"Isten nem teremt selejtet." (Böjte Csaba)
Szándékosan késlekedtem ezzel a poszttal, mert nem köpködésnek szántam, így, mire kiteszem, már nmindenki megünnepelhette vagy átugorhatta a nőnapot.
Egy-egy mondatot emelek ki a fenti cikkből (vagy miből, leginkább afféle "politikai nyilatkozatnak" tudom tekinteni), és azt kommentálom. Miért politikai nyilatkozat? Mert érvelést nem tartalmaz, és semmi mást nem tesz (már a címével is), csak egy álláspontot hirdet, népszerűsít, reklámoz, marketingez, promótál. Érzékenyít. Na, hát én meg erre vagyok érzékeny, a süketelésre.
A nemzetközi nőnap a nők sokféleségéről is szól, a különböző társadalmi és gazdasági, családi háttérrel, vallással és fizikai adottságokkal rendelkező nőkről. Köztük a transz nőkről is.
Az első mondat szükséges ahhoz, hogy a szerző leírhassa a másodikat. Hiszen ha sokféleségről van szó, akkor abba bele lehet tenni (erőltetni) szinte bármit, amit valami laza kapocs ahhoz köt vagy akár köthetne is. Jelen esetben a transz "nőket", akik férfiak, legalábbis a kromoszómáik alapján. (A "mitől nő a nő" kérdés megválaszolása a szerzőnek láthatóan nem volt célja.)
Annak, ahogyan az állam az egyént neme szerint kategorizálja, az önrendelkezésen kell alapulnia.
Miért? Sosem rendelkeztem úgy, hogy az állam (és bármely személy/szervezet) engem férfiként tartson számon, egyedül a születésemkor bejegyzett adataim utalnak erre. Azóta semmi. A fenti kijelentéssel nagyjából egyenrangú "érv" valahogy így hangzik: ha valaki férfiként nőnek, nőként férfinek, netán mindkettőnek, esetleg egyiknek sem érzi magát, az a betegség és a perverzió mint két véglet közötti állapot. Ha betegség, akkor értő és érzékeny terápia, ha perverzió, akkor társadalmi odafigyelés kell, mert potenciálisan árthat a közösségnek (persze akkor is, ha betegség).
Most írom le, mielőtt bárki is félreérti: a fenti mondatokat nem érvnek szántam és nem képviselem. De aki ezt mondaná, azt azért megértem, ha el nem is fogadom. És megértem azokat is, akik úgy vélik, a nemi identitás nem más, mint egyszerű önrendelkezés kérdése, még ha ezt alátámasztani nem is szokták semmivel. Ennyire futja.
Zárójel: megfigyelted, hogy manapság, különösen, ha az egyénről van szó, mennyire az számít, hogy az illető mit "érez", és mennyivel kevésbé az, hogy mi a "helyzet"? A "helyzet" ui. kromoszomális értelemben, az elsődleges nem jelleg tekintetében általában másként fest, mint az egyén szubjektív, benső érzése. És mégis, ez utóbbi számít. Ez kétségkívül önálló könyvet érdemelne, nálam érdemesebbektől megírva.
A transz nők valódi nők?
A fenti kiscím kérdőjel nélkül, mintegy kijelentésként hangzik el az eredetiben, felteszem, megelőlegezve az azt követő bizonyítás konklúzióját.
Ünnepeljük a nőket nőnapon úgy, hogy tudatosítjuk, a nők közössége egy interszekcionális, sokszínű csoport, amelynek részét képezi mindenki, aki női identitással rendelkezik, ideértve az interszex és transznemű nőket is.
Ha valaki figyel, újra észreveszi, hogy nem érvelésről, hanem retorikáról van csupán szó: a nők sokfélék, és e sokféleség egyik összetevője azon emberek csoportja, akik magukat nőként definiálják, holott férfinak születtek. Esetleg azóta már átműttették magukat, ami azért még nem az egyetemes emberi kultúra része.
Így az ellenvetésem triviális: a transz "nők" nem valódi nők, és erre egy nagyon egyszerű tesztet javasolnék: tízből (százból, ezerből) hány hetero férfi választaná magának párként a transz nőt (aki a cikkíró szerint "valódi nő" tehát), szemben egy valódi nővel? Tudom, ez nem épp könnyen mérhető dolog, bízzuk is inkább azonnal a brit tudósokra, meglesz az eredmény. Az érvem tehát ez, ha nem is túl elegáns: valószínűsítem, hogy empirikus kísérletekkel kimutatható lenne, hogy a cisz-nemű férfiak a transznemű nőket egy párválasztási kísérletben, amelyben tudják, ki cisz és transz, szignifikánsan kisebb arányban választanák, még akkor is, ha bizonyos tulajdonságaik révén túl is szárnyalnák a cisz-nemű nőket.
