A történet három médiatartalom kronológiájában bontakozott ki:

1. A Telex forgatott egy rövid videót, amely egy budapesti plébánián mondott, Orbán Viktor születésnapján és Orbán Viktorért tartott szentmiséről, valamint a jelen lévőknek feltett kérdésekről és válaszokról szól, kommentár nélkül.
2. Erre reagált Hodász András a Szemléleken megjelent írásában.
3. Erre pedig válaszolt a Telex. (A videó ebben a válaszcikkben is megtekinthető, ezért nem linkeltem fentebb.)

Nincsenek puszta tények

Manapság mindenki tényeket ellenőriz, és az eredményt mint objektív igazságot hirdeti, ez különösen a sajtóban kezd terjedni, úgy hiszem, jó szándékból, bár azt is gondolom, hogy (a magyar sajtóban) nem eredeti az ötlet, és hogy a szándék sem mindig jó, hogy úgy mondjam. A tény (hogy mi "a" tény) ui. nem magától értetődő, mi több, annak nyelvi megfogalmazása máris csökkenti az objektivitást (más nyelven pl. talán találóbban lehet elmondani ugyanazt). A legegyszerűbb "tény" az 50%-ban megtöltött pohár, ami vagy félig teli vagy félig üres, embere válogatja. De azt, hogy 50%-ban megtöltött, sem vehetjük ténynek, hiszen a "megtöltött" azt jelenti, hogy valaki megtöltötte, habár ebből még mindig nem tudjuk, szándékosan vagy véletlenül, és kizártuk, hogy csak kint felejtették a kerti asztalon, és az éjszakai eső miatt telt meg félig. Mondhatnók, hogy a pohár félig megtöltetetett, és én mondanám is szívesen, de már magázódni (önöződni) is sokszor és sokaknak ciki vagy nehézkes, mit akarok én még ezzel is, ugye.

Ha nem saját példát szerenék, hát íme:

Kisgyerekkoromban – az emberi civilizáció vége felé – kétféle módon sikeredhetett kellemetlenre az étkezés, amikor egy haveromnál voltam vendégségben:

1. Nagyon jóízűen ettem, ami miatt azt gondolhatták, hogy otthon nem kapok enni.
2. Nem nagyon bírtam legyűrni a kaját, ami miatt azt gondolhatták, hogy elkényeztetett, finnyás hülyegyerek vagyok.

A "puszta tények" ideája a filozófiában legerősebben talán a "bécsi körnek" nevezett mozgalommal jelent meg, akik a tudományosnak tartható kijelentéseket ún. bázisállításokra szerették volna építeni. E bázisállításokból, valamint a logika tökéletes alkalmazásából jöhetnének létre szerintük a tudományos kijelentések, amelyek így nyelvtanilag pontosak és tartalmilag is adekvátak, vagyis nem semmitmondók (mint szerintük a "metafizika" kijelentései, amelyek épp e "bázist" nélkülözik). E nézet szerint tehát az asztalon nem szétszórt színes ceruzákat, hanem színes, hatszög alapú hasábokat látunk, nem motorzajt, hanem 118 Hz és 78 dB körüli hanghatást hallunk stb.

Csak értelmezett tények vannak

Az emberi megismerés tehát mindig és "ösztönszerűen" komplex: a megismert "tényeket" (zaj hallatszik az utca vége felől) beilleszti a saját, folyton változó, bővülő értelmezési keretébe: szirénázó autó közeledik. És ebből jó esetben cselekvési "parancs" is származik: le kell menni az útról, hogy a szirénázva közeledő jármű elférjen, ne kelljen miattunk lassítania (mert valószínűleg, hiszen ez a szirénázás jelentése, vészhelyzetet old meg éppen, ami emberéleteket érinthet, és ha pl. mi akadályozzuk, akkor az veszélyezteti ezen emberéleteket). Vagyis az érzékeléssel egybeforrt értelmezésünk még értékítéleteket is tartalmaz: az emberélet mindennél értékesebb, mi több, az értelmezés cselekvésre sarkall (le az útról!).

Amikor tehát egy sajtótermék elkészül, az nem önmagában áll, sem a készítő (szerző), sem a befogadó oldalán. Mindkét oldalon már létező kontextusokba kerül be, és mindenki számára így nyeri el az értelmét.

