ÉS MINDEN KÖRZETBEN A jobbik-JELÖLTJÉRE SAVAZZANAK!!!!!!!!!!!!!!!!!

HA TÖBB TZEZER FIDESZES RÉSZT VESZ A BALLIBSI ELŐVÁLASZTÓSDIBAN, AKKOR LESZ TELJES A DEMOKRÁCIA!

igen-igen kíváncsi lennék a gyurcsányi pofájára, ha egyetlen egy DK-s jelölt sem lenne a parlamenti választásokon az egyéniben........

ulpius66 2021.05.15. 08:42:14

Javaslom Orbán Viktornak is, hogy regisztráljon!

Hallgasson az ellenzékre, akik MINÉL NAGYOBB RÉSZVÉTELRE BUZDÍTANAK, MERT ÍGY LESZ TELJES A DEMOKRÁCIA!

Ugyanakkor felhívnám az adatügyi ombudsmant, hogy kiemelten figyeljen a BALLIBSI ELŐVÁLASZTÁS TITKOSSÁGÁRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

MINDEN SZAVAZAT LEGYEN TITKOS!

AZAZ NEHOGY KIDERÜLJÖN, HOGY PL. ORBÁN VIKTOR KIT TÁMOGATOTT A SZAVAZATÁVAL AZ ELLENZÉKI MINISZTERELNÖKÖK KÖZÜL......

ulpius66 2021.05.15. 08:44:14

teljesen nyilvánvalóan a saját titkos előválasztósdijukban is össze-vissza fognak csalni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A VÁLASZTÁSI CSALÁS A BALLIBSIK VÉRÉBEN VAN!

Én minden esetre regisztrálok, és a JOBBIKOS jelöltre fogok savazni!

ulpius66 2021.05.15. 08:52:16

Egyebekben tök mindegy ki lesz az előválasztósdi győztese, AZ PARANCSSZÓRA ÚGYIS VISSZALÉP, HOGY HELYET ADJON MÁSNAK, AKIT A GAZDI KIJELÖLT!

A LÉNYEG EGYEBEKBEN AZ ELLENZÉKI LISTÁN LESZ, AHONNAN 40-50 JELÖLT JUT BE, AZT PEDIG NEM BEFOLYÁSOLJA AZ ELŐVÁLASZTÓSDI......

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 09:07:58

@ulpius66:

Miért lépne vissza? Tök mkindegy ki a nyertes, a programja ugyanaz lesz.

MEDVE1978 2021.05.15. 09:11:02

Fújj, összematyizott blog.
No azért némi tanulság:

1. Az egész csak cirkusz. Amikor kiderült, hogy interneten is lehet szavazni, Vektor hátradőlt és megrendelte a legújabb szivarját. Innentől nincs más dolga, csak beszavaztatni néhány tízezret és megválasztatni Dobrev Klárát.
2. Ezzel rögtön megvan a narratíva, miszerint Gyurcsányördög visszatért, illetve Dobrev taszítja az ellenzéki szavazók nagy részét is.
3. Kész a 2022-es összellenzéki vereség. Gratulálok az ellenzék buta és rövidlátó politikusainak, ismét megcsinálták.

Ekrü 2021.05.15. 09:36:43

@BölcsÉsz: Nagyon nagy a különbség aközött,hogy akcentussal beszélem az angolt vagy egyáltalán nem beszélem.Az akcentuson ugyanis nem zavar benne,hogy megértsem amit mondanak és válaszoljak rá,viszont ha nem beszélek angolul akkor ugye nem is értem amit mondanak és válaszolni sem tudok.
Ráadásul elsiklasz a fölött,hogy a többi ország vezetői is jórészt akcentussal beszélik az angolt,kivéve persze Boris Johnsont , hisz egyik sem angolnak született. :)))) Szóval ebben a helyzetben akcentusra hivatkozva mentegetni a tudatlant, jókora öngól. :)

Ekrü 2021.05.15. 09:51:12

@horrorpornó bábszínház:
"Te viszont nem felejtetted el a munkásőr múltadat,
Ahogy látom, már tényleg csak a leghülyébbek vállalják ezt a munkát a Lendvay utcának. De te köztük vagy,"- A személyeskedés NEM érv,csak a hozzászóló ostobaságát mutatja.
Amúgy munkásőrnek egy kissé fiatal vagyok. :))))))
"Karácsony középfok környéki szinten beszél angolul. "- Jah....Középfok környékén....Ez mit is takar? Elég egy tolmács ha megkérdezik tőle,hogy " Do you speak English ?"

