Roubaix

Roubaix

Várom a tanárok sztrájkját, de úgysem lesz

2021. október 14. - Sr2021

A két szakszervezet sikertelenül távozott a minisztériumból, mert a kormányzatot képviselő államtitkár csak az egyik szakszervezettel való tárgyalásra jogosító megbízólevéllel érkezett.

Először is a tanarakról (és kicsit magamról). Tanárgyerek vagyok, már biztosan mondtam. Apám egész életében öltönynadrágot, vasalt inget és nyakkendőt hordott, sokszor zakót is, és naponta borotválkozott, a haja is, a korhoz és korához mérten, rendben volt mindig. Ehhez vagyok szokva, és amikor tanárt látok, akkor ilyenformán képzelem, mai szóhasználattal minimum business casual, de ha meg kell jelenni, akkor business formal "előírások" szerint öltözve. Hozzátéve a személyes higiéniát, mint borotválkozás, hajmosás stb. Hajmosás után a fésű és egyéb rekvizitumok bátor használata. Nőknél esetleg smink, amennyire az a személyiséghez illik. Férfiaknál az arcszőrzet mára elég liberális elveket követ, de legyenek ápoltak, legalább Gimlihez képest.

Akiket a belinkelt elcseszett videón látok, ehhez képest vidéki turisták, akik úgy néznek ki, mint Claude, George, Lafayette, Jean és Woof a partin, ha valaki még emlékszik a Hair-re. Ez így egyszerűen komolytalan, őket én is szívesen szívatnám ilyen cinikus módon, hogy csak az egyikükkel tudok tárgyalni, meg korán is jöttek, kávé sincs délig stb.

A videó pedig botrányos. Fülessel is alig értettem, mit mondanak, közben jött teherautó, szirénázó rendőr, és persze a szokásos utcai zajok. Mikrofon nincs, közelebb lépni a beszélőhöz nem ér, mert hátha jobban hallatszana...

A javaslatom ezzel kapcsolatban ez: tervezés és előkészület. 2021-ben fillérekből megoldható az elfogadható minőségű felvétel. És megkockáztatom, a tárgyalások rögzítése is megkísérelhető, az utókor, ha lesznek még tanárok, majd elröhögcsél rajta. (Nem mellesleg, a digitális oktatás is ezen a színvonalon megy?)

És legvégül: hivatásos tárgyalóval menjenek! Ne gyakorló tanárok, a frontális oktatás megfáradtjai, az osztályfőnöki órák unalmához szokott nők és férfiak legyenek ott, hanem mint egy amerikai filmben, legyen valaki, aki mindezt úgy adja elő a nevükben, hogy abból megegyezés születhessen. Vigyék Kevin Lomaxet Az ördög ügyvédjéből.

A másik verzió, amit ajánlok, hogy ne húzzák az időt sokáig. Ha a kormány nem tárgyal, hát nem tárgyal. A tanárok menjenek haza, írjanak a digitális naplóba egy körlevelet mindenkinek, hogy holnaputántól bizonytalan ideig semmilyen tanítás nincs, a suli is zárva lesz, elnézést, oldja meg mindenki, ahogy tudja. És nézzenek tévét, főzzenek, beszélgessenek a saját gyerekeikkel, hívják fel anyut, menjenek el fodrászhoz, mittudomén. Olvassanak végre egy jó könyvet, amire sosem volt idejük.

Gyerekként a tanárokat, nemcsak apám miatt, igazán tiszteltem és nagyra tartottam. Főiskolán kezdett ez változni, a korszellemmel és az életkorommal együtt, hogy kezdtem azt is figyelni, mit kezdenek a megelőlegezett bizalmammal. És később, huszonévesen, mire én is tanár lettem, már láttam, hogy némelyik emberileg alig több, mint a legalja. És azt sírom vissza, amikor még tiszteltem és nagyra tartottam őket. Szeretném most is ezt érezni: felelős értelmiségieket látni, akik kiállnak, nem csupán a szaros pénzükért (már bocsánat), hanem azért az emberré tévő alapelvért is, hogy attól vagyunk mi a föld urai (és nem a bodobácsok, a kaktuszok vagy a macskák), hogy az eszünket használjuk, tanulunk, ma már egy életen át, és e tanulási folyamat sikere nagy mértékben azokon múlik, akikkel 6-7 évesen először találkozunk, és minimum 18 éves korunkig ott vannak velünk.

A tanári hivatás társadalmi megbecsültségét, ha rajtam múlna, ugyanazzal a ráfordítással igyekeznék visszaállítani, amivel Orbán a magyar fociét próbálja. Kivéve, hogy utóbbin nem sok múlik, míg előbbin nagy valószínűséggel és a kutatások szerint a jövőnk. Ehhez mért komolyságot várok el a pedagógusok szakszervezeteitől is, mert ha ők is csak azt a színvonalat tudják hozni, amit a magyar válogatott, akkor egyelőre menjenek szépen vissza tanítani, és némi felkészülés után fussanak neki újra, különben csak újra és újra velük mossák fel a minisztériumi padlót. Ezt apám nevében is szégyellném, az a nyikhaj államtitkár is iskolában tanulta meg az írás-olvasást, hát most vasalják be rajta ezt a tartozását.

Szívből remélem, hogy elérik a tanárok, amit szeretnének, csak nem vagyok biztos abban, hogy tényleg azt szeretnék, amit mondanak is. De valahol el kell kezdeni.

A bejegyzés trackback címe:

https://roubaix.blog.hu/api/trackback/id/tr5816720396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.14. 23:58:36

A ballibaizmus népszerűsége alacsony a tanárok között.

gigabursch 2021.10.15. 06:21:13

Nos.
Kishazánk egyik legrövidebb törvénye az ún. Sztrájk-törvény.
De semmire se való, ha jelenlegi pedagógusok java nem tagja semmilyen szakszervezetnek.
Ennek meg az az oka, hogy ezek a szakszervezetek merőben vér komcsi gittegyletek, amikre egy lyukas tejeszacskót nem lehet rábízni.

