Orbán az elmúlt napokban viharos tempóban találkozott Zelenszijjel, Putyinnal, Hszi Csin Pinggel, majd Washingtonba, a NATO-csúcsra utazott. Közben megalakult a Patrióták Európáért EP-frakció, rögtön a harmadik legnagyobbként. Eközben Magyarország még mindig csak szűk tízmilliós ország, gazdasági súlya nem épp jelentős, az Alföldön pedig torma nő a földből, nem chipgyár.
Mindeközben itthon
Kicsit korábbi a hír, de az EP-választásokhoz kapcsolódik: Gyurcsány és a DK vezetése nem mond le, mert "ez a legerősebb csapat". Igen, ez, amely a szocikkal, akik szintén élnek, virágoznak, erejük teljében vannak, úgyszintén a Párbeszéd, együtt 8 (nyolc) szálalékot szerzett a múltkori választáson. Most csukjuk be a szemünket, és képzeljünk el egy tényleg gyenge csapatot.
Magyar Péter, aki viszont 30% körül teljesített, amit, akik szeretik a számokat, legalábbis köteles tisztelettel kezelnek, azóta jobbára annyit tett hozzá mindehhez, hogy mégiscsak (habár hányszor ígérte az ellenkezőjét) EP-képviselő lett, illetve a győzelem okán, bulizni jártában, fiatal, úgy hírlik, gyereklányokat inzultált (a forrás itt a kétes hírű Ripost, viszont belőlük kinézem, hogy addig ásnak egy trágyadomb mélyére, amíg találnak valamit, míg a "független" sajtó nem feszegeti a kínos témákat, csak ha abból kormányellenes cikk kerekedhet).
Karácsony Gergely, a 41 szavazatos főpolgármester pedig újra az állását féltheti, mert már megint számolás lesz, bár azt olvastam, sajtónyilvánosan, bárki bemehet kibicelni, úgyhogy behűtöttem a sört az újabb meccsre.
Mellesleg, Karácsony: ez a csávó egyszerűen állást akar, semmi többet. Érzi persze, hogy lenne mit kezdeni ezzel a pozícióval, de már tudjuk, hogy nem kezd semmit, van rá öt év bizonyítékunk. Dehogyis érdekli őt a nagypolitika (mármint az országos és az afeletti, EU-s, pláne a világpolitika), dehogyis akar ő valakivé válni (azon kívül, hogy túléli a figyelmetlenül, jobbról érkező villamosokat is), egyszerűen csak jó fizut, nem beleszakadós munkahelyet, némi hatalmat és szereplési lehetőséget, valamint a későbbiekben jó nyugdíjat szeretne.
És itt van még a Momentum is, amely új elnököt választott a kiérdemesült sikeremberei helyébe: kicsivel megelőzve az egyszer már kiérdemesült Fekete-Győr Andrást, a nem kevésbé ambiciózus és már eddig is sikeres Tompos Márton került az elnöki székbe, nyilvánvalóan nem érdemtelenül szerezve hárommal több szavazatot iménti vetélytársánál.
Mindeközben Európában és az USA-ban
Hát, elég vegyes. Először is, már megint vannak, akik Orbán tárgyalásait a megtámadására használnák. Nem nagyon értem egyébként, hogy ez miképpen segítené elő az EU egységét, mit demonstrálna azon felül, hogy a kicsik fölött üvegplafon van továbbra is, vagy hogy, feltéve a klasszikus kérdést: és erre Putyin?, erre mi lenne a válasz. (És erre Hszi Csin Ping, ha már itt tartunk, kölcsönös büntetővámok, ugyebár.) Szóval, bár továbbra is, mint már évek óta, millió kritikám van az Orbán vezetésével kiépült rendszerrel szemben, csak annyit látok, hogy az ún. nagypolitikát alig néhány valódi politikus műveli (kettő közülük, az orosz és a kínai elnök ráadásul komoly otthoni hatalommal, ide értve kicsit puhább módon Orbánt is, vagyis ők "diktátorok", tehát hárman), talán Macron még felvehető a listára, habár a francia csapatok Ukrajnába küldésével átlépte az alsó határt, legalábbis nálam. Német politikus már nincs ezen a listán, ott tehetségtelenek és középszerűek vették át a fontosabb helyeket, a britek épp kormányt váltanak, tőlük legfeljebb az várható, hogy rosszabb már nem lesz, és talán még a Meloni-féle Olaszország jöhet számításba. A lengyel Donal Tusk valószínűleg nagy tehetség, habár eddigi teljesítménye "csupán" annyi, hogy rá való tekintettel, hipp-hopp, Lengyelország már nem belső ellenség az EU-ban. Nyilván, az emberek is megváltoztak egycsapásra. És persze egy szakértő ápoló szemével figyeljük Biden elnök urat, akit talán a Jóisten rávesz, hogy lépjen már vissza (benne van, hogy azt fogja hallucinálni, hogy a nővérke helyett Ő szólt hozzá), akinek a váltóembere egy nárcisztikus félhülye, aki összevissza képes beszélni, ami abból fakad, hogy ostoba és műveletlen. Ott is könnyű ám dönteni. Jó kezekben vagyunk mindenesetre, érezzük át ennek nagyszerűségét, azt javaslom.
És végül Ukrajna. A napokban meghalt Antal "Ave" Attila országúti bringás. (Roubaix a blog neve, nem olyan véletlenül). Akik ismerték vagy a videóit látták, gyászolják őt. Meghalt valaki, aki sokat adott egy közösségnek, de még, mindenki úgy gondolja, nem jött el az ő ideje, élhetett volna.
Hát, ez megy Ukrajnában, csak naponta százakkal. Meghalnak, bár még nem jött el az idejük, sokat tettek vagy tehettek volna másokért, lehettek volna névtelenül boldogok. Nem kétlem, hogy lehet helyes álláspont meghalni a hazáért, és a honvédőket megillető dicsőséget nem vitatom el Ukrajna elesett védőitől. Viszont felvetném annak a lehetőségét, hogy mi lenne, ha élnének. Abban hiszek, hogy az jobb lenne.
