Korábban gondoltam már, hogy írok, de sem a kedvem, sem az információk nem voltak hozzá elégségesek. Időközben láthattuk Varga Juditot a szupertehetséges Hajdú Péterrel beszélgetni, illetve előtte Facebook-on is megírt e témában - t.i. a párkapcsolatuk messzire nyúló árnyékairól - egyet-mást.
Magyar Péter már jó előre jelezte, hogy ezek lesznek a vádak ellene: igaz, ez kézenfekvő, hiszen (ex-)férjet mi mással lehetne támadni, mint házasságon belüli erőszakkal (hacsak nem féktelen nőügyekkel, de azok fel sem merültek), de finom jelzés az is, hogy valaki előre tudja a vádakat, hiszen, mondhatnánk, könnyű tudnia, ha egyszer tényleg el is követte az abban megfogalmazottakat.
Az erőszakot elszenvedett nő mellett szokás feltétel nélkül kiállni, és minden "beépített" szkepszisem ellenére úgy gondolom, hogy Varga Judit elmondásai hitelesek. (P. Lilinek pedig mint fiatal és élettapasztalattal alig rendelkező felnőttnek bocsássuk meg a véleményét.) Ő is egy a sokat szenvedő feleségek között, akik legvégül egyedül maradnak, mert sem barátok, sem kollégák (itt: kormánytagok) nem érzik magukat illetékesnek, hogy beavatkozzanak. A jelenség egyébként, úgy hiszem, általános. Én is hallottam már baráti kört érintő megcsalásokról, ahol csak a boldogtalan másik fél nem tudott vagy nem akart tudni semmit, míg a "hű barátok" azzal intézték el a dolgot, hogy nem tisztük senkit felvilágosítani semmiről. Végül is, nem őket csalják meg, nem őket bántalmazzák stb. Tragikusnak tartom, amit Bayer Zsolt írt, hogy már tíz éve tudtak erről, de nem tettek semmit végső soron.
Furcsa, hogy akik a nők bántalmazásakor ki szoktak állni, most inkább csendben vannak, kivárnak, kételkednek. Értem én, hogy fideszes nőnek kevesebb joga van az együttérzésre (az ő szemükben, hiszen miért ment hozzá, nemde?), de akkor is: ez nem kettős mérce? De igazából ennél is súlyosabb a helyzet.
Ugyanis a csend, a kivárás annak szól, hogy miként dönt a közvélemény, pontosabban, hogy a közvélemény rátalál-e az egyetlen helyes erkölcsi megítélésre, ami a következő.
Aki embernek, férjnek nem válik be, az egy ország sorsát jelentősen befolyásolni képes politikusnak is alkalmatlan.
A fenti értékítélet még a Szentírással is összhangban van: aki a kicsiben hű volt, arra sokat bíznak. (V.ö. Mt. 25, 21-23.) De aki még jó férj sem tud lenni (ami egyébként nem lenne kevés önmagában sem), az sokkal többeket érintő, sokkal bonyolultabb helyzetekben miért válna be? Mert végső soron, és ez az ellenzéki (nem kormánypárti) megszólalók fő kormánykritikája is: aki erkölcstelen, gátlástalan ember, az politikailag is alkalmatlan, vagyis nem a rossz oktatás vagy egészségügy, hanem a teljes embert érintő erkölcsi ítélet (elítélés) az, ami a kormány elleni legnagyobb kritika alapja. Ui. "gazemberektől" bármi kitelik.
A fentiekkel kapcsolatban gyakori ellenvetés, hogy a magánélet és az ún. közélet közt nincs ilyen erős kapcsolat, tehát valaki lehet jó politikus és pocsék házastárs egyszerre. Ez az ellenvetés azzal az előfeltételezéssel él, hogy a konkrét emberben a magán és a "köz" élesen és határozottan szétválasztható, így azok elvileg talán, de gyakorlatilag sosem keverednek. Aki volt már fogfájós a munkahelyén, az tudja, hogy ez mennyire téves elképzelés.