Ekrü 2021.05.15. 09:55:31

@Sir Gombóc:
"Karácsonynak valóban nincs nyelvizsgája, de elvileg társalgási szinten ő is tud angolul. Legalábbis az életrajzi adataiban ez szerepel. "-Aha.Elvileg.... Akkor nincs is semmi baj,majd legközelebb ha angolul kérdezik az életrajza felel helyette. :)))))))))))))

A Joda visszatér 2021.05.15. 11:25:39

@horrorpornó bábszínház: "Cigány gazdád." Vigyázz mert Soros apád felír neked egy antirasszista kúpot, aztán furcsa lesz a járásod.:)
Orbán annyi idős korában, mint amennyi most Karácsony, már rég jól beszélt angolul. A tárgyalóképes nyelvtudást az ember jellemzően húszas évei végére szerzi meg legkésőbb. Utána már sokkal nehezebb.
Tanulni kellett volna Gerykém! Akkor nem kerültél volna abba a kínos helyzetbe, hogy a hazai progresszió élharcosaként, a nyugatos politika szimbólumaként semmilyen idegennyelven nem beszélsz. Ciki..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 12:10:52

@Ekrü:

Így igaz.

Ráadásul az angol anyanyelvűeket nem is zavarja az idegen akcentus. Annyira hozzá vannak szokva, hogy adottságnak veszik.

BölcsÉsz 2021.05.15. 14:51:43

@Ekrü: Nem értem, miért siklom el a többiek akcentusa fölött. Külön kiemeltem a franciák rossz kiejtését. Egyébként nem mentegettem senkit. Ismétlem, szerintem Viktor JÓL beszél angolul. (Nyilván mérce kérdése is).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 14:58:17

@BölcsÉsz:

Orbán kb. azon a szinten beszél angolul, ahogy egy átlag nyugati politikus.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 07:32:28

@Kukubenko:

Matyi színárja, a nagyapja a Waffen SS-ben gyilkolt. Nem zsidó tehát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 07:46:47

@horrorpornó bábszínház:

"Kiutazási engedély nemcsak neked nem kellett 1985-ben, hanem senki másnak sem."

Mindenkinek kellett kiutazási engedély 1987. dec. 31-ig. S MINDEN egyes utazáshoz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 07:48:25

@horrorpornó bábszínház:

"Brüsszelben mindenkinek tolmácsolnak, aki tud angolul, annak is."

Nem igaz. A hivatalos szövegeket mindenki a sajét hivatalos nyelvén mondja, de ez csak az idő fele. Az informális beszélgetésekhez nem szokás tolmácsot használni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 07:49:57

@BölcsÉsz:

" hallottam angolul beszélni Gyurcsányt, az ő kiejtése sem jobb"

Gurcsány és Orbán azonos szinten beszéknek angolul - magas szinten. S mindketten magyarosan beszélnek, a tipikus magyar kiejtési hibákkal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 07:53:13

@horrorpornó bábszínház:

Ér5demes volt csütörtökön és pénteken hallgatni Bolgár Gyuri bácsi műsorát. Én egy percet se hagytam ki az adásból. A betelefonáló civilek és a felhívott "független" szakértők egymással verekedve igyekzte bizonygtani, egy kormányfőnek teljesen felesleges nyelveken beszélnie.

Hatalmas kabarémester BG gyuri bácsi!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 07:54:28

@hoplita:

Tehát már akkor is gyurcányista voltál. Ugyanis ő adta ukázba a TV megrohamozását.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 07:55:41

@hoplita:

Soros gazdád OEABCD-je és LGBTBQZXY-ja helyett mi inkább normalitást akarunk.

BölcsÉsz 2021.05.16. 08:00:34

@ⲙⲁⲭѴⲁl ⲃⲓrⲥⲁⲙⲁⲛ ҡӧⲍíró: A döntések jelentő része az informális beszélgetéseken dől el.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 08:02:09

@BölcsÉsz:

Így igaz. Ezért is abszurd a ballib szöveg, hogy a nyelvtudás felesleges.

nemecsekerno_007 2021.05.16. 11:41:09

@horrorpornó bábszínház: A törvényt meg lehet változtatni. Erre írtam példának a gravitációt.
A baloldal előszeretettel szokott törvénybe iktatni kiváltságokat, hogy aztán ne lehessen elvenni őket ha már kurvára sokba kerül az adófizetőknek. Ilyenkor mutogatnak a törvényre, csak ez törvénnyel visszaélés. De nem baj, szerencsére 10 éve nem a ballibek irányítanak.