Sr2021 2021.10.15. 06:48:31

@gigabursch: Számomra a sztrájk (jobboldali és "ha valamit szeretnél, csináld meg te magad" gondolkodású vagyok) az, hogy nem mennek be dolgozni. És nem bemenni millió okból lehet, de ha végül erre sem lesznek képesek, akkor dolgozzanak éhbérért, mit bánom én. Elsősorban nekik kell akarniuk a változást. És húzzák ki magukat végre, és ébredjenek rá, hogy ők az ország (minden ország) értelmiségének forrása. Nem a csúcs, csak a forrás, mert Pálinkás Józsika is volt egykor analfabéta, ahogy a kis Orbán-gyerek is, a Viki.
Egy rokonom volt iskolaigazgató. Minden alkalommal megtart egy unalmas osztályfőnökit, ha találkozunk, a téma, hogy mi nem jó. Attól függően, mikor talál meg vele, két dolgot szoktam neki válaszolni (bár nem igényli a válaszokat :)): 1. előbb tanítsák meg a gyerekeket arra, amire kell, hogy legalább szakmunkásnak jók legyenek; 2. biztosan van valamelyik benzinkútnál üresedés.
Most szurkolok, hogy elérjenek valamit, ennyit tehetek. Meg persze teleokoskodom az internetet. :)

Gyorgy007 2021.10.15. 07:30:52

Miért sztrájkolnának? A járványkezelés nyertesei. Az elmúlt 2 évben jó ha dolgoztak 4-6 hónapot összesen. A távoktatást ne említsük... Akinek volt a közelében kisiskolás az tudja, a többiek pedig örüljenek, hogy nem tudnak erről a szép teljesítményről.
Békeidőben is napi 6-7x 45 perc, valahogy kibírható nagy drucizva. Nyári szünet,után 1,5 hónap munka után jön az őszi szünet, majd 1,5 hónap munka után a téli szünet.
Nincs egyetlen ledolgozós szombat, csak a jó oldala a hosszúhétvége.
Elhiszem, hogy nem valami fényes a fizetés, na de ennyi munkáért? Megértem, ha nem tetszik gyerekek, titeket is vár a versenyszféra! Meg lehet próbálni, vagy lehet mellette vállalkozni!

gigabursch 2021.10.15. 07:30:53

@Sr2021:
Azon, hogy maga a sztrájk milyen oldali jelenség (kéne legyen), el lehet rágódni.

De kitartó munkával eljutottak a tanárok abba helyzetbe (még ha hagyták is magukat, de ez érdektelen), hogy már meg sem tehetik azt idejekorán, hogy a nyolc álttt négy első és négy második formájában elvégző Kolompár Lajkót nevelésképpen úgy verhék szájon, hogy tudja, merre van az arra, illetve hogy a hőbörgő kiccssaladot elektrosokkolóval elkussoltassák. Nevelésképpen.

Egyetértek.
Eljött az az idő, hogy maguknak kell a saját lábukra állni.
A fentiekből kitűnik, hogy nem reménytelen a helyzet és van is méltó cél. Már csak neki kéne álljanak.

gigabursch 2021.10.15. 07:33:58

@Gyorgy007:
Momentán kicsiny falunk tanáraival más a tapasztalatom a járványos időszak tekintetében. S büszke is vagyok rájuk.

Sajnos azonban ők tényleg ritkák országos szinten.

bratya 2021.10.15. 07:34:03

A pedagógusok meg vannak félemlítve és nem lesz hatékony sztrájk, vagy bármi fellépés. A tankerületek élére kinevezett oberkommandsführerek élet és halál urai. Az egyházi iskolák pedagógusai pedig szintén kussolnak, mert a Zorbán kormány tömi őket.

Ekrü 2021.10.15. 08:19:07

Minek sztrájkolnának? Egyfelől mégiscsak kapnak egy kis fizuemelést,ráadásul kilátásban van 2023-tól a nagyobb bérrendezés. Ráadásul ez a kormány nem a "hazudtunk,reggel,délben meg este" kategória.
Másfelől meg előáll a Fegyőrke és elharsogja,hogy ha az ellenzék győz akkor bizony jön vissza sok más egyébbel együtt pld. minden tanár rémálma a 18 évig tankötelezettség. Ugyan fizuemelést ők is ígérnek,csakhogy egy olyan brigádnak amelynek az élén egy olyan párt áll akinek a vezetője saját bevallása szerint hazudik reggel,délben meg este ugyan ki hiszi el?

Ekrü 2021.10.15. 08:24:05

@bratya:
"Az egyházi iskolák pedagógusai pedig szintén kussolnak, mert a Zorbán kormány tömi őket. "- Az egyházi iskolák tanárai pont úgy és pont annyi fizetést kapnak mint a nem egyházi iskolában dolgozók.
A tanárok fizetése ugyanis besorolás alapján történik méghozzá a diplomák száma és szintje,illetve a ledolgozott évek függvényében.

DFK 2021.10.15. 09:49:10

Nem baj, majd a mélydemokraták sávos SZJA-ja elviszi a béremelést...
De akkor majd lapulnak a szakszervezetek.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.10.15. 10:01:28

Feleségem tanár és osztályfőnök egy budapesti szakközépiskolában. Mivel a fejük fölé kinevezett kancellár elsikkasztott egy csomó pénzt, stikában leváltották és e hónap elejétől kezdve minden tanár illetményéből levonnak pár ezer forintot (feleségem osztályfőnöki pótlékából konkrétan bruttó ötezret), hogy rajtuk vasalják be a kormány által kinevezett korrupt kancellár közpénzlopásait. (!!!)
Érdekes módon, erről hallgat a közpénzmédia... ;-)

midnight coder 2021.10.15. 10:16:36

@Gyorgy007: Valahogy te sem pedagógus vagy. Vajon miért? És egyre kevesebben mennek annak, és akik el is végzik az iskolát, pár év után otthagyják a fenébe. Leginkább azok maradnak, akik még ki akarják húzni nyugdíjig. Utána aztán vagy 60 fõs osztályok lesznek, vagy hátrányos helyzetû közmunkás fogja a gyereked tanítani. Amúgy a pedagógusoknak Orbánék egy ügyes húzása után jóval az után is járniuk kell még dolgozni, hogy a gyerekek már rég vakáción vannak. Amúgy a digitális oktatás a tanároknak is szívás volt, leginkább azért mert kurvára nem volt meg hozzá az infrastruktúra. Orbán bácsinak egy mobiltelefon felvevése is kihívás, és ez szépen látszik az iskolák IT felszerelésének a színvonalán.

midnight coder 2021.10.15. 10:19:26

@Sr2021: "Számomra a sztrájk (jobboldali és "ha valamit szeretnél, csináld meg te magad" gondolkodású vagyok) az, hogy nem mennek be dolgozni."

