Két lehetőségünk van: az egyik, hogy hagyjuk neki ezt, és végignézzük a menetelését Brüsszelbe. A másik lehetőség, hogy kiállunk a jövőnkért, és egy tanárt küldünk az EP-be, aki képes lesz valóban számonkérni Orbánt
Minden - az a kevés -, amit mondandó vagyok, a fenti rövid, március 15-én elhangzott idézeten alapul, ami számomra afféle cseppben a tenger.
A demokráciafelfogásunk gyökeresen fogyatékos
Ez, átgondolva, rémisztően messzire vezető probléma. A felszínen az úszik, hogy Törley Katalin (és az álláspontját esetleg osztó egyéb szereplők szerint) az Európai Parlament jogosult számonkérni egy EU-s tagország demokratikus keretek között (ezt a 2022. évi kapcsán épp az ellenzék nem vitathatja, hiszen még a csillárokról is megfigyelők lógtak) megválasztott miniszterelnökét. Hogy milyen alapon, azt jogilag aligha lehet megmondani, és ehhez cseppet sem is értek, csak mint hírfogyasztó: a miniszterelnököket közvetlenül a parlamentek, közvetve pedig az esedékes választások résztvevői kérik számon. Így működik a modern demokrácia, akkor is, ha jobb-, és akkor is, ha baloldali a kormány.
Ezt mintegy meghaladóan (hiszen ez csupán jogi "berendezkedés", lehetne választás akár kétévente is, nem tilos, csak nincs értelme) felvethető a "magasabb", erkölcsi szempont, amely szerint a vezetőknek az ország sorsának javítását, az igazságosságot, a javak helyes elosztását, az EU értékeit stb. kell szolgálniuk, országos és EU-s szinten is. Itt már természetesen beleértve az EP-képviselőket is ("tízszeresen, százszorosan", ahogy Dániel et. mondta egykor).
Ezen a ponton kanyarodunk az igazi mélységek felé, és innentől válik valószínűleg nagyon is nem elfogadottá a véleményem:
- Létezik ui. olyan feltétlen erkölcsi törvény, amely általánosan és feltétlenül igaz és kötelező: mindig törekedni kell igaz kijelentések megtételére. E tétel tagadása csakis azon az áron lehetséges, hogy aki tagadja, e tagadásának kifejezett megfogalmazása által állítja e tétel igazságát (hiszen a tétel tagadását igaz kijelentésként törekszik előadni).
- A fentiből következik, hogy az igazság maga is kapcsolatban áll a feltétlennel: igaz és hamis között mindig olyan ellentét feszül, hogy egyik a másikkal nem cserélhető fel tetszőlegesen. Nem mindegy, hogy ez vagy az az igaz, ez nem puszta szabad választás kérdése.
Miért fontos mindez? Pl. azért, mert Franciaországban épp a hetekben lett "alkotmányos jog" az abortusz (nem tudom, csak nők számára-e, vagy ez is mindegy most már). Vagyis az EU-ban egy tekintélyes ország a legmagasabb polcra azt teszi, hogy védtelen méhmagzatot bárkinek joga van elpusztítani. Ha ez az erkölcs, akkor mi ehhez képest bármi más?
Más országokban az eutanázia törvényes. Mintha az élet értéke nem feltétlen lenne (de ha így van, miért ne ölhetném meg én a nagyit, amikor már nincs rá szüksége a családnak, és csak az aggság van vele?), hanem - bármilyen szempontok szerint is, de - a ha-akkor (a feltételesség) viszonylatában állna, mégpedig teljes "terjedelmében"? Ennek a relativizálásnak pedig épp kettővel fentebb van a cáfolata: ha az erkölcs feltétlen, és az is igaz, hogy az ember maga erkölcsi lény, akkor az ember maga hordozza a feltétlent, még ha korlátozott, véges módon is. Vagyis az ember mint ún. "véges feltétlen", nem áll, és soha nem is állhat olyan törvények hatálya alatt, amelyek az elpusztítását (mások számára) úgymond jogossá teszik. Ez vonatkozik az abortuszra (még nem volt, hogy egy emberi magzat ne emberként született volna meg, tehát az abortusz egy fejlődő emberi lény elpusztítása, ahol nem lényegi, csupán "mennyiségi" különbségekre hivatkoznak a pártolói), a halálbüntetésre és az életvégi döntésekre egyaránt. (Az öngyilkosság érdekes e tekintetben: az élet értelmét radikálisan kétségbe vonó öngyilkos "érve" úgy szól: még meghalni is értelmesebb, mint élni. Az értelmesség tehát, ami az emberi lét sajátja, szintén eliminálhatatlan hivatkozási pont.)
Számonkérés? De tanárnő!
Visszakanyarodva: egy tanárnőtől elvárható, hogy számonkérésben gondolkodjon, habár az is, hogy előtte becsületesen "leadja az anyagot", illetve hogy a számonkérés szempontjait (mire fog vonatkozni) meghatározza. Ez itt, mivel nem mélyinterjúban hangzott el a fenti kis mondat, nyilván hiányzik, de szeretném jelezni, hogy más körülmények között elvárom. Az "anyag leadása" pedig egyelőre teljesen hiányzik, hiszen e tekintetben (politikailag) Törley Katalin még "senki". Úgy értem, a politikai teljesítménye aligha létezik.
De ami még fontosabb: milyen alapon lehet számonkérni bárkit, miniszterelnökött vagy akár egyszerű (egyszeri) képviselőcskét is egy olyan EU-ban, ahol a fenti "értékek" (nem is számítva már a nemekkel kapcsolatos ideológiák térnyerését, ahol neked jogod van magadat akár transznemű talicskaként is definiálni, de én ezért nem vagyok jogosult lehülyézni téged) egyre csak terjednek, velük pedig a mindent (a maga szempontjai alapján) semmibe vevő relativizmus, illetve, érdekes módon, a hierarchia kétes felfogása. Hiszen ma már bárki lehet bármi, ezt már csak tudja egy tanár, nemde? Pedig a hierarchia fontos, hiszen azt mutatja meg, hogy az adott entitással milyen módon kerülhetünk kapcsolatba. Így tudjuk, hogy egy növénnyel nem a mély, lelki beszélgetések síkján, egy ostoba, tanulatlan emberrel pedig nem az észérveken alapuló viták kapcsán. (Mindez sem a növények, sem az ostobák létjogosultságát nem kérdőjelezi meg.)
Szóval, tanárokat nem képviselőnek kell küldeni, hanem iskolákba, tanítani. Képviselőnek bárki alkalmas, aki képes megnyomni egy gombot (ha mindig csak ugyanazt, az sem dönti össze a világot), de tanítani, az valódi méltóság, és számomra az emberi hierarchia csúcsa (a filozófus és a művész közvetlen közelében). Ezt kell megtanítani mindenki számára, mert igaz, hogy (diákszemmel) aki tanul, az hülye, de aki nem tanul, az meg hülye marad. És hogy ezt nem tudjuk már régen? Dehogynem.
