Roubaix

Roubaix

Dehogyis fél Orbán az erőtől!

2022. május 20. - Sr2021

Olvasom ennek az okostojásnak az interjúját, de mindhiába, nem változik semmi, kikaphatnak ezek akárhogyan és akármilyen mértékben is.

Ugyanakkor Orbán Viktor az erőtől fél. Erő volt a NOlimpia és erő volt a netadó elleni tüntetés.

A fenti kijelentés Orbán döntésének Fekete-Győr-féle értelmezése, amely döntéssel (Orbán) visszavonatta Budapest pályázatát, illetve a netadó ötletét is elvetették. Mi volt az indoklás? Mit mond el Orbán minden alkalommal? Hogy a népakarat (vagy annak jelentős része) ellenében nem lehet sikeres politikát folytatni.

És mit tesz még hozzá? Hogy az ellenoldal(ak) kudarcának az az egyik fő oka, hogy kitalálják, mi lenne a jó a zembereknek, és akkor is azt erőltetik, amikor már bárki számára - magukat leszámítva - látszik, hogy senki nem szeretné.

Hát, ez. Szóval, Orbán nem az erőtől fél, hanem vesztes játszmát nem játszik végig, és idejében feladja. Veszíteni aligha szeret, de elég józan és realista ez a hozzáállás. Majd megnyeri a következőt. És tényleg.

Kedves csekély értelmű Fekete-Győr, szívesen, máskor is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://roubaix.blog.hu/api/trackback/id/tr2417835905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2022.05.21. 13:18:01

Szánni való, de megérthető, hogy miért foglalkoznak még mindig ezzel: összesen ennyi volt mindeddig a néven nevezhető politikai teljesítményük. És még csak nem is sikerült az orgazmus, a diadal, mert Orbán kinyitotta előttük a döngetni vágyott kaput. Ebből nehéz hangos győzelmi jelentést kreálni, pedig valóban győztek, csak nem kellett hozzá harcot vívniuk. A kormány belátta, hogy a terv nem népszerű, érezhető volt a közhangulat, lefújták hát a tervet, és ez így volt helyes. Fegyőr szereti ezt meghátrálásra késztető erőként bemutatni, mert vágynak a demagógiára, a nagybetűs főcímekre, csak azt nem értik, hogy egy kormányt nem mindig erővel kell támadni, néha elég az érvelés vagy bizonyítás is. Bele vannak ezek feledkezve a szabadságharcos játékba, és nem veszik észre, hogy saját maguknak politizálnak, nem a választók tömegének. A tömeg valami tevékenységet szeretne látni tőlük, de ők erre válaszul csak kivonulnak, tüntiznek, obstruálnak, vagyis nem csinálnak semmi hasznosat. Csak az a furcsa, hogy ugyanezt csinálták tavaly is, és azzal óriásit buktak, és még mindig nem értik, hogy a tömeg nem volt vevő a bohóckodásra. Képtelenek leszűrni a tanulságot. Ez már nagyon kínos.

Orbán tudja, mikor és hogyan kell igazodni a helyzethez, és Orbán tehetséges politikus. Az ellenzék semmit sem okult a választási eredményből, mert tehetségtelenek. Hogyan akarnának ezek kormányozni? "Magyarország polgárai 2026-ban számíthatnak a Momentumra mint kormányzóképes erőre." Ezek a bohócok kormányzóképesnek hiszik magukat? Hiszen egy bukásból sem értenek, mihez kezdenének hát, ha kormányozniuk kellene? Ha ki kellene találni, hol lehet a szorongató körülmények és a tömegigény között megoldást választani? Fogalmuk sincs a politikáról. Kormányzóképes, aham. No menjetek játszani.

