Hogy teljesen őszinte legyek, nem tudom pontosan, mire mondhatnék nemet vagy nem-nemet, mivel a kormányzati kommunikáció szándékosan ködösített, az ellenzék pedig szándékosan eltúlozta a negatívumokat. Egyetem, különösen világszínvonal-közeli egyetem alapítása elé nem könnyen állítok akadályokat.

De ha csak ez lenne, fel sem kelnék ma. Inkább az zavart (tegnap már végképp), hogy ha egész nap egy tetves politikai hírt sem olvasok el, a nap végén mégis jön egy, ami nem abban erősít, hogy de jó kis talpraesett csapat ez az ellenzék, lám, érdemes gondolkodni azon, hogy rájuk szavazzak tavasszal.

Bangóné Borbély Ildikó diplomája

Ez csak zárójeles fejezete a hétvégémnek, egy csaló és egy béna rendszer nászának gyermeke a jelenség. Csak azt nem értem, hogy az MSZP-ben ennyi is elég már ahhoz, hogy valaki afféle szakpolitikus legyen? És ha történetesen ért az ember valamihez, akkor miért kell diplomát is hazudnia mellé? A szakértelem nem elég? Mindegy. És ha Ildikó eddig képviselő, mi több, tavasszal újra jelölt lehetett volna, akkor most ez az ellenzéki irány?

Népszavazási határidők

Na, ezen tényleg felhúztam magam. A népszavazással kapcsolatos eddigi ellenzéki kommunikációt egyszerűen csak elhittem eddig. Levezették, hogy ha eddig és eddig összegyűjtik, leadják stb., akkor április 3-án az ő két kérdésükről is lehet szépen szavazni, és ha nem, akkor azt személyesen Orbán Viktor fogja megakadályozni, szükség esetén tulajdon testének bevetésével. Volt, hogy szurkoltam nekik, volt, hogy inkább nem. Eszembe jutott a Fidesz 2008-as sikeres népszavazása, ami a kormányváltás egyik előkészítője lett. Szóval, van ennek tétje, na.

Erre jön ez a cég, és kiszámolja, hogy a legoptimistább esetben is csak április 26. körül lehetne az ellenzék népszavazása, de ha mindenki jól odateszi magát, törvényesen elhúzható októberig is. És le is vezetik szépen, elmagyarázva nekem is, a hülyének. És jé, tényleg. Most nekik hiszek.

A dilemmám most már az, hogy ezt az ellenzék eddig magától nem tudta, mert ennyire hülye ott mindenki, vagy szándékosan hazudott, túlzott, próbálta ezt a balfogást előre rákenni a Fideszre. Másképp: ha rájuk szavazok, akkor hülyékre vagy hazugokra szavazok-e, és melyik lenne a jobb?

Azért is dühít a dolog, mert a Fideszre, ahogy mondani szokás, ráférne négy év ellenzékiség, de ha közben ez a banda kormányoz, akkor hajlok arra, hogy várjunk még ezzel. 2002-ben mindenkinek azt mondtam, hogy bárki jön, itt már nagy baj nem lehet, jófelé tartunk. Felidézzem, hogyan sikerült elcsesznie az MSZP-SZDSZ-nek alig két év alatt az egészet?

Hadházy gyerekverése

Ha már ilyen saláta lett, gyorsan hozzáteszem: kicsi ez az ország, így történetesen rengeteg politikus tartozik az ismerőseim ismerősei közé, mindkét oldalról. És ezért, az ilyen "ismeretségek" révén, tökéletesen biztos vagyok abban, hogy Hadházy nem veri a gyerekeit. Sem a sajátjait, sem a neveltet. Aki pedig ezt az aljasságot képes bedobni, az éppúgy nem méltó a hatalomra, mint aki hülye. Nekem ez nem ér meg többet, mert tényleg nevetséges a vád, annyit remélek csak, hogy lesz büntetőjogi felelőse majd.

Na, így menjen az ember szavazni...

