Tegnap egyszerre ment a baszk kör utolsó etapjának és a női Párizs-Roubaix-nak a közvetítése. Kedvelem a két srácot, értik a dolgukat, tegnap mégis megcsúszott valami, igaz, csak egy félmondat volt. Azt kérték, hogy a nézők küldjenek mindenféle képeket, és ezek közt elhangzott, hogy jöhetnek a húsvéti sonkáról is. Egy néző szinte azonnal visszaszólt, hogy előbb az esti feltámadási szentmise, a sonka csak aztután jön, mire az egyik kommentátor: ez egyébként is "teljesen indifferens". A másiknak volt annyi esze, és kjöszönöm is neki, hogy ilyen gyorsan szikrát kapott, mert azonnal korrigálta: "neked talán igen, de másoknak nem". Ez a más vagyok én is.

Ez a "teljesen indifferens" a mi poklunk. Ebben égünk el mindannyian, miközben néha fel sem tűnik a saját nyomorunk. Mert az, hogy létezünk, természetesnek tűnik, magától értetődőnek. Még azon sem .csodálkozunk el soha, hogy emberként létezünk, és nem egy kavics vagyunk egy köztéri virágágyásban, vagy káposzta a kertben, netán földigiliszta. Néhányan talán gondolkodunk azon, hogy jó lenne száz, akár kétszáz vagy még több évig élni, de arra aligha mondanánk igent, ha egy varázsló ezt úgy kínálná fel, hogy akár ezer évig is, de páfrányként.

És akkor itt ez a húsvéti ostobaság a csávóval, akit a vicc szerint tavaly is így kaptak el, összeverik, megkorbácsolják, de néhány hibbant azóta is szentül hiszi és hirdeti, hogy nem, nem halt meg, feltámadt, üres volt a sír, láttunk valakit, aki állt olyan mellett, aki hallotta, hogy mondták.

Jézus Krisztus nem "indifferens". Nem azért, mert ne lehetne neki nemet mondani, habár végső soron persze nem lehet. Főleg azért, mert az életünk maga nem indifferens: mind tudjuk, mit jelent ez: nem mindegy, mit teszünk. Nem mindegy, hogy rablógyilkos vagy mentőorvos lesz belőlünk (igen, ezek nem zárják ki egymást elméletben), és nem mindegy, hogy ha alkalom nyílik rá, segítünk vagy közömbösek maradunk. És ehhez kapcsolódóan, tudjuk, hogy ami van (ezt kutatja a tudomány) és aminek lennie kellene (ez minden erkölcsi tudat alapja) nem ugyanaz, sőt, az összekötésük, a kapcsolat közöttük sem épp triviális.

A húsvét titka azért nem indifferens, mert emberként nincs más választásunk, mint embernek lenni, és az emberi dolgok nem lehetnek indifferensek számunkra. Márpedig az élet és a halál titka (pontosabban: tudni arról, hogy létezünk és [evilági] létünk véget is ér) kifejezetten emberi dolog. Nincs választásunk ezzel kapcsolatban.

Jézus kinyilatkoztatta, hogy neki adatott minden hatalom a mennyben és a földön. De nem látjuk ezt a hatalmat, sokszor gyanítjuk, hogy mint a háborgó tavon, a csónakban, most is alszik a Mester. Netán tényleg meghalt, és a feltámadás is csak kitaláció. Mintha Isten halott lenne, ahogy a filozófusok már rég hirdetik. De akkor mit jelent ez a neki adott hatalom, ha egyáltalán jelent valamit? Egyet jelent: Jézus összekötötte a mennyet és a földet. Az ő keresztje az átjáró, ezen a kereszten át lehet eljutni a mi poklunkból az élet fényébe. És nincs más út.

Azt kívánom a ma rajthoz állóknak, hogy a győzelmen és a sikeres célba érésen túl éljék meg erőfeszítéseik mélyén legemberibb, küzdő önmagukat, és a megérdemelt sikeren és elismerésen kívül, odabent, érezzék meg, milyen határtalan az ember. És ez az érzés váljon az üdvösségükre.

Áldott húsvétot kívánok mindenkinek!