Tegnap este besokalltam. A sok személyes jó hír között (már a kortárs ismerősök között is sokakat oltanak) jött néhány vérlázító:
- titkolja a kormány a védettségi igazolványok költéseit,
- a tanárokat visszazavarják az iskolákba védettség nélkül (és a gyerekeket is!)
- egy osztrák újságíró kérdezett, erre kiakadtak.
Folytathatnám a gázszerelőből (!!!) lett Lorenzo ásványvíz tündöklésével (komolyan, ezt mikor gondoltuk át utoljára: egy gázszerelő, vidékről, aki mára, ha csak papíron is, de dollármilliárdos), a dudálós tüntetők vegzálásával (Szél Bernadett most jelentkezett be emiatt közmunkára), az oltási sorrend nem létező koncepciójával, a sajtó sorozatos ignorálásával, az önkormányzatok hatásköreinek sokszor célzott elvonásával, a válság alatt is sportra költött százmilliárdokkal stb.
Már régóta úgy vagyok a Fidesszel, hogy tudom: a széttagolt és az iszonyatosan rövidlátó, önző és külön-külön alkalmatlan ellenzék fabatkát sem ér, ha kormányozni kell, tehát nekik kell kormányozniuk, mi több, e tekintetben kifejezetten Orbán-párti vagyok, akit politikusként korszakos zseninek tartok.
Csakhogy, és emiatt pötyögök most, túl sok lett a hatalomból, és a kevésbé korszakos zsenik önjáróvá látszanak válni, ami már kikezdi az áhított rendszert. Egy Németh Szilárdot lehetetlennek látszott előttem, hogy kormányzati pozíció közelébe engedjenek (bár ezt Torgyán József esetén már átéltem, de valahogy mégis más volt, "polgáribb", nem tudom), miközben amíg Varga Mihály a pénzügyminiszter, addig jól alszom. Emlékszik még valaki a 2002-es szocialista száznapos programra? Akkor tanultam meg (tanítottak meg rá maguk az elkövetők), hogy a szocialista pénzügypolitika annyi, hogy amíg van, osztogass, aztán, ha elfogyott, jöhet a megszorítás és a hitelfelvétel.
Na, ebből kellene 2022-ben valami értelmeset összegyúrni. Mondanám ugyan, hogy szakértői kormányt szeretnék, de az mindig keserves csalódás: a kormányzás szakértője a politikus, tehát nem árt, ha ért valamihez eredetileg, de a politikához kell értenie legfőképpen.
És most az ellenzék. Már leírtam, hogy egyenként alkalmatlanok, és egyelőre összefogásban is legfeljebb csak számszerűen erősek, egy tisztességes kormányt nehezen hoznék össze belőlük, hogy arról ne is mondjak semmit, hogy miniszterelnök-jelöltjük sincs még, csak aspiránsok. Mindegy, járják csak végig, a tervük nem rossz, bár az előválasztás hercehurcái (legyen-e online szavazás vagy sem) sokatmondóak számomra.
Amit pedig szívesen látnék: egy 50,001%-kal nyert Fidesz-KDNP-t, akik kormányoznak, és egy erős, hangos és okos ellenzéket, amely valódi, kidolgozott javaslatokkal érkezik, de legfőképpen: tudja, hogy a cél NEM Orbán leváltása, hanem Magyarország boldogulása. Ha ehhez Orbán leváltása eszköz, akkor lehet, de másnap is kell majd csinálni valamit, és nem azt, amit Orbán NEM csinálna!
Csak tartok tőle, hogy rengetegen lesznek, akik képviselőként továbbra is a fizetésért, a költségtérítésért és a "képviselő úr/hölgy/asszony" megszólításért ülnek majd be a parlamentbe. És megint el lehet mondani, hogy ez a "kurva ország" nem ezt érdemli. De ezen már túl vagyunk, ezért (sem) szeretnék a jelenlegi ellenzékből kormányerőt.
Konklúzió? Hát, már 2018-ban azt hittem, hogy az ellenzék nagyon megszorítja a Fideszt, aztán semmi. Most mit hiszek? Hogy a kormányképesek és a kormányképtelenek csapnak majd össze. És mitől félek leginkább? Attól, hogy egy ellenzéki kormánynak nem Magyarország lesz az első. Hanem azt gondolja majd, hogy az a feladat, hogy megfeleljen Amerikának, az EU-nak, utálja Kínát, Erdogant és Putyint, csakis Pfizerrel oltassa be magát stb. De ennél már lényegesen bonyolultabb a világ, és nem érzem egyelőre, hogy ez a bonyolultság megértésre talál azon az oldalon. A párizsi még nem nyugat, hogy úgy mondjam.