Update

Kommentben kaptam a zseniális ötletet, és azt hiszem, megér pár sort, megoldja az ellenzék, mi több, minden ellenzék (ha nem is minden ország) problémáját egyszer s mindenkorra. Szóval: ha az ellenzék úgyis azt tervezi, hogy feles többséggel is alkotmányozna, ami nettó agyrém, minden demokrácia lábbal tiprása, nonszensz és őrület, akkor, ezen a vonalon haladva, megelőlegezve magának a győzelmet, adjon ki egy "ellenzékhatározatot", és jelentesse meg az "Ellenzéki közlönyben", hogy hatályos legyen: nem lesz Fudan. És ugyanígy járjon el minden ügyben, amivel kapcsolatban kifogása van. Hozzon rá ellenzéki törvényt. Annyit ez is érne, mint a feles többségű alkotmány. Köszönöm a figyelmet, adásunkat verbunkosokkal folytatjuk.

A címbéli kijelentés jelenleg a megérzés fázisában van, és nem is szeretnék ennél többet tulajdonítani saját jóslási képességeimnek. Az alapja pedig egyetlen hír rövid félmondata: a magyar csapat kikapott Izlandtól, és a szurkolók a meccs végén elénekelték nekik a Himnuszt.

Miért következik ebből, hogy Orbán nyer? Azért, mert ebben a történésben két szempont keveredik: az egyik az eredmény, ami a kiesés, vagyis a csapat "mehet haza". A másik viszont a nemzeti büszkeség, ami nem az eredmény miatt "jár" vagy "áll fenn", hanem azért, mert mind a csapat, mind a szurkolók ugyanazon nemzethez tartoznak a "népek tengerén". A Himnusz nem jutalomként, hanem ajándékként szólalt meg, az a néhány ezer ember nem "prémiumként" adta ezt a csapatnak.

Ha visszagondolok a 2005 körüli évekre, ez jelentős változás. Akkoriban még azzal is lehetett kormányzati kampányt folytatni, hogy a külhoni magyarok ne kaphassanak állampolgárságot. (Nem, nincs elfelejtve.) Ma pedig egy kiesés is "megér" egy Himnuszt.

De hogy jön ehhez Orbán? Hát először is úgy, hogy a 2010-es választások után azonnal állampolgárságot kaphattak a határon túli magyarok, ez az egyik első döntésük volt (fejből írom, elnézést, hogy nem adatolok). Én történetesen a csíksomlyói búcsúban láttam ennek a "nemzetközi" visszhangját, nagyjából százezredmagammal. Nem volt rossz érzés.

És ez a "magyarkodás" azóta is folytatódik. Bevezették, mintegy, hogy amikor magyarokról van szó, még akkor is, ha definíció szerint sem lehet szó másról, a szóhasználat ez legyen: "a magyar emberek". Még az ellenzéki, liberális sajtó is átvette ezt, nevetek is néha. A sokat gyalázott rezsicsökkentés, a mesterségesen felfújt magyar cégek (Mészáros és tsai), a haverok helyzetbe hozása, külföldi cégek kiutálása (akár utólagos büntetések árán is), az állami vagyon visszavásárlása, sokszor megtérülni nem látszó konstrukciókban stb. mind ugyanez, csak máshol és másképp. Még a béna és ellenszenves vadászati kiállítás is talán, szegről-végről, bár azt jobb lett volna hagyni a francba. (A számomra megbocsáthatatlan fiaskó az SZFE volt, ott nagyon elbénázta valaki a dolgot.)

Röviden, a "magyar embernek" is szüksége van a nemzeti identitásra, és Orbánék ezt elég erősen visszaadták. Olyannyira, hogy már nem kell karmester a Himnuszhoz, és senki nem érzi cikinek, hogy ilyenkor fel kell állni, és úgy énekelni vagy hallgatni. Sokszor érzem azt, hogy az ellenzék (a nem-Orbánék) ezt nemigen érti még. Jönnek a számokkal, a korrupcióval, a szegénységgel, és sokszor van igazuk, és eltalálják az én polgári, jómódúbb szívemet is, és szívből együttérzek. De nem tudják, vagy nem esik le nekik, hogy a nemzeti érzés és büszkeség hasonlít a szabadságra: lehet élni nélküle, de nem sokaknak fűlik hozzá a foga, és legfeljebb pár évtizedig megy a dolog, akkor sem könnyen.