Jó. Csak egy a pedagógusoknál van egy olyan rész, hogy kötelezõen biztosítani kell a gyerekfelügyeletet. Azaz a pedagógusnak ugyanúgy be kell járnia, csak legfeljebb a gyerek addig nem tanul. És mivel kis hazánkban az iskola legfõbb funkciója az, hogy a gyerek ne legyen otthon, az átlag szülõ pont leszarja hogy sztrájk van-e az iskolában vagy nem. Pistike nincs itthon, ez a lényeg. Hogy mit csinál az addig nem számít amíg nem drogozik, vagy legalábbis nem feltûnöen.

11 Favágó 2021.10.15. 10:45:01

Nem lehetne, hogy a pedagógusok többsége előbb legyen tiszteletre méltó saját munkája, teljesítménye okán, utána követelőzzön? Az nem kicsit tesz zabossá, hogy előbb ide nekem a földi jókat, azután majd teljesítek úgy, ahogy jónak látom (nem úgy, ahogy elvárja a munkáltatóm).
Tévedés a pedagógusok hergelői által nyomatott önállóság, egyéni iniciatívák, stb. A közoktatásnál helyes, ha vannak normák, az ott tanítókkal szemben pedig kötelező elvárások. Különösen ne egyénieskedjenek azok, akik saját jogon nem tiszteletre méltók.
Amúgy annak a törpe kisebbségnek köszönöm a munkáját, akikre érdemes felnézni a pedagógusok közül. A többinek kívánok erős felzárkózást - azután valószínű megjön az elismerés is.

CSOKKI MÁLNA 2021.10.15. 10:53:44

@Frady Endre:

www.csepel.hu/hireink/archiv/item/1435-deme-gabor-szerint-legalabb-16-csepeli-mszp-s-tudott-a-sikkasztasrol

"Kun Tamás elsőrendű vádlott is vallomást fog tenni a csepeli kettős gyilkosság ügyében – közölte a csepel.hu érdeklődésére a gyanúsított a Fővárosi Bíróság második tárgyalási napjának szünetében. Deme Gábor másodrendű vádlott azt közölte a bírósággal, hogy legalább tizenhat olyan személy tudott, illetve vett részt a Csepel-sziget Általános és Szakközépiskola gazdasági visszaéléseiben, akik valamennyien a szocialista párthoz köthetők.

Deme Gábor beismerő vallomást tett arról, hogy az iskola alapítványa körül évek óta súlyosan megsértették a számviteli fegyelmet. Állítása szerint voltak olyan hónapok, amikor 1-1,5 millió forintot fizettek ki különféle célokra szocialista köröknek, amit neki kellett „lepapíroznia”

Nil novi sub sole..

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.10.15. 11:00:37

@CSOKKI MÁLNA: Nem az az érdekes, hogy sikkasztás történt, hanem az, hogy egy állami fenntartású szakközépiskolában ezt az ügyben teljesen ártatlan és amúgy is keveset kereső tanárok járandóságaiból kompenzálják...

Minden ballib bérretteg 2021.10.15. 11:07:10

Ez aztán az ötlet.
AMíg az elkúrók nem jutnak hatalomhoz, addig ne legyen oktatás.

Iagzán kár, hogy a tanárok emlkékeznek az elkúrók alatti fizetésükre, és össze tudják hasonlítani a mostani növekménnyel.
EMlékeznek, hogy az iskolákat önkormányzatokat a ballib elkúrók kivéreztették, rommá adósították.

A fizetés persze nem elég, és ráfér még sok sok emelés, de aki azt az elkúró ballibektől várja, az bolond !

Minden ballib bérretteg 2021.10.15. 11:08:41

@CSOKKI MÁLNA: Pontosan erről van szó !

Az a ballibek, már akkor is képesek voltak gyilkolni, hogy lnyúljk az iskolák pénzét.
Hányinger egy banda.

És ezek aggitálnak ??!! Van pofájuk ?

a nagy hohohorgász 2021.10.15. 12:07:34

@Frady Endre: nejed vállal -e magánórákat? ha nem akkor miért nem? lusta, mert ideje van rá? ha vállal, akkor meg hogy oktat az órán, hogy a gyerekeknek magánórára van szüksége? A sikkasztást miért nem vette észre? ha észrevette miért nem szólt? mindamellett hogy ha ez valóban így van, nem a tanárok béréből kell levonni hanem ráterhelni a sikkasztó ingatlanjára.... Ha vállal a nejed magánórát, akkor leadózza? kiváltotta a vállalkozóit, mert ugye csak a fideszesek lopnak? Ha tart magánórát, hány ezer Ft per 45 perc???? most hirtelen csak ennyi jutott eszembe :)

Kivlov 2021.10.15. 12:11:56

"Várom a tanárok sztrájkját..."