A másik ellenvetés az, hogy ha valaki rossz személyiség, attól lehet pl. nagyszerű matematikus. És ez történetesen így is van. Csakhogy miközben a matematika elvont, logikai, könnyen objektiválható (az embertől mint erkölcsi lénytől függetlenként kezelhető) tudomány, addig a politika nem az, hiszen amiről szól, az maga az ember, amiként a világban a maga társadalmi életét megszervezi. Vagyis a politika nagyban elég jó analógiája annak, ami a család kicsiben. Aki pedig a családban sem boldogul, az miként boldogulna a politikában? A matematikusi példát folytatva: ha valakiről kiderül, hogy pocsék matematikus, azt nem kíséri társadalmi megvetés, elhatárolódás vagy kiközösítés. De ha valaki pl. erőszakos természet, pedofil vagy egyéb módon bántalmazó, azt sokszor az egész társadalom, politikai nézettől függetlenül, elítéli, mégpedig szinte gondolkodás nélkül. És ez nagy jelentőségű, hiszen ez az emberi erkölcs egyik legeminensebb (közösségi) megnyilvánulása.
Még egy utolsó megjegyzés, a Magyar Péterről elhangzott "diagnózisról", ami az ún. nárcisztikus személyiségzavar. Mivel az internet teli van a témával (szakértői, laikus és elszenvedői oldalról egyaránt), csak pár mondatot szánok rá, saját, személyes tapasztalatból. Először is, az Isten mentsen meg az ilyenektől. Az egyszerű, hétköznapi élet válik miattuk rémálommá, a természetesen normális válik stresszessé és élhetetlenné. A saját megítélésem pedig abban a feszültségben alakult ki, hogy az illető "jogilag" felnőtt ember volt, akit így kénytelen voltam mintegy felruházni a felnőttséggel járó minden attribútummal (pl. felelősségvállalás, őszinteség stb.), miközben (szakemberként) szinte folyamatosan éreztem, hogy a felnőtt testbe egy 5-6 éves kisgyerek van bezárva, a maga érzelmi fejlettségével, bizonytalanságával, szeretethiányával, és mindennel, ami ebből következik. Így vagy a felnőtthöz, vagy a benne voltaképpen "működő" sérült kisgyermekhez kellett viszonyulnom, ami (szakemberként) kevésbé volt kihívás, de nagyon dinamikus alkalmazkodást követelt tőlem. És ha a felnőttre haragudtam is (konkrét tettei miatt), a kisgyerekre, akit a szülei nem szerettek megfelelő módon, sosem tudtam. De mivel itt személyiségzavarról van szó, ez következményekkel jár: egy ilyen sérült személyiség képes óriási felfordulást okozni maga körül, és minél inkább megteheti (minél nagyobb a társadalmi hatalma), annál inkább. A közelmúlt példája épp az újraindulni szándékozó D. Trump. Számomra elképesztő, hogy egy 300 milliós országban egy ilyen alak lehet az egyik politikai oldal legjobb jelöltje. Ahogy az is elképesztő, hogy itthon, ha kicsiben is, egy Magyar Péter ugyanezt megkísérelheti.
Varga Judit politikai felelősségét most szándékosan nem érintve (és minősítve), most egy családon belüli, bántalmazó kapcsolatból kiszabadult nőt látok benne, akinek most két dologra biztosan szüksége van. Az egyik, hogy a történetét ne kérdőjelezzék meg, mert amit elmondott, azt senki nem akarná elmondani, főleg nem átélni. A másik pedig, hogy kaphasson lehetőséget a nyugalomra. Ha akar, tényleg legyen csak asztalos, legyen egy jó párkapcsolata, nevelje a gyerekeit, vegyen magának valami olyat, aminek tud örülni stb.
És ott vannak a gyerekek: szégyenszemre eddig csak Majoros Péter és Vona Gábor volt, aki kifejezetten beszélt róluk, hogy rájuk aztán senki nincs tekintettel, bicskei ügy ide vagy oda, a politika mindkét oldala magasról tesz a gyerekekre. Ez van, ilyenek lettünk. De tényleg ezt akarjuk azzal "kijavítani", hogy egy vállalhatatlan személyiségű embert emelünk pajzsra?