birkamenet 2022.05.21. 13:20:15

Én még emlékszem, hogy Momentumék meg a többi hogy letette a nagy esküt a 2019-es meglepően nyerő ÖK választások után, hogy Le fognak menni védékre, hogy beszántsák azt és felvilágitsák az embereket a valóságról.
Ehelyett mindegyik maradt a seggén és még ahhoz is hülyék voltak hogy megértsék, hogy vidéken nem a fidess verte meg őket, hanem a Lukasenkói választási csalás.
Ezek az ellenzéki pártok már azt se tudhatják, hogy vidéken hány tagszervezetük dolgozik, csal a szavazat számláláskor a fidessnek.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.05.21. 18:09:30

@birkamenet: Rossz duma..Minden választókörben ott voltak a lippschi megfigyelők. Tegyél fel egy másik lemezt sztem..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.21. 18:16:50

@birkamenet:

Így igaz. Egy ismerősöm, Liberóné Demokrata Emese is megerősítette ezt. Ő Balatonszarosiban volt megfigyelő. Egész nap pufajkás fideszesek orosz tankokkal terrorizálták a helyi egyébként ballib többséget. Aztán a szavazatszámláláskor őt félrehívták, degrogozták, s ezalatt átírtak minden jegzúkönyvet. 19 órakor MZP-nek még 95 %-a volt, ez 21-re 15 % lett.

birkamenet 2022.05.21. 18:55:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Te diszhülye szellemi fogyatékos bulgár birka, te pont atért csücsülsz orbán seggében, mert agyilag odavaló vagy. Persze hogy ércsük a lukasenkoi választás ededményét: Budapesten túl az egész ország a te agysorvadt szinvonaladon van. A számok ugyebár nem hazudnak?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.21. 19:00:38

@birkamenet:

A számok nem kedveznek gazdáidnak, így megértem tombolásod.

Mérnork 2022.05.21. 19:21:06

LOL bakker, a szemét patás képes megváltoztatni az álláspontját, ha azt látja, hogy az emberek többségének nem tetszik? Hát mekkora faszista mán!!! ;-))))

a nagy hohohorgász 2022.05.21. 19:45:16

@birkamenet: te fasszopo:) te világ barma:)))) te biztos qurcsany és vadai szerelem gyereke lehetsz:)))))

birkamenet 2022.05.21. 21:55:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Te NER diszhülyéje, még az elemi iskolát se jártad ki, nem ismered a számokat?

birkamenet 2022.05.21. 21:57:00

@a nagy hohohorgász:

Na mi van Putyin muzsikja, Viktátorod kiengedett a s.eggéből egy percre, hogy tombolj egyet a gazdáidért?

a nagy hohohorgász 2022.05.21. 21:58:41

@birkamenet: ezek szerint te valakiert tombolsz:)))) a kérdés hogy kiért:))) hülye vagy, saját magadat szopatod:)))

ez а nevem senki 2022.05.22. 07:59:52

@a nagy hohohorgász: gyurcsány és vadai szerelemgyereke még mindig jobb mint te akinek apucija és anyucija testvérek voltak.

ez а nevem senki 2022.05.22. 08:03:53

@birkamenet: Azért ömlik a szar a pofájából.

DFK 2022.05.22. 09:19:00

@birkamenet: miután ati listátokon volt karlendítő jelölt, befutó helyen, a fidessezés nagyon szánalmas.

Dan da Man 2022.05.22. 11:38:05

@Mérnork: Figyelj, vicces gyerek! Orbán nem azért változtatja meg a véleményét, mert demokrata, mert akkor először megkérdezné az embereket. Orbán azért változtat, hogy ne legyen támadható.
Érted a különbséget, vagy tényleg olyan hülye vagy, mint amilyennek tetteted magad?

Dan da Man 2022.05.22. 11:44:23

Hát ez egy nagy fing poszt volt, de lépjünk túl rajta.

Azt magyarázza el inkább a bejegyzés írója, ha már ilyen baszott okos, hogy miért megy bele orbán bizonyos játszmákba, ahelyett, hogy előtte tájékozódna az esélyeiről?