Minek? Jó lesz az neked? nem.

a nagy hohohorgász 2021.10.15. 12:29:00

még egy dolgot kérdezek, hogy-hogy nem sztrájkoltak a tanárok 2002 és 2010 között??? akkor minden jó volt? akkor vissza kell állítani azokat az állapotokat fizuval együtt :)))) akkor minden jó volt.... hogy elmentek ti a kurva anyátokba. Az egyetlen jó tanár fajta aki kb 1994-ig kapta meg a diplomáját és addig komcsiellenesnek számított, NA ŐK TÉNYLEG JÓ TANÁROK, SAJNOS NAGYON KEVESEN VANNAK!!! A többi vagy őskomcsi ivadék vagy megélhetési bűnöző. A mai tanár már egy raklap szar. Mondjátok már meg ti agysebészek , melyik értelmes középiskolai osztálytársatok ment tanárnak?! egyiksem, csak a hülyék. Ezért róka fogta csuka, mert a fizu is kevés és a tanárok is szarok. Ja és a tanárok közt is van ám maffia nem csak az orvosok között. Szar tanárnak minek adsz több fizut???? Gazsi ha megfizetlek tudsz uszni? a legjobb példa erre a focistáink..... ha meg nem kapnak normális bért akkor csak a selejt megy!!!! Megint csak az kéne amit mantrázok, tudás alapú társadalom!!!!!! csak az a baj hogy akik a tudást adják(tanárok) azok is egy velejéig korrupt társaság!!!!!! Pistike ha anyukád tejel 5öst kapsz, De Gizi néni én azt hittem ehhez elég tanulni???? ja Pistike te még hiszel a mesékben :))))))

Motorogre 2021.10.15. 12:49:55

Magam is álltam a katedrán, a nagy családból is szerzem a tapasztalatokat (tán már írtam róla):
- a béremelés önmagában nem növeli a színvonalat. A pedagógusok 1/3-a lelkiismereti okból (idősek) elhivatottságból (a fiatalok) most is színvonalas munkát végez, további 1/3 szakmai segítséggel és ELLENŐRZÉSSEL alkalmassá fejleszthető, és sajnos 1/3 a kontraszelekció hozadékaként semmiképp nem lesz alkalmas.
- ha dél körül várom a lurkót az iskolánál: a tantestület 80%-a már szalad is haza: Ugye Ti sem gondoljátok hogy délután újratanulja a Szózatot vagy a szorzótáblát (vagy Bayes tételét) ? Azaz a szakszervezetek által hangoztatott heti 50-52 óra munka a valóságban csak a fele.
- ellenőrzés: mogyoróért lehetne hogy az iskolában az összes tanteremből kép-és hangközvetítés legyen látható pl. a tanáriban ... akkor nem tele szájjal beszélnének, nem magánmobiloznának stb.
- és végül: az Államokban a tanárok feletti munkáltatói jog a dirinél van, ok. De a diri feletti munk. jog a szülői munkaközösségnél . A szülők érdekeltek hogy a nebuló vigye is valamire - azaz ha a diri nem jól vezeti az iskoát, megvállnak tőle kb. a második tanév végén.
És itthon .... ezt már nem látom a suli/gimi/ovi/egyetem kapujában várakozva....

Ekrü 2021.10.15. 13:03:34

@Frady Endre:
"Mivel a fejük fölé kinevezett kancellár elsikkasztott egy csomó pénzt, stikában leváltották és e hónap elejétől kezdve minden tanár illetményéből levonnak pár ezer forintot (feleségem osztályfőnöki pótlékából konkrétan bruttó ötezret), hogy rajtuk vasalják be a kormány által kinevezett korrupt kancellár közpénzlopásait. (!!!)"
1. A szakközépiskolákban nincs kancellár,ott iskolaigazgatóknak nevezik.Kancellár az egyetemeken és a felnőtt szakképzési centrumokban van. Ha a feleséged tényleg szakközépiskolában dolgozik akkor tudnod kéne. Persze ha szakképzési centrumban dolgozik akkor lehet neki kancellárja,de akkor te szándékosan ferdítettél,hogy szakközépiskolát írtál.
2. Olyan nincs ,hogy egy bizonyos személy bizonyíthatóan elsikkaszt pénzt és azt mással fizettetik vissza.A sikkasztás ugyanis rendőrségi ügy ,a munkáltató meg nem kasszírozhatja be ártatlanoktól a pénzt. Szóval itt egy kicsit más a történet amit szándékosan nem taglalsz.

a nagy hohohorgász 2021.10.15. 13:08:42

@Motorogre: és vajon miért nem? mert megfurja a tanármaffia. Én magán matektanár vagyok, (bejelentve, önszorgalomból, mert szeretem amikor a tudás átmegy). Mindig azt mondom a szülőknek ha a gyerek dolgozatjegyei nem javulnak +1-et minimum, vagy a gyerek aki addig félt a matektól 2 hónap után nem azt mondja hogy ez egy egyszerű tárgy mert csak egy megoldás van és nem kell kitalálnom hogy a költő vajon mire gondolt akkor basszanak ki és visszafizetem az eddigi összeget. Sosem basztak ki, csak az volt a bajuk hogy középiskolást nem vállalok.
Nagyon egyszerű lenne a számonkérés. Valóban kamerákkal és tiszta emberekkel. Minden évben a 4.es és a 8.os osztállyal PISA tesztet iratni kamerás felvétellel. Amelyik iskola kiemelkedően teljesít fizu emelés vagy prémium, a többi küzdjön hogy ők is megkapják!!!!
A kapitalizmus eredeti lényege az hogy azért kapsz magasabb fizetést mert többet teszel bele, viszont akkor tutira megkapod.
Nálunk mivan? a gulyáskommunizmusból átmentünk a gulyáskapitalizmusba!!! sehol sem az igazi munkát díjazták!!!!! A kibaszott tanároknak nem a közös fizetésemelésért kellene tüntetniük hanem a teljesítmény alapú emelésért! vajon miért nem teszik???? mert pontosan ugyanolyan gerinctelenek mint az ország nagy része!
Akkor lehet menni mosogatni Londonba, ott jobban megbecsülik a magyar tanárokat :))))))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.10.15. 13:12:29

@Ekrü: A szakképzési centrum van a fejük fölött és ott van kancellár. Érdemes utánanézni a tényeknek, mielőtt mást meghazudtolsz. ;-)

white999 2021.10.15. 13:12:52

@11 Favágó: De lehetne, csak a tyúk vagy tojás esete szar pénzért, szar munkaerőt kap az ember. Viszont szar pénzt kap az is aki teljesít, mert a teljesítménynek nincs köze a fizetéshez.
Sajnos ehhez először vonzó fizetés kellene és a sok jó képességűből kiszedni a rosszakat. Fordítva ül a lovon a mindenkori kormányzat. Ez még annyival rosszabb a többitől ezért a játékpénzért még vegzálja is őket.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.10.15. 13:14:23

