Tényleg ott tartunk másfél év járványhelyzet, milliárdnyi beadott vakcina, kutatások és publikációk egyértelmű és jobbára egyöntetű eredményei után, orvosok, kutatók nyilatkozatait követően, hogy egy BKV-sofőr, egy "trolivezető" (igazán és őszintén, nem tudom, kit írjak, lakatost? szerelőt?, diszpécsert? melyik az közülük, akinek hivatalosan is szakterülete a víruskutatás, a vakcinafejlesztés vagy legalább általános orvosi végzettséget szerzett korábban?) végső soron elszabotálhatja az adott cég napi működését (persze, ha nem egy emberről van szó, hanem tömegesnek mondható jelenségről), pusztán azzal, hogy nem oltatja be magát?
Hülyék mindig lesznek köztetek
Jézus a szegényeket emelte ki, de azt hiszem, titokban gondolt a hülyékre is - mindig lesz belőlük, efelől nem kell aggódnunk, és úgy tűnik, Magyarországon az egy főre eső hülyék száma két fő. Az oltást elutasítani ugyanis nincs semmilyen elfogadható érv vagy indok, leszámítva azt, ami kezdettől kivétel, vagyis bizonyos egészségügyi állapotot, amit az új kormányrendelet is fenntart. (Ha az oltás ellenjavallt, nem is adható be, a személy nem kötelezhető rá.)
Ezen kívül a "még nem döntöttem el", a "még kivárok", "tudod te is, hogy az oltás nem használ", "nem tudjuk, milyen hatásai lesznek öt év múlva" stb. "érveléseket hallottam, és nem ismétlem a vakcinában beadott chipek és egyéb eszement marhaságok egyenként is hajmeresztő "elméleteit".
Szóval, aki a fenti vélemények egyikét-másikát képviseli, az az én világomban a hülyék (ostobák) közé utalja magát. De ez önmagában nem baj, én sem vagyok a legélesebb kés bármely tetszőleges fiókban. A problémám átfogóbb és vészterhesebb jelenség, és nem az oltások köre az egyedüli, ahol fennáll.
A hierarchia megvetése és leépítése
Hierarchián valamilyen szempont szerinti alá-fölérendeltséget értünk, amely alapján a hierarchiához valamilyen fokon tartozó személyek megkülönböztetendők egymástól. Eredeti jelentése szerint: szent uralom. Ennek mintegy "ellentétes" megfelelője a mai értelemben vett "demokrácia" és "egyenlőség", amely a "diszkrimináció" mindennapokba történt beszivárgásával mintegy uralma alá hajtotta a társadalmat. Elmondom, hogy értem mindezt.
Először is, azt hiszem, senki nem háborodik fel azon, hogy szakértelmet kívánó kérdésekben a szakértőket kérdezzük meg, és végső soron, amikor döntenünk kell, az ő véleményüket vesszük figyelembe leginkább. Mivel egy-egy döntésnek sokszor több összetevője van, nem minden a szakértői vélemény, de ettől még alapvető, és nem helyettesíthető tetszőlegesen más szempontokkal.
A "demokrácia" azonban a többség véleményének "szent" voltát jelenti, tekintet nélkül az előzetes szakértői véleményekre. Itt az "érvelés" lényege a számbeli fölény, nem pedig az egyes személyek kiérlelt érvei. A demokrácia ettől olyan, amilyen: egy szavazata van a félig írástudatlan, leszakadó térség lakójának, és egy az MTA elnökének.
A "diszkrimináció" pedig mintegy megpecsételi ezt: már az kockázatos, ha egyáltalán leírom a fentieket, hiszen olybá tűnik, hogy "lenézem", "megvetem", "kirekesztem" a félig írástudatlanokat a fontos döntésekből, különösen is, ha leszakadó térségben élnek.
Érdekes módon, sebészeti szakkérdéseket nem szokás a demokrácia széles bázisára támaszkodva eldönteni: ott csak sebészek szavazhatnak, illetve a kapcsolódó szakterületek képviselői.