Például vasárnapi boltbezárás! Kinek volt ez jó? Miért kellett?
A válaszokat én is tudom, de ő hogy nem tudta felmérni, hogy a kérdésben mekkora ellenérzésekre talál majd?
És például abban miért nem sikerül a népakarattal harmonizálnia, hogy megemeljék a pedagógusok fizetését?
Bezzeg a stadionokat népakarat ellenében is építi, és 10 év múlva újra be fogja próbálni az olimpiát. Tehát "hol is adta fel"?

De gondolsz, amit akarsz. A baj csak az, hogy se stílusérzéked, se szellemed nincs ahhoz, hogy megírd. Az már a legkisebb probléma, hogy még a mondanivalód is hiányzik.
Szerintem engedd el ezt a blogolás témát! Az AdSense nem neked dolgozik...

Kedves csekély értelmű Sr2021, szívesen, máskor is.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2022.05.22. 13:30:53

@Dan da Man: "És például abban miért nem sikerül a népakarattal harmonizálnia, hogy megemeljék a pedagógusok fizetését?"

A népakarat úgy szól, hogy mindenkinek emeljék fel a fizetését a hússzorosára. Csak sajnos ez nem teljesíthető akarat. Még akkor sem, ha a Momentum népszavazást ír ki róla. Ilyenkor kell a vezető, aki azt is tudja, hogy mit lehet, nem csak hogy mi lenne jó. A kettő között néha fájóan nagy távolság van. Ostoba, aki a vezetőt annyiból akarja megítélni - vagy csak úgy csinál egy hecckommentben, mintha ezt komolyan gondolná -, hogy teljesíti-e a népakaratot. Olcsó poén.

Sr2021 2022.05.23. 07:52:51

@Dan da Man: Azt hiszem, hogy Orbán minimum két tényezőt figyelembe vesz, amikor "játszmát" választ. Az első, hogy az illik-e a céljaihoz, a második, hogy a mérések mit mutatnak azzal kapcsolatban. És ezen a ponton jön az ő politikusi személyes döntése, de ennél közelebbit nem tudnék mondani.
Viszont voltak számomra nehezen indokolható esetek, az SZFE-t írtam is korábban, ugyanilyen volt a CEU elüldözése is (szintén említettem már). A vasárnapi boltzárról még előtte kicsivel is azt mondta Varga, hogy nem lesz, és mégis lett, vagyis az egy "ideológiai" tévedés volt végső soron, bár azt hiszem, azért nem múlt el nyom nélkül azonnal, de lehetett volna több jó következménye is. (Ideológiai döntésekkel általában nem értek egyet, csak ha van valami "evilági" indok is mellé.)
Pedagógusbérek: a többség nem egyetért az emeléssel (illetve kb. fél éve ez volt a helyzet), hanem leszarja. A pedagógusok épp azért kerültek a sor végére, mert nem jelentettek problémát. Erről is írtam, lehet olvasgatni, ha pont az én kis véleményem érdekel.
Stadionok: itt a foci szeretete (ami privát dolog) történetesen egybeesett a gazdasági haszonnal, ezt én is később tudtam csak meg. Szóval, minden látszat ellenére egyszerűen megérte építeni.
Az olimpiával kapcsolatban inkább semleges vagyok, nekem mindegy, de ha már, akkor azt mondanám, hogy az olimpia burkolt fenyegetés a baloldal számára, mert a nemzeti összetartást és büszkeséget erősítené, ami arrafelé egyszerűen nem értelmezhető. Az ő szlogenjük legfeljebb az, hogy egy Ady-kötettel a táskában (amit amúgy sosem nyitnak ki) bárhol a világon magyarnak érzik magukat. Na persze.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2022.05.23. 17:32:14

@Sr2021: "Viszont voltak számomra nehezen indokolható esetek, az SZFE-t írtam is korábban, ugyanilyen volt a CEU elüldözése is"

Ideológiai ellenségeknek akartak betartani. Én megértem őket. Egyébként mindenki ezt csinálja, a Nyugat is, csak ott most más a győztes ideológia, de ugyanúgy betartanak az ellenségeiknek, ahol csak tudnak. Persze tudom, ők a "jó emberek", nekik szabad.
süti beállítások módosítása