@a nagy hohohorgász: Ha ismersz olyan kétgyerekes családanyát, aki osztályfőnök is, akkor tudod, hogy azért nem vállal magántanítást, mert már ennyi feladattól is kivan... Amúgy láttál már tanárt közelről? :)

white999 2021.10.15. 13:27:24

Kereslet kínálat. Magyarországon munkaerő kereslet van szakemberekre és/vagy szalag mellé 8 osztályt végzettekre. Fehérgallérosokra nem vagy ha igen fiatalra. Amúgy is a fejvadászok és hr-esek álmoskönyve szerint 40 év felett nem esznek fel senkit nagyon indokolt esetben max 45 én. Az elöregedő tanártársadalom tagjait nem tudja felszívni már szektor. Így a kormány röhög a markába, mert nincs zsaroló potenciál. Nincs sem tartalék a szaros pénzből félretéve sem a lehetőség váltásra. Jelzem sajnos benzinkútra sem. Fenti hozzászólóval egyetértve a szülők is leszarják, hogy milyen minőséget kap tanításnak nevezve, csak a gyerekmegőrzés működjön. Azok akik elégedetlenek, fiatalok és van valami hasznosítható tudásuk már szavaztak a lábukkal, szóval pont a krém a jövő ment el. A jobb oktatást éppen ezért a szülőknek kellene kikényszeríteni de kormány joggal érzi mennyivel egyszerűbb a migráncsozást vagy a rezsicsökkentést kommunikálni, mint azt, hogy a gyerekednek 12 év tanulás után mennyivel jobb lesz. Fent azért pár komment ennek a tökéletes lenyomata.

a nagy hohohorgász 2021.10.15. 13:47:49

@Frady Endre: és te mi a faszt csinálsz? ülsz a gép előtt? miért nem segítesz a tanár nejednek? csecsemők a gyerekek vagy ők is iskolába járnak?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.10.15. 14:01:01

@a nagy hohohorgász: Képzeld, én is dolgozom és én is részt veszek a két gyerekünk nevelésében és a család eltartásában. Amúgy hol élsz, egy búvárharangban, ahová a net mellett csak a közpénztévé van bekötve? ;-)

a nagy hohohorgász 2021.10.15. 17:39:47

@Frady Endre: amúgy mondd már el hogy egy osztályfonok mit csinál délután!!! Főleg hogy egy osztályfonok nincs az osztalyaval egész. Tudod kit nézz hülyének! A nejedet!

Értetlen... 2021.10.15. 17:53:29

Lehet ezt ragozni sokféleképp.... A kommentelők java elég rosszindulatú, holott nekem valamikor úgy tanították, hogy csak akkor élj kritikával, ha jobban tudnád csinálni.....
A lényeg valahogy lemarad minden kommentnél! NEM LESZ PEDAGÓGUS! Ezt kéne éjjel - nappal hangosbemondóval kürtölni a Kossuth téren! Tessenek már megérteni, hogy 4 éven belül kb. 40000 pedagógus tűnik el! Akkor vajon mit fog kántálni a nyáriszünetes, délig dolgozós, ennyit sem adnékozós, lusta bandázós tömeg? Mikor majd nem lesz aki megtartsa az órákat? Akkor majd már jó lenne a rossz pedagógus is? De az sem lesz! Nem jönnek a fiatalok a pályára!!!! Nem jelentkeznek felsőoktatási intézménybe óvodapedagógus, tanító, tanár szakra! Aki igen meg végzés után1-2 éven belül elhagyja a pályát! NEM LESZ PEDAGÓGUS!!! A fiatalokat elsősorban a pénz csábítja! Ha azt látják, hogy kiszámíthatóan magas a pedagógus bér, akkor elkezdenek jelentkezni! DE! 4-5 év mire az első turnus kiképződik! Addigra már óriási baj lesz! Ez csak akkor valósítható meg, ha MOST AZONNAL megemelik a béreket a fiatalok miatt! Kontraszelektált a pálya ez tény, de az alacsony fizetés ezt fixálja is! Nem lehet fordítva megülni ezt a lovat! Fizessenek és lesz jó tanár! Ez nem 1-2 év.... Legalább 15!

a nagy hohohorgász 2021.10.15. 18:00:35

@Értetlen...: nem fizessenek te fasz, hanem fizessünk!!!!! Szerinted ki a fasz fizeti őket???? Kérdezd már meg hogy aki fizeti őket azok mennyire vannak megelegedve velük!!!! Na ők mondják hogy ezért ennyi jár, lehet menni mosogatni londonba. Mi meg tanítjuk a saját gyermekünket!!!!

a nagy hohohorgász 2021.10.15. 19:11:20

@Értetlen...: ja és ahhoz mit szólnál hogy emeljük a politikus fizetést akkor biztos nem lopnak, persze ellenőrzés nem kell...... mondd te tudod hogy hülye vagy ????

Muhammad Balfas 2021.10.15. 19:24:17

@a nagy hohohorgász:

Például dolgozatoz javít, mert nyilván nemcsak osztályfőnök, hanem szaktanár is. Készül az óráira, és bőven el van látva mindenféle adminisztratív fassággal.

a nagy hohohorgász 2021.10.15. 19:53:49

@Muhammad Balfas: szóval minden nap 8 órája van, minden nap dolgozatot javít és minden nap órákat adminisztral???? Hahaha

Muhammad Balfas 2021.10.15. 20:25:27

@a nagy hohohorgász:

Ok, vegyük "csak" a délelőtti programját. Ki lehet próbálni, hogy milyen 6X45 percet folyamatosan beszélni a hét öt napján, közben fegyelmezni a neveletlen kölköket.
Ezután jönnek még az iskolával kapcsolatos otthoni teendők, és a nem túl izmos fizu miatt a magánórák.

a nagy hohohorgász 2021.10.15. 20:36:09

@Muhammad Balfas: és ugye nincs lyukas órája a tanárnak?? És vegigbeszelnek minden órát??? És mik azok a vaskos otthoni teendők ami minden nap minimum 2 óra??? Csak szólok hogy ha ennyi dolgozatot irat akkora mikor tanít???

