Hodász András is coming outolt, vagyis elmondta, hogy ő (is) meleg. Az első mondat, ami megfogalmazódott bennem, ez volt, akár megsértek vele bárkit, akár nem, hiszen most végül is ezért írok: na, még egy b*zi.

És lapozhatunk, mert ez számomra nem hír, nem értem meg tőle jobban a világot, nem hat a mindennapjaimra, az érintett ex-papot (tisztán emlékszem arra a felvételre, ahol elveszítettem az addig fennáló bizalmamat vele szemben) sem jobban, sem kevésbé nem fogom szeretni (meg tisztelni és becsülni).

Itt egy privát beszélgetés került szándékosan napvilágra, olyasmi, ami, ha titok marad is, úgyszintén nem változtat semmin. És igen, komoly bajnak tartom, hogy a privát és a nyilvános így elveszítette a saját határait. De ez csak a teljes kép töredéke, és a teljes képet nem tudom egzaktul felrajzolni, csupán összefoglalni: a világ elromlott, és ez a romlás mindenhol felbukkan. Hollandia férfit választott első helyezettnek egy női szépségversenyen, az USA-t egy fura viselkedésű őregember vezeti, és hihetetlen, hogy a másik jelölt meg egy nárcisztikus félbolond volt. Nálunk eközben békésen és derűsen bontják a kordont, illetve festenek át egy nyomorult padot. Az akkumulátorgyárak ellen tüntetünk, de nem kérdezzük, sőt, kegyesen tudni sem akarjuk, hogy hogyan bányásszák a lítiumot vagy a kobaltot (igen, ez is gyerekmunka). És ha valaki netán felvetné, hogy az erkölcs feltétlen jellegű, máris kapjuk a választ arról, hogy dehogyis az, minden relatív, még az is, hogy minden relatív (vagyis semminek semmi értelme), és ezzel bezárjuk a kört.

Szegény András ezt a folyamatot táplálja: a kitárulkozása számomra így, személytelenül, annyit ér, mint amikor egy "Győzike" véleményt mond a "világ dolgairól".

Mert a hiba abban van, hogy a lényegesen személyest nem lehet így a "világ" elé dobni, mert tönkremegy. A nemiség fontos, sőt, úgy tapasztaltam, nagyon is lényeges kérdés, de beszélni épp emiatt nem a közösségi médiában kell róla. És azt hiszem, nem is kell, hogy ismeretlenek megtudják. Manapság melegnek lenni (az én szememben) nagyjából ugyanannyi, mint heterónak. Boldogságot egyik állapot sem garantál, és a szexualitás nem is az ember legfőbb meghatározottsága.

Ellenkezőleg, ami a lényeges lenne, az cseppet sem testi: az ember szellemi lény, olyan, aki képes a szabad döntésre, meg tudja érteni a különbséget igaz és hamis, jó és rossz között, és tudván tudja, hogy nem mindegy, mit választ ezek közül. És ez az a feltétlen, amit manapság ostoba módon relativizálunk: pedig azt, hogy nem mindegy, hogy jót vagy rosszat teszünk, mindenki érti. És ha nem is érti, vagy ha még sosem gondolt erre, akkor is teszi minden egyes nap: nem mindegy, hogy megölelem vagy megverem a gyereket (a házastársamat, testvéremet), nem mindegy, hogy kiállok az igazságért vagy csatlakozom a hazugsághoz stb.

Most megtudtuk tehát, hogy egy szellemi lény teste akképp működik, hogy szexuális értelemben az azonos neműekhez vonzódik. És szellemi értelemben? Ha emlékszik még valaki, Bödőcs mondta egyszer, hogy minden nő a melleivel elégedetlen, mert olyan még nem volt, hogy valaki olvasottra akarná műttetni az arcát. Hát, így vagyunk: kit érdekel, hogy a világunk nem épp fénykorát éli erkölcsi értelemben, ha legalább a testünk azt tehet, amit csak akar? Talán egyszer egy katolikus ex-papnők szépségversenyén is nyerhet majd ortodox zsidó, nemde? András, addig is, élj boldogul, szívből kívánom.

Update 2023. 07. 31.

Hodász András és a Szemlélek útjai elválnak egymástól. Ez pedig azt jelenti, hogy András "becsajozott/pasizott" (ahogy tetszik, ez nekem sosem lesz érthető), vagyis a Szemlélek szerkesztősége amiatt döntött az elválás/kirúgás mellett, mert a gyakorlati homoszexualitás már védhetetlen katolikus szempontból (ha fejreáll is bárki, akkor is, igen, védhetetlen). Amíg "elméleti" síkon marad, addig semmi, pontosabban megmarad afféle "gondolatbűnnek", mint a más feleségére gondolni vagy ilyesmi.

Mindazáltal melegen ajánlom a teljes szerkesztőségnek, hogy ezek után egy se legyen köztük, aki házasságon kívüli társkapcsolatban él, szeretőt tart vagy bármilyen súlyos bűn állapotában él tartósan és megátalkodott módon. Mert ez az egyébként széles körben jellemző szemforgató képmutatás újabb esete lenne csak (a szokásos kettős mércével vegyesen), ha bezzeg a homoszexuálist kiteszik, míg a "sima" házasságtörőt megtartják. Mert amit a zsidók egykor Pilátusnak ordítottak, hogy "vére rajtunk és utódainkon" (ti. Jézusé, akit Pilátus ártatlannak talált, de gyáva volt elengedni), az most, ránk is igaz: ha úgy ítélünk el bárkit, hogy mi ugyanolyanok vagyunk, csak másképp, azzal magunkat is elítéljük, és csak abban reménykedhetünk, hogy Istenben a hatalom, a szeretet és az erő, valamint a megbocsátás végső soron ugyanaz, és ha mi nem is igyekszünk a hét minden napján a saját üdvösségünk felé, talán elénk jön az Isten maga, és megment. Andrást és engem is.