Olvasom, hogy az összefogás azért még mindig összetart legalább egy kérdésben: senki nem mond le. Miért is tennék? Minden így van a legnagyobb rendben, győztes csapaton ne változtass, ez örök igazság. Legalább egy újraválasztással a saját pártjukon belül legitimálnák magukat, de még azt sem. Mindegy, nem is értem, miért foglalkozom ezekkel az erkölcsi-politikai hullákkal még mindig.

DK

Amíg a pártelnököt Gyurcsány Ferencnek hívják, és sem ő, sem a felesége nem vonul vissza teljesen a magyar (és az azzal összefüggő európai) közéletből, addig a DK-nak egy szavát sem hiszem. Négy kétharmados zakó után nem tudom, mire lenne szükség annak az alapigazságnak a belátásához, hogy velük nem lehet választást nyerni. Ha pedig így, ennyi vereség után sem megy, akkor bizonyítva látom, hogy Gyurcsány célja nem a kormányzás, csupán személyes: valamiféle "tényezőnek" maradni. Nem változtat a lényegen, hogy személyesen súlyosabbnak látom a helyzetet, pszichológiai értelemben, de ezt így, távolról nem tudom eléggé alátámasztani.

Jobbik

Centrumpárt van, ez a Fidesz(-KDNP), több nem fér el ugyanott, hacsak nem azért megy oda, mert a megélhetés ezt diktálja. A Jobbik szükségtelenné vált pártként, mert a Mi Hazánk (olyan, amilyen) a "valódi", eredeti jobbikosokat el fogja vinni, a "baloldali jobbikos" pedig oximoron. És Jakab Péter a totális alkalmatlanság legújabb példája és jelképe.

Márki-Zay

Ő még mindig harcol, mint egyes japán egységek a háború után. Veszíteni láthatóan nem tud, hiszen szinte kifolyik az internetről a győzelmi jelentése, miszerint Vásárhelyen megverte Lázárt. Ez annyira nyomorultul szánalmas, hogy nehéz megtalálni a megfelelő nyelvi eszközt hozzá. Az ő esetében összemosódik ez a szánalmasság és a nevetségesség, tényleg nem értem, mit nem ért: szar volt, amit csináltak, és mocskosul kikaptak. Ezt lehet tragédiaként is felfogni, de lehet tanulni és felállni utána. Amit, úgy gondolom, semmiképp nem lehet (erkölcsileg), az a mások hibáztatása: a rendszer, a szavazók, a többi párt, a Jóisten. Talán ha a gravitációs gyorsulás értéke más lenne stb.

És beszélgetne Orbánnal. Itt azért sokadjára is ledobtam a szíjat. Mit mondana neki? Hogy hogyan nyerjen legközelebb? Az emberek, hacsak nem az a munkájuk, a "győztesekkel" (ld. Eric Berne királylány/királyfi-béka-hasonlatát) szeretnek beszélgetni, nem vesztesekkel. A "felfelé" és az "előre" érdekében azokra van szükségünk, akik nálunk is jobbak, nem a rosszabbakra, nem "koloncra", értetlenekre, akadékoskodókra. És úgy tűnik, Orbán pillanatnyilag (tizenkét éve) csak magával versenyez. Ide beneveznie Márki-Zaynak most nincs lehetősége, mert van minimum, pl. legyen ő is pártelnök, üljön a parlamentben, ilyesmik. Kell a közös téma, lássuk be.

LMP, Párbeszéd stb.

Miután Schiffer kiszállt, aztán kitették Szélt és Hadházyt, nálam csak technikailag léteznek (mint a Párbeszéd, ami szintén onnan jött, de minek). De ha már szavazóik nincsenek (saját magukon kívül), akkor legalább tegyék a dolgukat, és egy-három szakmai kérdésbe ássák bele magukat, és képviseljék racionálisan. Erre talán van minimális esély.