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.10.15. 21:33:51

@a nagy hohohorgász: Nem csak osztályfőnök, hanem tanár is. Amúgy egy osztályfőnök egész nap kapja a telefonokat és emaileket az osztállyal kapcsolatban - rengeteg az adminisztráció - , neki pedig intézkednie kell. Emellett tanárként dolgozatokat javít, új dolgozatokat készít el, órákra készül.
Beszélj tanárokkall és ne csak a közpénzmédia fizetett uszító droidjaitól tájékozódj!
Uff! :)

Muhammad Balfas 2021.10.15. 21:36:23

@a nagy hohohorgász: 25-30 órájuk van egy héten. Mindenesetre egy nap minimum 4-5. Ki lehet próbálni ennyiszer 45 percet egyfolytában beszélni minden nap, 5-10perces szünetekkel. Itt nincsenek olyan üresjáratok, mint sok munkahelyen. Egy eladó pl. lehet, hogy bent van az üzletben 8 órát, de rengeteg üresjárata van.

"És vegigbeszelnek minden órát??? "

Nem jártál iskolába? A tanár leadja a tananyagot, a tanuló jegyzetel, időnként ír egy felmérő dolgozatot, illetve időnként egy röpdogát.

" És mik azok a vaskos otthoni teendők ami minden nap minimum 2 óra??? "

Pl. a beadandó dogák javítása, adminisztratív fasságok, Utóbbiak egy osztályfőnöknél fokozott mértékben.

Értetlen... 2021.10.15. 22:28:40

@a nagy hohohorgász: Húúúú de szép megszólítás. "Te fasz" .... Akkor várjuk a megmentő ötletét, hogy mi is a megoldása annak, hogy a fiatalok ezt a szakmát válasszák! Hogyan kéne megoldani a hiányt? A szülőket kérdezzük meg? És, ha jól végzi egy pedagógus a munkáját, akkor a kincstár kiküld egy levelet, hogy bocsi, de tízezerrel több adót vontunk ebben a hónapban, mert jó a gyereke pedagógusa? Melyik lenne az a hülye szülő aki ezután bevallaná, hogy jól tanít egy tanár? Valóban úgy gondolja, hogy egy betanított gyári munkás többet ér mint egy pedagógus? Mert ma fizetésben többet! Tudja mi a különbség? A tanár pár hónap alatt betanul a szalagmunkás helyett (Nem lenézve őket! Az ő munkájuk is fontos!), míg fordítva ez 4-5 év plusz nyelvvizsga! Ez önnek életszerű? Várom a megoldásait a mostani égető oktatási problémákra!

a nagy hohohorgász 2021.10.16. 08:40:35

@Értetlen...: egy korábbi hozzaszolasomban leirtam a megoldást. Legyen magasabb fizetés és prémium, de csak ott ahol a gyerekek a szigorúan ellenőrzött!!!!!! PISA teszten jól teljesitenek. Minden 4.es,6.os és 8.os osztály PISA tesztelne. A lényeg kiszurni a minőségi iskolákat és tanárokat. Videkinek is ugyanúgy esélye van jó iskolának lenni. Ahol minőségi az oktatás tanári fizu havi 300 nettó kb átlagban-általános iskola. A lényeg a szubjektív megítélés elvetese és a közös fizetésemeles elvetese!!!!

a nagy hohohorgász 2021.10.16. 08:44:50

@Muhammad Balfas: nagyon ritkán beszél végig egy tanár 45 percet, az óráit maga alakítja mert a gyerek nem pofazik bele.... ha szerinted néha irat dolgozatot akkor hogy lehet hogy minden nap dolgozatot javít???? És nevezd már meg azokat az adminisztrációs fassagokat amiket osztályfonokkent minden nap csinálni kell!!!!

a nagy hohohorgász 2021.10.16. 08:50:21

@Frady Endre: mi az a rengeteg adminisztrációs feladat? Milyen telefonokat kap naponta az osztállyal kapcsolatban amit otthon!!!! intéz??? Figyelj csak én egyrészt magán matek tanár vagyok masodreszt meg emlékszem a tanulmányaimra mit csinált egy átlagos tanár.... ne nézz már hülyének!!! Azt viszont írd meg hogy mikor mondtam olyat hogy a betanitott munkás okosabb mint a tanár!

Értetlen... 2021.10.16. 09:01:31

@a nagy hohohorgász: Akkor nem igazán érti a magyar oktatási rendszert. 2013 óta integráltan oktatunk. Enyhe értelmi fogyatékos szintig a vidéki iskolák jó része köteles fogadni a gyerekeket. Sajátos nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási, magatartási zavaros, ADHD-s gyerekek. Ezeknek a gyerekeknek szimplán a jelenléte is nagyban rontja az oktatás színvonalát 1-1 osztályban. Ha a PISA lenne az összehasonlítás alapja, akkor mit gondol mekkora a különbség egy válogatott gyerekekkel induló osztály és egy "sérült" gyerekekkel teli osztály között? Az a pedagógus aki egy befogadó iskolában dolgozik egy órán 4-5 felé differenciál. Ez nem jó sem a gyerekeknek sem a tanárnak, de ez a törvény. Egy szegregált iskolában, ahol a készségek, képességek nem stimmelnek ott a legjobb pedagógus sem tud csodát tenni, mert nem prioritás a tanulás a szülők körében sem. Ilyen attitűddel a gyerek soha nem lesz motivált, mert megmondta apám,h hülyeség tanulni! Ha a PISA a fizetés alapja, akkor maga szerint milyen csalássorozat indulna el? Higgye el még kamerák előtt is simán észrevehetetlenül el tudnám csalni az eredményt. Lehessen kiszűrni a minőségi iskolákat és tanárokat? És a maradék másfél millió gyerekkel akik nem a minőséget képviselik azokkal mi lesz? Borsodban a c*gánytelepi gyerekeket tanító vért izzadó kolléga akkor maga szerint kevesebbet érdemel, mert nem minőségi az intézmény? Az oktatás egy sokváltozós folyamat! A versenyistállókat ne hasonlítsuk már a trágyahordó lovakhoz! Durva hasonlat, de igaz! Mi lenne ön szerint a bemeneti érték ami alapján mérnénk tovább? Bekerül a gyerek egy oktatási intézménybe. Ez elsőnek hivatalosan az óvoda. Hogyan kezdjünk? Az a gyerek aki nem képes megtörölni az orrát, koszosan, piszkosan járatják, nem tudja használni a vécét, nem képes becsukni az ajtót, mert otthon nem szokás stb... azt hogyan hasonlítja egy "nevelt" gyerekhez? Megyünk tovább.. Iskola. Egy gyerekes jó genetikai öröklődésű, ügyvéd és orvos gyerek, aki nevelve van és sok pozitív inger érte versus Lakatos Nintendó! Bemeneti mérés alapján csináljuk? Mindkettőnek rossz lesz, mivel ez a fizetés alapja! Senki nem fog magával kicseszni, hogy jó legyen a mérés, mert akkor nincs hova fejlődni és ugye az Ön által felvetett fizetésdifferenciálás ennek az alapja! A tesi tanárt hogyan fizetné? Neki semmi köze a PISA eredményekhez! És a napközis nevelőt? Havi nettó 300-ért akar jó tanárokat? Azok akiket be kéne vonzani az oktatásba most informatikusok, gépészmérnökök, jogászok, magas irodalmárok stb... Akikből ez lenne azokat kell megfogni, hogy inkább gyere tanárnak! Mennyi az az összeg amiért meggondolná, hogy melyik irányt válassza? Nem 300 nettó az tuti!