 Az ember nem a nagyobb fizetés vagy a jobb autó miatt tartja értelmesnek és hasznosnak az életét, hanem a közös hitek rendszere miatt, és a valahová tartozás érzése miatt. Amíg ezt nem képes megadni az ellenzék, legalább az ígéret szintjén, hihető módon, addig legfeljebb a csirkefarhát-árbefagyasztás lesz a kampánytémája, amire az a válasz, hogy inkább élek azon, mint hogy ne legyek szabad, és ne legyen hazám. Még akkor is, ha a szabadság és a haza esetleg tényleg csak illúzió.

Olvasom az ellenzék gazdasági elképzeléseit.

Az SZJA-ról, és hogy ez jelenleg egykulcsos, azt gondolom, és emiatt írok most, hogy nagyon is jól van ez így. Egyrészt, igazságos: mindenki ugyanakkora arányban fizet, ami azt jelenti, hogy a jól kereső összegszerűen többet (ez még megy mindenkinek, remélem). Másrészt, és itt a vége az én gondolatmenetemnek: nincs lehetőség trükközésre.

A magyar ui. nem csak hogy nem szereti magát parancsra beoltatni (ha már a józan esze kevés hozzá, hogy magától megtegye), de adózni sem szeret, ez továbbra is afféle "nemzeti ellenállás". És épp azok, akik egy esetleg megbontott adókulcs határánál lesznek, szépen, okosba, főleg a kisebb cégeknél, le fognak csúszni az alsóba, hogy "jobban járjanak", és a különbözetet megkapják máshogy. Na, akiknek ekképpen csökken a bejelentett, hivatalos jövedelme, azoknak a leendő nyugdíja és pl. a hitelképessége is csökken (nem néztem utána, mi mindent érint, de nekem elég a csalás lehetősége is mint negatív következmény).

A 2010 óta tartó gazdasági folyamatok egyik szála ui. a gazdaság fehérítése volt (és van), ami megemelte az állami bevételeket, és elkezdett szárba szökni az ezzel járó mentalitás is: adót kell fizetni, ügyeskedni nem lehet, vagy nem éri meg eléggé. (A 27%-os áfát ne most beszéljük meg.)

Ha most ezt egy akár kétkulcsos adóval elkezdik szétzilálni, és megint jöhetnek az "okosok", akik szerint úgy kell kibabrálni az állammal, hogy nem fizetjük a közös számla ránk eső részét, akkor bosszús leszek. Nem vagyunk ehhez elég európaiak, nem tűnik fel senkinek?

(Ez a poszt kellően idejét múlt, egy hónappal ezelőtti témáról szól, elnézést, most volt időm befejezni, de van egy olyan érzésem, hogy inkább hagynom kellett volna. Mindegy.)

A Telex a napokban közzétette a harmadik átláthatósági jelentését.

Megmondom őszintén, nemigen érdekel, számomra ez semmire nem bizonyíték, és semmit nem cáfol meg önmagában. Ha történetesen támogatok valamit, akkor ténylegesen nem várom el, hogy az pont a konkrét célra menjen, nyugodtan költhetik a konkrét célhoz vezető lépések valamelyikére. Szóval, nekem mindegy.

Az átláthatóságot igazából másféleképpen értem most, mégpedig úgy, hogy át lehet látni a Telex szerkesztőin és újságíróin, elég ehhez (a példa kedvéért) egyetlen cikküket elolvasni, a norvég Mikulásról.

Másmilyen átláthatóság

 Az átláthatóság ezen másféle értelme a cikk szóhasználatán keresztül válik világossá. Az ui., hogy Norvégiában milyen egy reklám, eddig sem volt a magyar mindennapokat meghatározó minőség, emiatt még alhatok nyugodtan. Erről tudósítani mint afféle érdekességről, szintén a hétköznapok része, gyerekkoromban ebéd közben imádtam a Harminc perc alatt a Föld körül-t, ugyanez volt, csak rádióban. Van már meleg Mikulás is, csodás, lapozhatunk.