A Telex nem keresztény és nem kormánypárti

A fenti megállapítást legfeljebb pár telexes újságíró egyéni beállítódása árnyalhatja, de a szerkesztőség maga biztosan teljesen szekuláris és kormánykritikus. Hogy ez hiba vagy sem, a téma tekintetében mit sem számít. De ha a Telex stábja egy templom közelébe megy, és ott hívőket kérdez meg, akkor "történelmileg" az a gyanúnk fog támadni, hogy a megkérdezettek (és az ő hitük, rosszabb esetben) valamiképpen majd ki lesz röhögve. Akaratlanul is, ahogy egy részegből is akaratlanul "bohóc" lesz, pusztán az állapota miatt. És ebben van is valami "igazság": a kereszténység (Krisztus követése) a zsidóknak botrány (mert istenkáromlás), a pogányoknak (a hellén és római kultúra "szekuláris" lakóinak) pedig balgaság. Kétezer éve van így, nincs itt semmi újdonság.

Ja, hogy milyen a Telex? Még jó, hogy már megírtam: így most már világos, nemde? Ilyen.

Hodász András margójára

Én is kritikus vagyok ám, kedves András, nem is kevéssé. És a fő kritikám, legalábbis Az ördög ügyvédje óta (ehhez Szentírás sem kell): a főbűnök között a kedvenc a hiúság, nemde?

Igen, minden ember életében alkalmi jelleggel megjelenik a Szentlélek jóra indító kegyelme, mégis erkölcsileg súlyosan problémás lenne azt állítani, hogy egy politikus időnként óhatatlanul hibás döntései mind Isten tervét szolgálnák.

Kedves András! Alkalmi jelleggel? Hát nem benne élünk, mozgunk és vagyunk? Vagy le tudunk talán sétálni Isten tenyeréről? Képesek vagyunk talán jót tenni az ő kegyelme nélkül? Őt, aki már anyánk méhében szeretett, hogyan fogjuk megelőzni a szeretetben? Ja, hogy mindezt nem vesszük észre, csak ritkán?

Valamint, ennek a másik oldala: ki a történelem Ura? Ki az, aki a rosszból is jót tud kihozni? Ki az, aki akaratát mindig képes beteljesíteni?

A teológia számomra legnehezebb feladata, hogy a fenti idézetet lehet jól és rosszul érteni, és most szándékosan ellentmondok neki: az ember életében folyamatosan megjelenik a Szentlélek jóra indító kegyelme, és a politikus (és bármely ember) óhatatlanul rossz döntése mind-mind Isten tervét szolgálja. Legfeljebb kicsivel hosszabb lesz az út. Ez minden.

Osztie Zoltánt mellesleg a tanáromnak tekintem, legalább húsz éve. Volt idő, amikor értetlenkedve olvastam egyes nyilatkozatait, de nem úgy alakult, hogy rákérdezhettem volna nála, hogy mit és miért. Az idei húsvét vigiliája viszont a belvárosi templomban ért, és szilárd meggyőződésem, hogy őt erkölcsi és dogmatikai oldalról megvádolni csakis annyira (és olyan alapon) lehet, mint bármelyikünket: ő sem tökéletes. De hogy (végső soron) heretikus vagy eretnek lenne (és pl. személyi kultuszt építene Orbán köré), az számomra értelmezhetetlen.

Kettős mérce

Többet kellene beszélgetnünk, de kevesebb és fontosabb témáról. Ma mindenből téma lesz: ha megjelenik egy újy tévésorozat, akkor úgy tesz a sajtó, mintha annak a fontossága egyenesen a realitással vetekedne (lám, nekem is kényelmesebb volt egy filmből idéznem). Ha egy celeb kiereszt magából valamit, az hír lesz, és sorolhatnám. Egyszerűen túl sok mindent tartunk fontosnak, pedig végső soron csak egy a fontos: szeretni Istent és szeretni az embertársainkat. De ha folyton eltereljük a saját figyelmünket is, marad ez a kettősség: ugyanazt látjuk, de nem ugyanazt vesszük észre. És hülyeségeket írunk róla, ahogy most én is tettem, és nem leülünk megbeszélni (ugyan, hol és mikor lenne erre időnk?)

Az igazság, írja Romano Guardini, azért igazság, mert igazság. Afféle végső dolog. De ezer arca van, ezerféleképpen képes megjelenni és felismerhetővé válni számunkra. És előbb-utóbb kialakulnak az igazság megismerésének számunkra elfogadható (és megtanult) módszerei, és ezek révén már alakítjuk is kissé az igazság felszínre jutásának a módját. Ezt hívhatjuk akár világnézeti beállítódásnak is, de ugyanígy, rosszabb napjainkon, kettős mércének.