a nagy hohohorgász 2021.10.16. 09:29:59

@Értetlen...: figyelj, nyilván egy átlagos iskolára gondoltam. A lényeg hogy akkor iskolai típusokra lebontva más elvarasok mellett lehet fizetést emelni. Azt már próbálták hogy ellenőrzés nélkül magas fizut adni, nem működik mert az ember kummant. A tanár ki a faszom ellenőrzi nap mint nap hogy jó e a munkája és tud is rá hatni???? Mert az informatikust bizony óránként baszogatjak és surgetik és ellenőrzik!!!! Na ezért jár a magasabb fizu..... tetszik már érteni? Ha bizonyítottan jó a tanár( dolgozzanak ki a szakértők egy objektíven mérhető korrupciómentes rendszert), akkor jár a magas fizu... ennyi

Muhammad Balfas 2021.10.16. 09:39:36

@a nagy hohohorgász:

Nem írtam, hogy minden nap dolgozatot javítana, de elég sokszor, mivel előírás van arra, hogy mennyi jegyet kell kapnia a gyereknek.
Nyilván nem egyfolytában beszél 45 percet egy órán, de ha összeadod a beszélt perceket minimum kijön harminc-negyven perc. Nagyon kötött a tananyag és sok. Ezt le kell adnia.
Fél 8-ra jár és folyamatosan órái vannak. Míg te 9 és 10 között punnyadsz a gép előtt, próbálva elkezdeni dolgozni, ő már lekevert két órát.
A lényeg, hogy a munkahelyek többségében sokkal több üresjárat van, és kevesebbet kell beszélni,mint egy tanár esetében. Lehet, hogy kevesebb időt van bent a munkahelyén, de sokkal koncentráltabb a tevékenysége, és több feladatot is visz haza, mint a többség.

Értetlen... 2021.10.16. 09:43:51

@a nagy hohohorgász: Ne értsük félre egymást, szerintem is sok az alkalmatlan a pályán. Tapasztalom nap mint nap. Viszont ezeket a rendszerből kitenni lehetetlen, mert olyan hiány van, hogy azonnal beborulna a rendszer. Felmenő rendszerben kell rendet rakni. Magas kezdő fizetés, magas felvételi követelmények. Ennek az a hátulütője, hogy az alkalmatlanok akik most a pályán vannak jó ideig sokat keresnének, viszont alulról töltődne a rendszer, aminek a hosszútávú eredménye már kifizetődő lenne. Befektetés! Az informatikus hasonlat meg nem életszerű! Akkor lenne az, ha az informatikus (infó szakos is vagyok) egy állandóan random változó paraméterre kéne(nem meghatározott 0 és 1), hogy fix programot írjon, majd basztatnák, hogy miért nem működik. Az ön rendszere szerint ezt az informatikust kéne összehasonlítani azzal akinél fix 0 és 1 az állapot. Sürgetés és ellenőrzés meg túl van tolva az oktatásban jelenleg. A tanításra marad a legkevesebb idő. Egy pedagógusnak remek előadónak, pozitív kisugárzásúnak, kreatívnak, önállónak, asszertívnak, jó pszichológusnak, változatosnak, kiegyensúlyozottnak kell lennie, hogy akár 45 percben is MINŐSÉGI munkát tudjon leadni! Van kellő ideje ma egynek is felkészülni egy remek "előadásra"? Mert minden tanóra az! Az ellenőrzések nem szűrnek, de leterhelnek és elveszik az időt mindattól amit fentebb írtam. 26 tanítási órája van ma egy tanárnak! Az olyan mintha a színésznek a felkészülésre negyed annyi ideje lenne mint maga a műsor! Egy gyári melós ha kedvetlenül áll a szalag mellett a terméket nem éri kár! A gyerekkel ez nem igaz! Valamiért az emberi oldalát mindenki elfelejti ennek a szakmának! Mert itt a személyiség és a kiegyensúlyozottság sokkal de sokkal többet vet a latba mint bárki is gondolná!

a nagy hohohorgász 2021.10.16. 10:11:12

@Értetlen...: ellenőrzés nélkül akkora sem hullik ki a selejt és kész. Aki nem akar komoly ellenőrzést és szurest teljesítmény alapján az selejt vagy kummant. Szerinted kiemelkedő fizuert és ellenőrzés nélkül csak jó tanárok lennének???? Ne legyél már naiv.... még több rossz tanár lenne!!!!!!!