Csakhogy a Telex (Barnóczki Brigitta, ha már van neve a cikkírónak) továbbmegy, önkéntes alapon: "A szívmelengető történettel a norvég posta arra emlékezik, hogy ötven éve annak, hogy Norvégiában dekriminalizálták a homoszexualitást."

A bajom a kiemelt egyetlenegy szóval van: szívmelengető. Ha csak ezt kihagyja az írója, akkor a cikk sima tudósítás, amit az ember elolvas, és annyi. A hozzábiggyesztett jelző azonban értékítéletet, értékválasztást jelez, mégpedig pozitív módon. Keretes szerkezetet alkotva ugyanez az utolsó mondatban is visszatér, tehát nem kell kételkednünk, szándékos szóhasználatról beszélhetünk.

Aztán azon gondolkodtam, mitől lehet ez szívmelengető. Elvégre is a Mikulás (Szent Miklós) sosem volt meleg, sem homoszexuális, sem buzi. Pontosabban, a Mikulásról szóló közös történetünk szerint a Mikulás idős, egyedülálló férfi, afféle nagypapa, akinek a nemi irányultsága nem része e közös történetnek. A Mikulás, úgymond, szexuálisorientáció-agnosztikus. Csakhogy ez nem jelenti azt, hogy ezért bármilyen orientációval, tetszőlegesen fel is ruházható, úgyis "működni fog".

A Mikulás ui. a keresztény kultúra része, amennyire tudom, illetve amennyire a közös hagyomány tartja, és mint ilyet, e hagyományhoz kell igazítani (ha már úgyis abból nőtt ki, ez nem nagy dolog). Azt történetesen nem tartom kizártnak, hogy a világegyház kismillió szentje között akadjon homoszexuális/leszbikus, de ezek a szentek ennek ellenére váltak szentté, nem emiatt, sőt. (Mondom, ez hipotézis, hirtelen nem emlékszem olyan olvasmányélményemre, amely a szentek nemi identitását taglalta volna, leszámítva Borromei Károly félmondatát kedvenc filmemben, de az ugyanígy semmit nem dönt el, ugye.)

Szóval, rövidre zárva, a Telex szerzője LMBTQ-propagandát folytat, nem mondom, hogy harsányat vagy épp ízléstelenül arcbamászót, de kétségkívül azt. És erre, köszönöm, nincs szükségem.

A független sajtó délibábja

Azt viszont legalább mostantól konkrét példán is tudom illusztrálni, hogy miként válhat a független sajtó nem-függetlenné, nem csupán politikai értelemben értve. És talán a sajtó is belátja: nincs objektív, független, értékítéletektől, értékválasztásoktól mentes újságírás. És azt is, hogy ez nem tragédia. Ha ui. szívügyem az árvák, a fogyatékkal élők, a haldoklók, az idősek vagy épp a melegek segítése (bármilyen módon is), akkor az azt feltételezi, hogy e csoportokat értékesnek tartom, mi több, elébe helyezem más csoportoknak a saját segítői szándékaim tekintetében. Ha a cikkíró szeretné "népszerűsíteni" a meleg norvég Mikulást, hát tegye, jogállamban élünk (vagy mi?) Magyarországon a sajtó szabad (?). Csak nem szeretnék olyan ömlengéseket olvasni ugyanitt, hogy a Telex milyen pártatlan, objektív stb., mert, hát, nem az. És nem is pártos vagy szubjektív, dehogy. Azt kell felvállalni, hogy vannak számára (a szerkesztőség számára) fontos értékeik, pl. az LMBTQ-propaganda (az ún. gyermekvédelmi törvényt rendre a "melegellenessé eltérített" eposzi jelzővel hivatkozták, ami azonban a törvénynek nem neve, viszont értékítéletet, értelmezést tartalmaz, ami kicsit távolabb esik a tényszerűségtől), és ha így van, sebaj, megélünk egymás mellett (én történetesen nem vagyok semmilyen "orientációs" oldal támogatója, más szívügyeim vannak).