Momentum

Valahogy jól helyezkedtek, mert sikerült a legtöbb (öt, bazmeg, öt!) egyéni mandátumot nyerniük az összefogás tagjaként. (A Fidesz 80 fölött nyert egyénit, ez tizenhatszoros[!!!] különbség.) Fogalmam sincs, mi lesz belőlük, ráéreznek-e egyszer a politikára, meglegyinti-e őket a hatalom akarása, de főleg, lesznek-e köztük olyanok, akik erre felteszik az életüket. Mert állandó kritikám, hogy a politika mint munka iránt nincs nagy érdeklődés ellenzéki oldalon. A politika mint állás, stallum, életjáradék, médiafigyelem sokkal vonzóbb, és ez az egyik jelentős oka az ellenzéki sikertelenségnek. A rendesen végzett politikai munka is olyan, mint az élsport, rámegy minden, és nincs mellette sok idő családra, barátokra, lazulásra. Ez nem mindenkinek vonzó, de nem is kötelező. Ja, a diploma nem árt.

És még egyet: a 444-nek azt mondta Donáth Anna, hogy "a rendszer megdöntése" a cél. Nem ez az interjú lényege, de számomra komoly és intő jel ez a megfogalmazás. Ez ui. teljes félreértés: egy parlamenti választáson, ahol minden "Fidesz-diktatúra" ellenére is boldog-boldogtalan (ha Boldog nem is, haha) elindulhat, nem a rendszer megdöntése a cél, hanem szimplán a választás megnyerése. Ehhez teljesen más szemlélet kell, és ezt muszáj megérteni. Ha nem megy, akkor a Momentum is afféle "választási forradalmár" marad, és utána négy évig nézheti a mások műsorát otthonról, duzzogva.

Holnapután

Először is, nekem az fáj leginkább, amit a fideszes ellenszélről mondanak minduntalan: ugyanis ez a helyzet már minimum 2014 óta fennáll, talán előbb, talán később kicsivel, mindegy, nem nevezhető váratlan fordulatnak. De stratégiát nem gyártottak hozzá, nincs "összefogás-média", az elvileg ellenzéki kötődésű vállalkozók nem tömik pénzzel az erre a szerepre létrehozott ellenzéki sajtót, és a modern eszközök sem segítettek különösebben. Az ellenzéki (kormánytól független) újságírókról pedig sokat elmond Pethő András írása.

Hogy én hol kezdeném a helyükben? Nézzék át alaposan a Fidesz 2002-2010-es történetét, és csinálják meg ők is. Ez nem lesz kész négy év múlva, ott még lesz egy csúnya zakó (ha minden így marad, nem lesz valami kívülről jött földindulás stb.), de utána talán, ha ügyesek, lesz esélyük. A Fideszben vannak Orbán mögött fiatal, okos emberek, akik át fogják tudni venni a pártot, az országot, a mindent. (Ha most kellene fogadást kötnöm erre, akkor Lázár János és Gulyás Gergely lenne a két tippem, ebben a sorrendben.) De az ellenzékben most szó szerint senki nincs ilyen, ennyi év alatt sehol nem nevelődött ki legalább egy vezető, legfeljebb önjelöltek, vagy akik eleve vállalhatatlanok, csak nem hiszik el még most sem.

És hogy miért nem sajnálom az időt, hogy még mindig a vesztesekkel foglalkozzam? Mert az a helyzet, hogy tényleg kell a jó ellenzék, és mindenkinek jobb lenne, ha végre már nem "sorsdöntő" választások lennének Magyarországon. (Még ezt is Orbántól idézem, érződik ez a szellemi sivárság, kedves ellenzék? Semmit nem tudok felidézni, hacsak nem a negatív példákat, amiket arról az oldalról fontosnak-jelentősnek tartanék.) Csakhogy 2002-ben, amikor utoljára nem éreztem azt, hogy sorsdöntő a szavazás, tévedtem is: a szocik gyorsan kifogytak a mások pénzéből, a többi pedig azóta már jórészt történelem. De ha a történelem az élet tanítómestere, akkor talán nem hiba, ha a most újra megbukott ellenzék végre nekilát a tanulásnak. De teli edénybe nem lehet tölteni, ezt is leírtam már, és egyszerűen nem látszik annak a megértése, hogy ez továbbra is végzetes gátja marad a választási sikereknek.