Most sikerült elolvasnom a Direkt36 írását.
Azon gondolkodom, mennyire vagyok ezen felháborodva, és e felháborodásom mértéke mit mond számomra. Az ugyanis, hogy az állam bizonyos érdekeinek mentén (nemzetbiztonság, bűnözés, pláne terrorizmus stb.) szinte bármit bevethet, számomra ha nem is evidens, de könnyedén indokolható. Nem csak az izraeli NSO, hanem kismillió cég üzlete épül arra, hogy egyesek közülünk nem épp makulátlan jellemek. Ha nem így lenne, nem lenne szükség biztonsági ajtókra és zárakra, autóriasztókra és lopásgátlókra, biciklizárra, ujjlenyomatos telefonfeloldásra stb., a sor rettentő hosszú. De van, mert olyanok vagyunk, hogy a másik kis nyomorult élete jobban érdekel minket a sajátunknál, és a boldogságot olyasmiben keressük, ahol biztosan nincs, ha magunkra emberi lényként gondolunk, jelen esetben a hatalomban, amelynek fenntartásához hozzájárulhat efféle kémszoftverek használata.
Azt hiszem, emiatt nincsenek bennem erős érzelmek: nagyon is értem, miért tesznek ilyet egyesek: magánemberek is, akik már lestek bele valaha párjuk levelezésébe, vagy kormányok, amelyeknek vagy nem elég a hatalom, vagy annyira kötődnek hozzá, mint drogos a szerhez.
De a másik oldalról, a kormányok is egyenként emberekből állnak, és nem "a kormányok" tesznek ilyesmiket, hanem konkrét emberek döntenek. És nagy megértésem mellett mélységesen sajnálom, egyúttal pedig - politikai értelemben, jobb szó híján, vagyis politikusi minőségükben - mélységesen megvetem őket.
A szabadság számomra olyan realitás, amely minden felett áll, és amely minden, sajátosan emberi tettünk alapja, forrása, kiindulópontja. Aki ezt a szabadságot öncélúan, kétes érvelés mentén korlátozni igyekszik - túl szigorú szabályozással, betarthatatlan feltételekkel, erkölcstelen elvárásokkal stb. -, az az én szememben saját magát írja ki abból a körből, amilyen (minőségű) emberekre az ország vezetését bízni szeretném. Ez tehát a mindenkori kormányokra vonatkozó kritikám.
A másik, az ellenzéki oldalra pedig az vonatkozik: ha ők lennének ott, hogy csak egy gombnyomás, egy aláírás hiányzik csak, és máris mozgásba lendül a gépezet, amely potenciálisan értékes információkkal szolgálhat az ellenfél viselt dolgairól, vajon megtörténne-e az élesítés? Ők élnének-e egy ilyen eszközzel? A válaszom az, hogy igen. Mert az ember ilyen, és nincsenek illúzióim, a politikusok ilyenek. Az elmúlt harminc év, amire elég jól vissza tudok emlékezni, e tekintetben folyamatos színvonalvesztést jelentett. A rendszerváltók politikai erkölcse emeletekkel volt magasabban a mostani, főként a legifjabb garnitúra értékrendjénél. Mára minden eltűnt, ami egykor szent volt (pedig nem volt sok az sem), és bár nem terveztem gyurcsányozni, ennek a legkézzelfoghatóbb nyoma a 2006-os rendőrségi túlkapások sorozata volt, de a másik oldal sem maradt adós, csak másképpen.
Mára erkölcs nem maradt, csak "üres" jog, amit a kormány úgy alakít, hogy már jó előre jogszerű legyen az is, ami az erkölcs szerint tilos, így a politika mintegy legitim marad, de kapcsolatát azzal, amitől emberek vagyunk, egyre lazábbra engedi. És mivel tisztességtelen ellenféllel szemben nem nyílt sisakkal, hanem hosszú karddal és talpig páncélban megyünk harcolni, előre világos - hacsak az ellenzék nem tökkelütöttek gyülekezete, de ez még mindig kérdés számomra -, hogy tőlük is ez várható.
Nemrég véletlenül belehallgattam egy beszélgetésbe, gimis kamaszlányok politizáltak pár mondatban. A lényeg az volt, hogy szavaznának ők szívesen, ha lenne egy kereszténydemokrata párt Magyarországon, de nincs. A többire pedig egyáltalán nem szívesen. A félreértések elkerülése végett: kiderült az is, hogy tisztában vannak azzal, hogy létezik a KDNP (amennyire létezés a fennállásuk), de rájuk nem gondoltak.
Hogyan kellene befejeznem ezt a posztot? Azt hiszem, nincs más, mint leírnom, hogy mi az, ami a "van" helyett kellene. Számomra másik kor, ahol az erkölcs még erkölcs, és a politika erkölcsi jelenség (habár a hiánya is "erkölcsi", negatív értelemben). Mert amikor a középszerűnél is silányabb alakok válhatnak valamilyen szempontok alapján helyi vagy akár országos valakikké, műveltség, emberi tartás, tisztesség, modor nélkül, akkor én visszavonulok, mert ilyenkor nem az jut eszembe, hogy csakazértis megmutatom, hogy jobb vagyok, hanem hogy "egy ilyennel" szemben, akit e tekintetben kvalifikálhatatlannak tartok, mert minden tettéről ordít, hogy ungentlemanlike, még egy légtérben sem kívánok tartózkodni, nem hogy bármilyen tekintetben is hozzámérjem magam. Mindegy, hogy milyen oldalon áll, ha ennek még van egyáltalán jelentősége.