Hát, nálam ide vezetett ez a szívmelengető kis történet. Ja, és hogy már ötven éve nem bűn homoszexuálisnak lenni? Komolyan, szinte a Római Birodalom sem állt fenn ilyen hosszú ideig.

(Kedves LMBTQ-k! A kutya sem akar benneteket bántani - a magam nevében mondom természetesen -, de ahhoz sem szeretnék tapsolni, ahogy a Mikulás is már "másmilyen" lesz. A felétek megnyilvánuló kellemetlenkedések, amelyek némelyike, elismerem, nagyon tönkre tudja tenni a mindennapokat is, mintha amiatt keletkezne, mint az antiszemitizmus: mindenki szereti "a zsidókat", de a rohadék, mások vérét szívó, kereskedő/bankár/belterjes zsidókat, na, azokat szívből utálja. És mintha mindenki csak az utóbbiakat ismerné, pedig szinte csak az előbbiekből látunk. Utálatos, kispolgári attitűd mind az antiszemitizmus, mind a homoszexuálisok kirekesztése. De ha a kispolgár felheccelése általában is elkerülhetetlen - humor és műveltség híján nehéz vele megtalálni a közös hangot -, legalább az értelmesebbjét ne ingereljétek. Ne a Mikulás legyen meleg, pláne ne a Kisjézus, mert ha ezt látom, megfordul bennem a borjú, ahogy Fekete István írja, és akkor vége a világnak. Én is érek annyit, mint ti, és ezt tartsátok tiszteletben.)

Itt járt a francia elnök, és találkozott mindenkivel.

Az ellenzék is, úgy érzem, végre komolyan vetethette magát, mégiscsak leültek velük beszélgetni (ilyen volt máskor is, nem akarok gúnyolódni, bár ráállna a kezem).

Az egész számomra azért fontos, mert komolyan veszem azt a feladatomat, hogy felelősen kell döntést hoznom a 2022-es választásokon, vagyis legalább felszínesen, de másoknál mégis mélyebben és összefüggőbben, megalapozottabban, meg kell tudnom indokolni, hogy kire tettem az ikszemet.

Donáth Anna valósága

A sajtó szerint a Momentum elnöke azt mondta, hogy Magyarországon azért alakultak ki véleménybuborékok, mert nincs szabad sajtó és médiapluralizmus, "párhuzamos valóságok épültek ki, mert bizonyos információk egyszerűen nem jutnak el sokakhoz".

Mivel az ellenzék Biden demokráciacsúcsa okán közösen szégyenkezett, hogy Magyarországot nem hívták meg (és nem botránkozott meg, hogy jóval kevésbé demokráciákat meg miért, szóval, mi is ez az egész), azt kell gondolnom, hogy az USA-t demokráciának tartja, ahol szabad a sajtó, van médiapluralizmus, és párhuzamos valóságok sem épültek ki, mivel minden információ eljut mindenkihez.

Ugye, nem csak én röhögök fel, ha erre gondolok?

Tudom, hogy egy sajtótájékoztató nem a politológiai elemzések terepe, de mégis: nekem választóként valamiből döntést kell hoznom. És erre azt látom, hogy amit az illető hölgy mond, az éjsötét ostobaság. Mit bízhatok rá ezek után?

Politikai elemzések nyomában

A közelmútat politikai elemzések olvasgatásával és hallgatásával töltöttem, és ezekből csak egyet emelnék ki, hiszen nem tőlem kell várni az igazságot, és nem átfogó képet szeretnék adni. Tölgyessy Péter több előadásában is elmondja azokat, amiket Uj Péternek, és ez a kép nem biztató a közös jövőnkre nézve.

Ami számomra fontos, hogy azokat a kétségeket, amelyek a jelenlegi nyugati demokráciák állapotával kapcsolatosak, ő is felveti. Ez a "demokráciaimportunk" szempontjából fontos: ha rossz "árut" hozunk be (csak mert pl. Made in Germany/France/USA), azzal nem járunk jól. Én is kérdeztem már, hogy "melyik" Európához akarna csatlakozni az ellenzék, a férfiakat szülni engedőkhöz vagy valamely másikhoz-e stb.