horrorpornó bábszínház 2021.05.16. 23:14:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔӧⲍÍró:
Most épp ahhoz sem kell, elengedték vagy 100 ezer embernek, akinek nem volt.
Másrészt a gazdád többi cigánykutyája nyíg miatta, hogy Karácsonynak nincs.
Pedig a gazdátoknak pont ugyanúgy nincs, és Karácsony is beszél angolul, még az is lehet, hogy nem sokkal rosszabbul a gazdátoknál. Legalábbis angol nyelven írt tanulmánya már jelent meg. A gazdátoknak meg még nem.

horrorpornó bábszínház 2021.05.16. 23:16:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔӧⲍÍró:
Kb. mint egy rosszul beszélő nyugati politikus.
Egy átlagosnál jóval gyengébben.

horrorpornó bábszínház 2021.05.16. 23:17:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔӧⲍÍró:
Ezt sajnos rajtad kívül senki sem tudta, egy elmebeteg bolgár buzi véleménye meg már akkor sem számított szerencsére, úgyhogy az emberek utaztak, a határőr meg engedte.

horrorpornó bábszínház 2021.05.16. 23:25:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔӧⲍÍró:
Csak hát az informális beszélgetések meg kb. annyit érnek, mint amikor a kocsmában beszélsz a külföldi haverokkal. Oda tényleg nem kell jól tudni a nyelvet, elég csak valahogy.
A hivatalos tárgyalásokon tolmács van. Jó pár ismerősöm dolgozik Brüsszelben tolmácsként, engem is hívtak, de nem volt kedvem itthagyni az országot évekre. Mondjuk kéthetente ők is hazajárnak, annyira nincs Brüsszelben élet (ők meg nem hívei a gazdáitok kedvenc sporjának, a ritmikus csatornagimnasztikának, amit a pesterzsébeti jódos-sós zuhanyhíradója szerint a lebukott Szájer mellett Kocsis Máté és Szijjártó Péter kisgazdátok (még akkor is, ha fideszfaszok) is nagy sikerrel űzött Józsi bácsi belga rendőrség által lepontozott szabadon választott gyakorlatáig.)

Kivlov 2021.05.17. 08:10:43

@nemecsekerno_007:
Pár nagycsaládos kollégám óriási ellenzéki drukker.
Visítva röhögök majd rajta, amikor emelik az SZJA-t vagy elveszik a családi kedvezményeket, ő meg egyik napról a másikra 100zal, 200zal kevesebbet visz haza. :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 11:31:18

@horrorpornó bábszínház:

"az informális beszélgetések meg kb. annyit érnek, mint amikor a kocsmában beszélsz a külföldi haverokka"

Nem annyit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 11:34:38

@Kivlov:

Áldozatokat is kell hoznia az embernek, ha Soros gazdát szeretné kormányon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 11:35:55

@horrorpornó bábszínház:

Mindenki tudta, mert jogszabály volt róla.

A határőr meg végképp tudta.

Szóval te a valóságban nem is utaztál sehová, csak kitalálod az egsézet.

horrorpornó bábszínház 2021.05.17. 18:35:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Meg magyarul sem, csak az angolul nem tudó hülyék körében, ahová te is tartozol.

Hallgattam Orbánt, valamivel középfok felett van, felsőfokon megbukna. De akinek a flood az flúd, mint neked, az nem tudja ezt megítélni, mert az még alapfokon sincs.

horrorpornó bábszínház 2021.05.17. 18:37:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Igaz. Még annyit sem.

Orbán? Mint egy angolul szarul beszélő nyugati politikus.

Karácsony sosem mondta, hogy nem beszél angolul.
Azt mondta, hogy Orbán jobban beszél nála, kb. annyival, hogy egy szemesztert kint volt Oxfordban. Ami egyébként lófaszra sem elég, nem komoly angoltanulásra.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 18:50:50

@horrorpornó bábszínház:

Látom, még sose voltál nyelvvizsgán. Persze így érthető, hogy nem ismered a nyelvvizsga követelményeit,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 18:52:00

@horrorpornó bábszínház:

"az angolul nem tudó hülyék körében, ahová te is tartozol"

Aktív módon nem jó az angolom (nem tudok választékosan beszélni, csak írni), de a passzív tudásom magasszintű, azaz tudok angolul.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 19:00:17

@horrorpornó bábszínház:

Kari Geri(n ctelen) ebben a témában csúnyán bukott, s most meg magyarázkodni próbál, mert megint nem akar őszinte lenne.

horrorpornó bábszínház 2021.05.18. 13:00:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Biztosan nem voltam, ezért van 2 nyelvvizsgám, bár ebből az oroszt már jórészt elfelejtettem, mivel vagy 30 éve nem használom, az már csak egy papír.
Angolból felsőfokom van, és mivel napi szinten használom, meg éltem is Amerikában egy ideig, felsőfok feletti szinten beszélem.