A cisz nők érdeke támogatni a transz nőket a jogaik kivívásában, mivel ugyanaz a strukturális elnyomó rendszer okozza a sérelmeiket. Ezeket lebontani is csak együtt lehet.
A fenti mondat az egész cikk retorikájába illik: a férfitársadalom a hibás, amely elnyomja a cisz-nőket is, és persze a transzokat is. Előbbieknek tehát stratégiai érdeke összefogni az utóbbiakkal, hogy ez az elnyomás véget érjen.
Ez természetesen lehet alapja a politikai cselekvésnek: közösen küzdeni valamely elnyomó ellen, a közös érdekek mentén. De itt vége is a közös útnak: a valódi nők ui. általában végül (előbb vagy utóbb, mostanában inkább utóbb) férjet választanak (mély meggyőződésem, hogy a nő választ), gyermekeik születnek, idővel nagymamák lesznek, a szerencsések dédnagymamák is. A transz "nőket" ez ritkán éri utol, hiszen - férfiak. Szép volt fiatalon a jogainkért harcolni, de, ahogy a vers is mondja, ez csak afféle "névrokonság" volt.
És ez a lényeg lényege: nőnek és férfinek lenni nem egyszerű "politikai kategória" vagy politikai cselekvés. Genetikai, biológiai alapjai vannak, amelyek felszámolását ugyan elkezdte az emberiség, de ezzel nem az alapok szűntek meg, csak eggyel több dolgot tudunk megtenni (elkövetni).
Aki mindebből csak annyit lát, hogy a transz nőket elnyomják (ha eldobok egy követ, eltalálok valakit, akit valamely szempontból elnyom valaki vagy valami), és ez ellen fel kell lépni, az a politikai jogok részterületére redukálja a problémát, majd ezt abszolutizálja, és minden más fölé helyezi. Ha valaki tanult vallástörténetet, tudja, hogy bármely szekta így indult, kezdve az ariánusoktól, khiliasztáktól, át a valdenseken, beleértve Luthert és Kálvint is, a történelmi sorrend is mindegy. A transzneműek valóban fennálló problémái nem pusztán politikai jellegűek, és pusztán jogalkotással nem lehet megoldani. És talán megoldani sem lehet, illetve pl. én nem tudom. Miért? Mert nem az én problémáim. Nem cinikus vagyok, ne gondold. Akinek problémája van, annak van problémája, ez minden. Én még transz nőt soha meg nem aláztam, soha nem tettem olyat, ami e csoport bármely tagja számára hátrányos megkülönböztetést jelentett volna, mert kivel szemben lehetett volna hátrány? A férfiakkal szemben? Ők, azt mondják, nem férfiak. A nőkkel szemben? Azt mondják magukról, hogy nők, de mégsem azok, és én férfiként, erről, ha az érintettségem erre kényszerít, jogosult vagyok állást foglalni a magam nevében: nálam a transz nő nem nő. (És hipotetikusan is állást foglalhatok, pl. e sorok révén.)
A társadalom (és benne a politika) persze kezdi felismerni, hogy ami jó ideig nem tűnt fel, az mára már probléma is lehet, ilyen pl. a transz nők indulása sportversenyeken, ahol, férfiak lévén, sokszor legyőzik a nőket. (Meglepő, hogy e sorok nem épp fiatal írója ugyanazon verseny férfi Top 10-ébe csak elvétve fér be, bezzeg a női eredményekkel összevetve a saját teljesítményét, rendszeresen 3-7. helyeket szerezne. Miért nem terjesztjük ki a női egyenjogúságot erre is?)
Mik a transz nők?
Azok, amik: transz nők. Ezt a nevet nem vitatom el tőlük, sem szándékukat és törekvésük jogosságát az emberhez méltó és boldog életre. Hogy miért azok, nem kérdezem, és ha bárki megszólja őket, Böjte Csaba szavaival azt válaszolom a védelmükben: Isten nem teremt selejtet.