Röviden, politológus olyat, hogy az ellenzék lenne Magyarország megmentője, amely egyértelműen képes lenne új és jobb vízióval, tehetségesebb, innovatívabb vezetőkkel és jobb gazdasági programmal előremozdítani Magyarország helyzetét, nemigen mondott.

Gazdasági aggályok

Amikor Márki-Zay és Dobrev egybehangzóan ígérte az euró bevezetését belátható időn belül, az én nem-közgazdász szemöldököm is felcsúszott a homlokom tetejére. Aztán elolvastam egy MNB-s írást, ami jóval később született, és csak hátradőltem, de nem kényelmesen.

Az a bajom, hogy idősebbként jobban hiszek a szakértőknek, mint az "influenszereknek", és a politikusok ez utóbbiak közé tartoznak nálam. Ebből pedig az következik, hogy ezt a gazdasági tervet úgy foglalom össze a magam számára, hogy egy hangzatos ígéretből (lesz eurónk, és az már a nyugat) olyan reálgazdasági problémák lehetnek, amelyek újra évekre, de talán évtizedekre vethetik vissza a fejlődésünket. Ilyet már láttam 2002-2010 között, köszönöm, nem.

Politikai aggályok

Karácsony bocsánatot kért az amerikai törvényhozás albizottsága előtt. Mancika pedig tartalék bemondó a csehszlovák kísérleti televíziónál. Az önkéntes tűzoltók szövetségétől még miért nem?

Komolyan ez megy? Amit Orbán is mond róluk, hogy csak annyit fognak mondani, hogy "jawohl"? És tényleg?

Mi lesz a többiekkel? Mennek tárgyalni, és azzal kezdik, hogy kitől lehetne még bocsánatot kérni?

A szoci kormányzásról az maradt meg, hogy nem különösebben küzdöttek, sőt. Amit lehetett, elintézték gyorsan, sokszor rettenetesen előnytelenül a mi számunkra. Orbánék ezzel szemben, néha a falakat is áttörve, elmennek a falig (és azon túlra), és ezzel sokkal előnyösebb pozíciókat, és persze erősebb rosszallást váltanak ki. Ahogy Tölgyessy fogalmazott, Orbán folyamatosan lőtte a nyugatot, amely most már egyre gyakrabban visszalő, de sajna az ágyúja is nagyobb. Ez kétségkívül óriási kockázat.

De vissza Donáth Annára. A jogállamiságról ezt mondta a fent linkelt cikk szerint: "Ne alkukat kössünk, hanem vegyük komolyan. Egy erős Európa csak sziklaszilárd értékeken és jogállamiságon alapulhat." Arra gondolt talán, hogy a miniszterelnök-jelölt, akit támogat, feles többséggel készül alkotmányozni? Mert az jogállami?

Elfogyott az időm, amit ma erre szántam, így a továbbgondolást és a konklúziókat mindenki magának vonja le. Bennem körvonalazódik a praktikus döntés 2022-re nézve: ha az egyéni jelölt valamelyik oldalon jobb minőségű lesz, arra fogok szavazni, de a listás szavazatom, amellyel azt szeretném kifejezni, hogy milyen irányt látnék szívesen a folytatásban, az jelenleg a Fidesz felé hajlik, pillanatnyilag elég erősen. Még nincs lefutva, de egyelőre nem látom a meccs megfordulásának az előjeleit.

Olvasom és csodálkozom.

Tényleg ott tartunk másfél év járványhelyzet, milliárdnyi beadott vakcina, kutatások és publikációk egyértelmű és jobbára egyöntetű eredményei után, orvosok, kutatók nyilatkozatait követően, hogy egy BKV-sofőr, egy "trolivezető" (igazán és őszintén, nem tudom, kit írjak, lakatost? szerelőt?, diszpécsert? melyik az közülük, akinek hivatalosan is szakterülete a víruskutatás, a vakcinafejlesztés vagy legalább általános orvosi végzettséget szerzett korábban?) végső soron elszabotálhatja az adott cég napi működését (persze, ha nem egy emberről van szó, hanem tömegesnek mondható jelenségről), pusztán azzal, hogy nem oltatja be magát?

