Cinikus, bár találó, amikor egy kormánypárti politikus beszól (visszaszól), hogy kéthetente meghal a magyar sajtószabadság (és ez azért jócskán saját vallást kíván, saját szentírással, mert ekképpen kéthetente fel is támad, ugyebár).

Az én tételem az, hogy a sajtószabadság halhatatlan. E tétel bizonyítása rémesen egyszerű: a sajtó szabadsága nem a sajtó mint termék, jelenség, üzlet vagy épp a demokrácia attribútuma, hanem az emberé. Az ember maga szabad (mármint szabad lény). És amíg ember van és lesz, addig szabad lesz a sajtó is, mert nem is lehet másmilyen.

Tudom, a sajtót lehet korlátozni, a sajtómunkás, ha megijed, saját magát is korlátozhatja, nem minden újságíró "szicíliai", parafrazeálva a közismert regényírót. Furcsa, hogy ezt azok, akik aggódnak a sajtószabadság miatt, mintha abszolutizálnák, és az emberből fakadó, eliminálhatatlan szabadságigényt és annak mindenkori, mindennapi megvalósítását elfelejtenék.

A Klubrádió frekvenciavesztése (elhallgattatása, ahogy interpretálják sokan, de ez mindegy is most) sokak számára a szabadság végét (halálát) jelenti. Akik ezt mondják (általában a sajtóból értesülök erről), eszerint azt is gondolják (háttérileg, kimondatlanul is), hogy e véleményük maga sem szabad már, hiszen ahol megjelent, az az orgánum maga sem lehet szabad a szabadság halála után. Ez természetesen önellentmondás, és idáig akartam eljutni.

A szabadság halhatatlansága ui. a másik oldalról azt jelenti, hogy minden, ami a szabadságot megölni akarja, pláne, ha ezt aktívan teszi is, szükségképpen halandó és múlékony. Nincs rendszer, diktatúra, pártállam, kormány, amely a szabadság ellenében tartósan megmaradhatna. Ez a vigaszom a Klubrádió számára. Személyes, egzisztenciális vigaszom persze nincs: az sincs ui. sehol megírva, hogy a Klubrádió mint intézmény örök. Csak a szabadság az.

Mi ebből a tanulság, ha van egyáltalán? Hát az, hogy a sajtószabadság halála felett keseregni egyszerű rövidlátó szemforgatás, vagy épp űrből is látható méretű ostobaság. A szabadság mindig utat tör magának. Ahol elfojtják, ott majd keres más utat a felszínre. Lám, még én is, sötét szobám titkos sarkából, tudok blogot írni, elmondani (szabadon), amit szeretnék.

A Klubrádió "tévedése", hogy azt gondolja, "szükség" van rá. Innen, e székből, az a válaszom, hogy nekem ugyan nincs. Tényleg, sosem hallgattam, fogalmam sincs róla, milyen műsorai voltak. Másnak persze van, ez nem kétséges. De e szükség ekképpen nem abszolút. Csak a szabadság az, továbbra is.

Mit tennék a helyükben? Mit tennék bárki helyében, aki "elnyomva" érzi magát? Megtalálnám a felszínre vezető utat. Az internet nem zárható be. Pénz mindig szerezhető a működésre. És ha tízmillió közt nincs ezer, aki ezt finanszírozza, akkor a piac mond rá nemet. Az is azért szabad, mert az ember szabad. Értékválasztásokat fordít le dollárra, euróra és forintra is. Nézd meg a Telexet, működik. Van pár hirdetője, de azt mondják, a közösség finanszírozza. Függősége ezért jóval kevesebb van. Tudom, a Telex nem rádió. Miért, az hol van megírva, hogy bizonyos gondolatok manapság is csak rádión keresztül terjedhetnek?

Sajnálom a Klubrádiót, de nem azért, mert most nem sugározhat. Azért, mert nem a lényeghez, a belső tartalomhoz látszik ragaszkodni (és azok sem, akik szót emelnek mellette), hanem a formához, a kerethez. Ez óriási hiba, és amíg ezen megy a balhézás, addig az, aki "betiltotta" a rádiót, csendben és cinikusan nevet. Mert addig sem tör fel másutt a szabadság tiszta forrása.