Számomra egyértelmű, hogy a Covid-vakcinák beadása szakkérdés. Pont ugyanúgy, mint a gyógyszerek elrendelése betegség esetén, vagy hogy nem lehet forgalomba menni bármilyen, otthon összetákolt, helyváltoztatásra képes eszközzel. Előírásaink vannak ezekre az esetekre, és betartatjuk mindenkivel. Aki mégis elektromos szekérrel vagy "űrdeszkával" próbálkozna, annak ott vannak a bérelhető, zárt pályák, aztán meglátjuk.
Az oltásellenesek érvei kizárólag dilettáns érvek (a szó eredetileg műkedvelőt jelent, ami kifejezetten hízelgő ez esetben). Semmilyen alapjuk nincs, irracionálisak, sehonnan sem levezethetők, legfeljebb a "zsidó számmisztika" Woody Allen-féle interpretációs keretében: ha a Tízparancsolatból kivonjuk Mózes öt könyvét, mínusz Jákob és Ézsau, akkor az három. Bármit, bármiből, bárhonnan, a lényeg, hogy kijöjjön az előre eltervezett eredmény.
A tekintély megvetése és következményei
Amikor a diák megveri a tanárt, és amikor a cukrászdai felszolgáló (beleértve a sofőrt, a szerelőt és a pályamunkást) úgy gondolja, hogy joga van kétségbe vonni az oltás kapcsán bármely tetszőleges szakember (orvos, kutató) véleményét, és mindezt még indokolni sem köteles, miközben e döntésével potenciálisan veszélybe sodorja a saját és a vele kapcsolatba kerülők egészségét (utóbbihoz aztán végképp nincs joga), a rá emiatt kirótt szankcióra válaszként pedig kész akár az általa működtetett közszolgáltatás működését is veszélyeztetni, ami már kifejezetten is társadalmi kérdés és érdek, akkor világossá válik, hogy a hierarchia fenntartása és megóvása az efféle hatásoktól, a hitványság támadásától, szükségszerű, kívánatos és kifejezetten társadalmi érdek.
Nem azzal szolgáljuk a közjót, a tudományt, a fejlődést, ember voltunk kiteljesedését, fennmaradásunkat stb., hogy mindig mindenkit megkérdezünk. A komplex problémákat le lehet ugyan egyszerűsíteni bináris kérdésekké (ld. brexit), de azon kívül, hogy ezzel egy elhibázott megközelítés (mindenkinek joga van döntenie bármiről, akkor is, ha gőze sincs a döntését megalapozó érvek és ellenérvek értékéről - demokrácia) kap újabb megerősítést, mást aligha érünk el.
Itt jutunk el a politika silányságához. Azt hiszem, azért nem követi Magyarország az olasz páldát, mert nagy valószínűséggel megmérték ennek a várható elfogadottságát, és ezt a kockázatot, a hatalom megtartásának szempontjából, nem vállalják. E tekintetben a kormány (ismét) leszerepelt: a hierarchiához mintegy "arisztokrataként" tartozni azt jelenti, hogy megtesszük azt is, ami ellentétes a személyes "anyagi" érdekeinkkel, viszont megfelel az ember mint ember voltaképpeni, tehát szellemi természetének. A hierarchia alsóbb rétegét pedig az jellemzi, hogy nem lát túl önmagán és a saját, főként "anyagi" érdekein.
Amikor pedig mindez a romlás a társadalom minden rétegét eléri, bekövetkezik az, hogy az ostoba és barbár tegezve oktatja ki a bölcset, és hogy sem tapasztalat, sem tudás, sem elért eredmény nem számít.
Most épp a közlekedési vállalatok dolgozói és szakszervezeti vezetői hajlanak arra, hogy ennek a végtelenül silány emberi minőségnek konkrét manifesztációt adjanak, de remélem, ez csak az első reakciók ijesztő visszhangja, és nem a tényleges reakció. És hogy csak félreértettem valamit.
És kíváncsi vagyok, hogy azon intézmények vagy cégek, ahol elvileg joggal számíthatunk az emberi értelem magasabb átlagos szintjére, miként viszonyulnak a kötelezővé tétel lehetőségéhez. Ha ott bevezetik, igazolva látom a fenti kritikámat az ostobasággal kapcslatban.