"Aktív módon nem jó az angolom (nem tudok választékosan beszélni, csak írni), de a passzív tudásom magasszintű, azaz tudok angolul."
Hahaha, röhögnöm kell. Magyarul szar az angolod, sokkal szarabb, mint Karácsonynak.

Ami meg az O1Gecigány magas szintű angolját illeti, íme egy példa, amiért már alapfokon is buktatnának:

www.youtube.com/watch?v=bO9v8aKSj24

És most itt tekintsünk el a feliratozónak attól a rosszindulatú hozzáállásától, hogy Az O1Gecigány a th-t sz-nek ejti, ez annyira nem súlyos hiba, ahogy a felcsúti cigány angol akcentus sem, de tele van nyelvtani hibákkal is ez a nem túl bonyolult 3 mondat.

Pl.:
No migrants more in. - ???
Those who are in should bring back. - Hibás szóhasználat (bring helyett a take kell, bring = hozni, bring back = visszahozni, take = vinni, más kérdés, hogy ez még így is nagyon pronyó lenne, vannak azért erre kifinomulttabb szavak is), hibás nyelvtan (cselekvőt használ szenvedő helyett, mert így azt jelenti: "Akik bent vannak, azoknak vissza kell hozniuk." Mit? Hova?
Ugyebár a should be taken back lenne a nyelvtanilag helyes forma, bár mondjuk a take helyett a transport vagy valami hasonló kissé kevésbé hatna gagyinak.

That's what the people will. - a will pár száz éve valóban jelentett még azt, hogy akar. Ma már erre a want használatos.

Hát ennyire beszél jól angolul a cigány gazdátok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 13:39:04

@horrorpornó bábszínház:

Sose éltem angol nyelvterületen, de magas szinten értem. S írni meg jól tdok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 13:40:39

@horrorpornó bábszínház:

"Az O1Gecigány a th-t sz-nek ejti"

Ahogy a magyarok 80 %-a teszi. A maradék 20 % meg d-nek vagy t-nek ejti.

horrorpornó bábszínház 2021.05.20. 13:34:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Magyarul szar vagy angolból. Is.

Ahogy a gazdád is elég szarul beszél, lásd a fenti videót.
Lehet, hogy már mondtad, de akkor is faszságot mondtál, és mivel te is szar vagy angolból (is), nem tudod megítélni, hogy a cigány gazdád hogy beszél.

horrorpornó bábszínház 2021.05.20. 19:48:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Dehogy.
Te is bevallottad fentebb, hogy szar vagy angolból.
Meg emberként is, de az más kérdés.

horrorpornó bábszínház 2021.05.21. 14:15:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Dehogynem, elmebeteg bolgár buzi.
Azt írtad: "Aktív módon nem jó az angolom"

A többi már csak mosakodás, kamu, hanta. Szar vagy angolból. Meg persze emberileg is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.21. 16:21:14

@horrorpornó bábszínház:

Kiváló az angoltudásom, ezen belül az aktív beszédkészségem nem jó.

horrorpornó bábszínház 2021.05.25. 01:46:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Magyarázkodhatsz, bevallottad már, hogy szar az angoltudásod.
És mivel a cigány gazdádéról azt mondod, hogy az jó, ez hamar be is bizonyosodott. Merthogy a cigány gazdádé is szar.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.25. 05:40:34

@horrorpornó bábszínház:

Nem magyarázkodom, hanem válaszolok neked.

Angoltudásom jó.

Érvied megint nincsenek.

horrorpornó bábszínház 2021.05.26. 13:53:40

@A Joda visszatér:
Orbán most is szarul beszél angolul. Lehet, hogy roszabbul, mint Karácsony, mert Karácsonyt még nem hallottam, de Orbánt igen.
Íme:
www.youtube.com/watch?v=bO9v8aKSj24

Itt olyan hibákat vét, amiért alapfokról is kivágnák, mint a macskát szarni.
süti beállítások módosítása