A címbéli kijelentés jelenleg a megérzés fázisában van, és nem is szeretnék ennél többet tulajdonítani saját jóslási képességeimnek. Az alapja pedig egyetlen hír rövid félmondata: a magyar csapat kikapott Izlandtól, és a szurkolók a meccs végén elénekelték nekik a Himnuszt.
Miért következik ebből, hogy Orbán nyer? Azért, mert ebben a történésben két szempont keveredik: az egyik az eredmény, ami a kiesés, vagyis a csapat "mehet haza". A másik viszont a nemzeti büszkeség, ami nem az eredmény miatt "jár" vagy "áll fenn", hanem azért, mert mind a csapat, mind a szurkolók ugyanazon nemzethez tartoznak a "népek tengerén". A Himnusz nem jutalomként, hanem ajándékként szólalt meg, az a néhány ezer ember nem "prémiumként" adta ezt a csapatnak.
Ha visszagondolok a 2005 körüli évekre, ez jelentős változás. Akkoriban még azzal is lehetett kormányzati kampányt folytatni, hogy a külhoni magyarok ne kaphassanak állampolgárságot. (Nem, nincs elfelejtve.) Ma pedig egy kiesés is "megér" egy Himnuszt.
De hogy jön ehhez Orbán? Hát először is úgy, hogy a 2010-es választások után azonnal állampolgárságot kaphattak a határon túli magyarok, ez az egyik első döntésük volt (fejből írom, elnézést, hogy nem adatolok). Én történetesen a csíksomlyói búcsúban láttam ennek a "nemzetközi" visszhangját, nagyjából százezredmagammal. Nem volt rossz érzés.
És ez a "magyarkodás" azóta is folytatódik. Bevezették, mintegy, hogy amikor magyarokról van szó, még akkor is, ha definíció szerint sem lehet szó másról, a szóhasználat ez legyen: "a magyar emberek". Még az ellenzéki, liberális sajtó is átvette ezt, nevetek is néha. A sokat gyalázott rezsicsökkentés, a mesterségesen felfújt magyar cégek (Mészáros és tsai), a haverok helyzetbe hozása, külföldi cégek kiutálása (akár utólagos büntetések árán is), az állami vagyon visszavásárlása, sokszor megtérülni nem látszó konstrukciókban stb. mind ugyanez, csak máshol és másképp. Még a béna és ellenszenves vadászati kiállítás is talán, szegről-végről, bár azt jobb lett volna hagyni a francba. (A számomra megbocsáthatatlan fiaskó az SZFE volt, ott nagyon elbénázta valaki a dolgot.)
Röviden, a "magyar embernek" is szüksége van a nemzeti identitásra, és Orbánék ezt elég erősen visszaadták. Olyannyira, hogy már nem kell karmester a Himnuszhoz, és senki nem érzi cikinek, hogy ilyenkor fel kell állni, és úgy énekelni vagy hallgatni. Sokszor érzem azt, hogy az ellenzék (a nem-Orbánék) ezt nemigen érti még. Jönnek a számokkal, a korrupcióval, a szegénységgel, és sokszor van igazuk, és eltalálják az én polgári, jómódúbb szívemet is, és szívből együttérzek. De nem tudják, vagy nem esik le nekik, hogy a nemzeti érzés és büszkeség hasonlít a szabadságra: lehet élni nélküle, de nem sokaknak fűlik hozzá a foga, és legfeljebb pár évtizedig megy a dolog, akkor sem könnyen.
Az ember nem a nagyobb fizetés vagy a jobb autó miatt tartja értelmesnek és hasznosnak az életét, hanem a közös hitek rendszere miatt, és a valahová tartozás érzése miatt. Amíg ezt nem képes megadni az ellenzék, legalább az ígéret szintjén, hihető módon, addig legfeljebb a csirkefarhát-árbefagyasztás lesz a kampánytémája, amire az a válasz, hogy inkább élek azon, mint hogy ne legyek szabad, és ne legyen hazám. Még akkor is, ha a szabadság és a haza esetleg tényleg csak illúzió.
