Elolvastam, majd újraolvastam Benedek Ágota véleményét az abortuszról.
Előtte pedig abortuszon átesett nők történeteit olvastam, és vagy harminc éve gondolkodom többek között az abortuszon is mint velünk élő, súlyos erkölcsi problémán.
Először is az én állásfoglalásom itt olvasható (Jn. 8,1-11.).
Másodszor, aki a felhajtott vécéülőke miatt folyamatosan reklamál, az én vagyok, szintén vagy harminc éve. És nem nőként. Mert ez nem patriarchális vonás, hanem a kulturálatlanság egy oldala. És igen, a nőket is érinti, minél többen élnek együtt, annál inkább.
Harmadszor, aki nem az "állva maszturbálásról" ír könyvet, és mégis ezt a csodás címet adja neki, az, természetesen az én viszonylag prűd felfogásom szerint, csupán afféle "piaci sikerekre" tör, hiszen fel- és kihívó címet az ember a jobb eladási számok miatt választ (ld. Tüskevár - az ember alig várja, hogy a címe alapján végre elolvashassa, nemde?).
Negyedszer, a fenti modern, fiatal, nagyvárosi nő teleírt egy könyvet a szorongásaival. Tapasztalatból mondom, hogy jobban járt volna egy gyerekkel, mellette ideje sem lett volna nemhogy szorongani, de sokszor aludni sem, nemhogy még könyvet is írni. De persze csak nyugodtan szorongjon, semmi közöm hozzá, csak ő akarja, hiszen ezért írt könyvet róla, hogy legyen.
Ötödször, az abortuszt nem szégyellni kell, hanem megbánni. Azért, mert végső soron gyilkosság. És azért gyilkosság, mert az abortusz révén egy új ember nem születik meg, aki, miután megszületett (volna), már nem tehető el csak úgy láb alól, azért már börtön jár(na). És azért, mert a jog végső soron azt szabályozza csak, hogy meddig nem büntetjük gyilkosságként az abortuszt, de a méhmagzatot, amennyiben élve születik, jogalanynak tekinti (aki ekképp pl. örökölhet is).
Hatodszor, egy félreértés. "Amikor az ember szégyelli magát, tulajdonképpen attól tart, hogy elítélik a cselekedetei miatt. Kiközösítik, rosszallják, stigmatizálják." - írja a vélemény. De jellemző-e az, hogy valakit egy jócselekedetéért ítéljenek el? Amiatt stigmatizálja a társadalom, mert pl. hátrányos helyzetűeknek segít? Fogyatékosokat gondoz? Adományt ad karitatív szervezeteknek? Átkísér egy nénit a zebrán? Ezeket a tetteket a társadalom miért nem rosszallja, "elkövetőit" miért nem közösíti ki? Az én megoldásom az, hogy azért, mert az erkölcsi rossz "érdemli ki" a kiközösítést, rosszallást és a stigmákat, és az elkövetőkön "csapódik le" ez az ítélet. Vagyis és végső soron, minden nagyhangú társadalmi vita ellenére, az abortusz bűn voltáról (arról, hogy emberölést jelent), az erkölcs meg van győződve.
Hetedszer, kedves Ágota, vissza az első ponthoz. Nem ítéllek el, sem téged, sem mást. Te is és én is, természetesen az én felfogásom szerint, Isten kezében vagyunk. Azzal dicsekednem, hogy én esetleg közelebb állnék hozzá, kb. annyira lenne nevetséges, mint egy tízemeletes tetejéről lekiabálni, hogy én közelebb vagyok a Naphoz. De többé ne vétkezz, és a magam életében én is erre törekszem.