Értetlen... 2021.10.16. 13:29:29

@a nagy hohohorgász: Mondj már kérlek akár csak 1 példát amivel mérhető lenne a tanárok teljesítménye egységesen! Csak egyet amivel az összest ugyanolyan feltételekkel mérhetnéd! Itt az anyag a gyerek! Eszköz az iskola felszereltsége. Egy városon belül is hatalmas a különbség mindkettőnél, hát még falun! Egyetlen megoldás a tanfelügyelet. De ahhoz megint csak pedagógusok kellenének! Mert csak nem egy közgazdászt vagy egy orvost küldesz el ellenőrizni egy pedagógust.
Megtörténne amit kérsz, hogy ellenőrzik valahogy őket. Alkalmatlan, kirúgják. Ki jön helyette? Mi lesz addig a gyerekekkel? A többi kolléga fogja ingyen helyettesíteni mint most? A jelen helyzetben még szelektálni sem tudsz, mert nincs más a kieső helyére!

a nagy hohohorgász 2021.10.16. 13:46:05

@Értetlen...: a gyerek tudását kell tesztelni korrupció mentesen, erre írtam a pisa tesztet. A gyerekek a vizsga alatt szigorúan ellenőrzötten.
És ha a cigányok nem tanulnak nekik szar tanár jut vagy bezar az iskola. Kész. Ennyi erővel adjál több pénzt a szar ácsnak szar munkáért.
Amúgy pont a te modszeredet csinálja az Orbán a fociban 10 éve, jó sok sikerrel!!!!

Értetlen... 2021.10.16. 15:31:32

@a nagy hohohorgász: Nem látod,hogy mennyire hibás ez a feltevésed? Akkor az eleve jó képességű gyerek tanára több pénzt kap pedig kevesebb a munka vele? A sérült gyerekekkel még több a munka, akkor az őket tanító gyógypedagógus még kevesebb pénzt kap? A felvetésed, hogy a nem tanuló cigányok szar tanárt kapnak eleve fennáll! A köztük tanítók hamar kiégnek és motiválatlanok lesznek, ergo szar tanárok! Ezért is rosszak a PISA tesztek manapság! A focitban egy dolog történt! Beöntötték a pénzt! Itt azzal kezdtem, hogy a felvételi követelményeket kell megszigorítani, hogy az igazán jók mehessenek tanárnak! Ehhez jó tanulónak kell lenni. Így nem az alkalmatlan kerül a pályára! Utána az ellenőrzési rendszert már ki lehetne dolgozni, mert lenne elég jelentkező akik később elhelyezkednek a pályán! De ehhez frissen végzett, jó képességű tanerőre van szükség! Ez az alfája az egésznek! Miért is fog szerinted egy ilyen képességű fiatal jelentkezni most? Bérminimumért az első 14 évben? Akármerről is kezdjük az elemzést csakis egy hatalmas összeggel lehet vonzóvá tenni a pályát! Van-e kockázata? Van! Viszont a jövőbe fektetnénk és nem, mint azt felhoztad a fociba vagy Lölőkébe!

a nagy hohohorgász 2021.10.16. 19:05:35

@Értetlen...: na figyelj , nagyjából ugyanarról beszélünk. De:azt már mondtam korábban hogy a beteg gyerekekkel foglalkozókat én is másképp kezelném, de az egészségesnél leszarom hogy cigány vagy nem cigány ( az állam biztosítja az eszközöket). Ha pedig úgy gondolod hogy szerinted egy cigány alapból hátrányos akkor kezeltesd magad ....
Ha nem vetted észre én is teljesítményhez kötném, de te fix először fizut emelnél majd aztán valamit ellenőriznél. Utána mi a lófaszt akarsz már ellenőrizni amikor a pénzt már odaadtad? Erre írtam a focis példát.

Amúgy meg magyarország összes olyan állampolgárának(aki nem kiváltságos)be kellene már látni hogy vége a szocializmusnak, piacgazdaság van, annyit ér a munkád amit adnak érte. A jó tanárok biztos kaszálnak a magánsulikba, és igen el kell menni magánsuliba és igen a szegény le fog maradni. ÉS IGEN AZÉRT MERT A SZEGÉNY SZÜLŐK AZT HISZIK HOGY NEKIK EBBEN A VILÁGBAN BÁRMI ALANYI JOGON JÁR! lófaszt sajnos.

gigabursch 2021.10.17. 17:00:41

@a nagy hohohorgász:
A pisa teszt szart sem ér.

Igen, a foci pénz helye még a többi sportban + a felsőoktatásban lenne.

Értetlen... 2021.10.18. 06:55:11

@a nagy hohohorgász: Ha egy kis közöd is lenne a cigány gyerekekhez látnád, hogy mennyire hátrányos helyzetű! Mikor már kicsi korában azt látja, hogy ő kel fel elsőnek a családból, hogy iskolába menjen, míg a nem tankötelesek otthon döglenek tovább, máris motiválatlanul jön reggel. Tized annyi segítséget sem kap otthon, nincs felszerelése, nem biztatják otthon és semmi elvárás sincs felé otthonról. Az iskola és a tudás egy lenézett dolog, amit a legszuperebb pedagógus sem fog megfordítani, ha ellene beszélnek a családtagok. Ha ez neked nem hátrány, akkor nem tudom, hogy mi az.
Az alap felvetésem még mindig fennáll! Hogy a fenébe akarsz fiatalokat a pályára csábítani? Ahogy fentebb írtam: NEM LESZ PEDAGÓGUS! Az elsődleges cél a pálya minőségi feltöltése. Ehhez látsz más módot, mint a a drasztikus fizetésemelés?
A piacgazdasághoz versenyképes munkaerő kéne.... Az meg pedagógusok nélkül végképp nem lesz. Egyre rosszabbul teljesítenek a gyerekek, mert alapvetően rossz irányba tolódik az oktatás. Ezt minden benne dolgozó tudja, de valamiért a felsőbb vezetés vagy nem akarja belátni vagy szándékosság van benne.
A szociális intelligenciád láthatóan nagyon alacsony. Vannak olyan alapszolgáltatások, amikben mindenkinek egyenlő mértékben kéne, hogy részesüljünk. Szegény és középréteg egyaránt (nem... nem a gazdagok... ők mindig is más kategória lesznek). Ahhoz, hogy ebben az országban a következő 20 évben bármi pozitívan változzon, ahhoz az oktatás az első fegyver!
süti beállítások módosítása