Egy metafizikus ne akarjon napi politikával foglalkozni, mondhatnám magamnak bölcsen, de a napi politika épp a metafizika egyik alapfogalmát, a szabadságot cincálja mosdatlan kézzel és büdös szájjal, és senki nincs, aki rászólna. Így most két rövid bekezdésben én is írok.
Mi a szabadság?
Aki szereti a frappáns definíciókat, annak máris szolgálhatok eggyel: a szabadság az, hogy én határozom meg, mi határozzon meg. Vagyis: a szabad döntéseimet végső soron nem lehet teljesen visszavezetni rajtam kívül álló okokra, azoknak tehát legalább részben én magam vagyok az okuk. Másfelől viszont, ha a magaban rejlő okokat mint motivációkat szemlélem, amelyek a szabad döntésemet megalapozták, azt találom, hogy e motivációim, más szóval, az általam elfogadott értékek, sőt egy teljes, személyes értékrend is a saját, korábbi szabad dötéseim révén alakult ki. Vagyis 1) szabadon meghatároztam (és teszem folyamatosan), hogy milyen értékeket tartok fontosnak, amelyek majd meghatározzák a konkrét döntéseimet, illetve 2) az ezen értékekre való tekintettel hozott szabad döntéseim e tekintetben csakis rám mint valódi szubjektumra vezethetők vissza.
A szemfüleseknek feltűnik a szabadság fogalmában rejlő "körkörösség". Nem véletlen: amikor a feltétlenhez közel kerülünk, akkor az önmegalapozás hirtelen előbukkan. Márpedig a szabadság csakis ekképpen szabadság, hogy önmagát folyamatosan, az egyes személyes döntéseken keresztül megalapozza, mintegy "fejleszti": minél inkább a sajátunknak mondható az az értékrend, amelyre tekintettel egy-egy döntést meghozunk, annál inkább vagyunk mi magunk is szabadok, autonómok, függetlenek. És hogy kitől vagy mitől? Mindattól, ami a szabadságunkat a kezdeteknél alakította: a szülői és társadalmi, vallási normáktól, hosszú a sor.
Csakhogy ha a szabadság feltétlen, akkor gyorsan kapcsolatba kerül két másik feltétlennel: az igazsággal és a jósággal (mármint a jóval mint jóval). Az aktuálpolitika hülyegyerekei általában itt buknak orra: azt hiszik, hogy ha megtehetik egyáltalában, akkor az máris igaz és jó is lesz. Nem lesz. Az egy bekezdés e pontnál végzetesen könyvvé duzzadna, így ennyit erről.
Mi a helyzet az egyenlő méltóságú, de egymással versenyhelyzetbe kerülő értékekkel?
Ezt a köztársasági elnök szépen leírta, ideidézem, ha még nem olvastad volna.
A gyermekjogok és a gyülekezési jog korlátlan érvényesülése során kialakuló összeütközés fogalmilag csak az egyik alapvető jognak a másik javára történő arányos és szükséges mértékű korlátozásával oldható fel. A jelen esetben az alapvető jogok alanyi köre (gyermekek/gyülekező személyek) és eltérő sérülékenysége önmagában is kellő súlyú érvet jelent ahhoz, hogy a gyermekek jogainak védelme javára a gyülekezési jog arányos törvényi korlátozásával történjen az alapvető jogok gyakorlása közötti normaütközés feloldása.
Akik most a saját szabadságuk korlátozását látják a fentiekben, jól látják: ha két kamion egyszerre ér ugyanazon keskeny hídhoz az ellenkező irányból, meg kell beszélniük, ki menjen át elsőnek, és a másik addig vár, lehúzódik stb. Már persze ha tovább akarnak menni, mert elméletileg előfordulhat, hogy a sofőrök félkegyelmű aktivisták, és inkább erőből akarják megoldani azt, amit ésszel sokkal könnyebb lenne. (A hasonlat nem az igazi, tudom, ez van.)
A szabadságunk korlátozásához még két megjegyzés. Először is, a szabadság (mármint a saját, személyes szabadságunk) kizárólag belülről, önmagunk által korlátozható. Nincs az a mégoly jogos, megalapozott és erős társadalmi (szülői, vallási, jogi) kényszer, ami ténylegesen lehetetlenné tehetné egy cselekedet (szabad döntés) foganatosítását. Így tehát a szabadság jogi korlátozása mindig csak afféle "félsiker". Másodszor pedig, épp emiatt, az élet számtalan területén, számtalan helyzetben, saját magunk korlátozzuk a szabadságunkat, hogy a világunk élhető maradjon, vagyis egy nagyobb értékre tekintettel nem teszünk meg valamit (pl. nem hajtunk át a piroson, nem tolakszunk a sor elejére, nem verjük meg a védtelenebbet stb., mindezt még akkor sem, ha közvetlen előnyünk származna belőle).
Akik most a pride "betiltása" miatt a szabadságot féltik, azok a saját nézőpontjuk szerint úgy ítélik meg a helyzetet, hogy a pride (a melegség mint szexuális orientáció felvonulással való ünneplése?, hirdetése?, propagálása?, megjelenítése?) megrendezése előrébb való érték, mint a gyermekek hivatkozott jogai. Kicsit hasonlít ez ahhoz, amikor egy lelkes állatvédő azt mondja, hogy egy állat és egy gyermek szenvedése erkölcsileg ugyanazt jelenti, nincs különbség. (Elnézést, nem a melegeket akarom állatokhoz hasonlítani, amit nem is kellene leírnom egy szebb világban, de hol van az már.)
És hogy én hogyan szavaztam volna a pride-ra írt törvényről? Nem értek vele egyet, nem szavaztam volna meg, legyen pride is, nyugodtan. De lenne kérésem is a felvonulókhoz: ne gyalázkodjanak az én vallási meggyőződésemen, ne öltözzenek egyházi személynek, és ne legyen náluk se feszület, se szentírás. Eddig sem mentem a közelükbe, tőlem nem kell tartaniuk eztán sem, cserébe ne sértsenek meg ismeretlenül, elveszítve a szolidaritásomat, amit amiatt érzek, mert számukra a mindennapok nehezebbek lehetnek a szexuális orientációjuk bonyolultabb kifejezhetősége és átélhetősége révén.
Úgy hiszem, nincs sok időnk hátra addig, míg a most ismert civilizáció és rend el nem kezd láthatóan felbomlani. Talán ezek az utolsó jó éveink. Azt javaslom mindenkinek, hogy próbáljon a fontos dolgokra koncentrálni, mert a pride megtarthatósága hamarosan az egyik leglényegtelenebb kérdés lesz, és örülni fogunk, ha nem a kőkorszakban kötünk ki. Már ha előtte nem bombázzuk magunkat porig, természetesen.
