Marci 2015 novemberében halt meg, ha jól emlékszem. Egy sms-t kaptam erről, nem is igen akartam elsőre elhinni. A temetésén nagyon sokan ott voltunk a régi társaságból. Már felnőttként, a legidősebbek negyvenen túl, tehát jó húszéves emlékekkel arról, hogyan kezdődött ez az ismeretség vele.

Tavaly kimentem oda, ahol ténylegesen kezdődött: egy eldugott, kicsi zsákfalu közepén áll egy kicsi templom, körülötte rét, nem messze egy keveset használt focipálya, ezeken túl már ott a falu határa. Ide vitt ki Marci, nem is tudom, kb. ötven fiatalt, 12-14-től 19-20 évesig, és ott töltöttünk egy napot. Néhányunknak ezzel megváltozott az élete. Templomba kezdtünk járni, első komoly párkapcsolatok születtek, néhányan teológiára mentek tanulni. Évekig tartott ez az időszak, aztán Marcit áthelyezték először a szomszédba, majd Zalakomárba.

Néha meglátogattam. Az első hogyvagy-kör után szinte azonnal arról beszélgettünk, ami igazán fontos volt nekünk: Istenről és viselt dolgairól. Ha néha felhívtam, és épp a segítségére szorultam volna, egy jó szóra, egy helyes mondatra, valahogy mindig azonnal váltott: lelkiatya lett belőle egy másodperc alatt. Talán soha nem is tudott nem az lenni.

Rengeteg évvel később, amikor a temetésén álltam, és valaki azt mondta, hogy szavajárása volt: több telik tőled, arra gondoltam, hogy ezt egyszer sem hallottam tőle. Azóta is azon gondolkodom, mikor nem voltam ott, amikor mondogathatta.

Nekem egy rövid kis "prédikációja" maradt meg egy gyalogos zarándoklat egyik pihenőjén: "Isten már azelőtt szeretett téged, hogy megfogantál. Na, ezt előzd meg!" Azóta egyszerre érzem magam nevetségesen kicsinek, és egyszerre nagynak, mert naggyá csakis Isten szeretete teheti az embert, így gondolom.

Marci Isten különleges csatornája volt számomra: ha "belenéztem", a másik végén Isten látszott. Általában focizott. És mindenkit szeretett, és őt sem szidta senki.

Boldog szülinapot, és imádkozz értünk továbbra is!