Hülyék mindig lesznek köztetek

Jézus a szegényeket emelte ki, de azt hiszem, titokban gondolt a hülyékre is - mindig lesz belőlük, efelől nem kell aggódnunk, és úgy tűnik, Magyarországon az egy főre eső hülyék száma két fő. Az oltást elutasítani ugyanis nincs semmilyen elfogadható érv vagy indok, leszámítva azt, ami kezdettől kivétel, vagyis bizonyos egészségügyi állapotot, amit az új kormányrendelet is fenntart. (Ha az oltás ellenjavallt, nem is adható be, a személy nem kötelezhető rá.)

Ezen kívül a "még nem döntöttem el", a "még kivárok", "tudod te is, hogy az oltás nem használ", "nem tudjuk, milyen hatásai lesznek öt év múlva" stb. "érveléseket hallottam, és nem ismétlem a vakcinában beadott chipek és egyéb eszement marhaságok egyenként is hajmeresztő "elméleteit".

Szóval, aki a fenti vélemények egyikét-másikát képviseli, az az én világomban a hülyék (ostobák) közé utalja magát. De ez önmagában nem baj, én sem vagyok a legélesebb kés bármely tetszőleges fiókban. A problémám átfogóbb és vészterhesebb jelenség, és nem az oltások köre az egyedüli, ahol fennáll.

A hierarchia megvetése és leépítése

Hierarchián valamilyen szempont szerinti alá-fölérendeltséget értünk, amely alapján a hierarchiához valamilyen fokon tartozó személyek megkülönböztetendők egymástól. Eredeti jelentése szerint: szent uralom. Ennek mintegy "ellentétes" megfelelője a mai értelemben vett "demokrácia" és "egyenlőség", amely a "diszkrimináció" mindennapokba történt beszivárgásával mintegy uralma alá hajtotta a társadalmat. Elmondom, hogy értem mindezt.

Először is, azt hiszem, senki nem háborodik fel azon, hogy szakértelmet kívánó kérdésekben a szakértőket kérdezzük meg, és végső soron, amikor döntenünk kell, az ő véleményüket vesszük figyelembe leginkább. Mivel egy-egy döntésnek sokszor több összetevője van, nem minden a szakértői vélemény, de ettől még alapvető, és nem helyettesíthető tetszőlegesen más szempontokkal.

A "demokrácia" azonban a többség véleményének "szent" voltát jelenti, tekintet nélkül az előzetes szakértői véleményekre. Itt az "érvelés" lényege a számbeli fölény, nem pedig az egyes személyek kiérlelt érvei. A demokrácia ettől olyan, amilyen: egy szavazata van a félig írástudatlan, leszakadó térség lakójának, és egy az MTA elnökének.

A "diszkrimináció" pedig mintegy megpecsételi ezt: már az kockázatos, ha egyáltalán leírom a fentieket, hiszen olybá tűnik, hogy "lenézem", "megvetem", "kirekesztem" a félig írástudatlanokat a fontos döntésekből, különösen is, ha leszakadó térségben élnek.

Érdekes módon, sebészeti szakkérdéseket nem szokás a demokrácia széles bázisára támaszkodva eldönteni: ott csak sebészek szavazhatnak, illetve a kapcsolódó szakterületek képviselői.

Számomra egyértelmű, hogy a Covid-vakcinák beadása szakkérdés. Pont ugyanúgy, mint a gyógyszerek elrendelése betegség esetén, vagy hogy nem lehet forgalomba menni bármilyen, otthon összetákolt, helyváltoztatásra képes eszközzel. Előírásaink vannak ezekre az esetekre, és betartatjuk mindenkivel. Aki mégis elektromos szekérrel vagy "űrdeszkával" próbálkozna, annak ott vannak a bérelhető, zárt pályák, aztán meglátjuk.

Az oltásellenesek érvei kizárólag dilettáns érvek (a szó eredetileg műkedvelőt jelent, ami kifejezetten hízelgő ez esetben). Semmilyen alapjuk nincs, irracionálisak, sehonnan sem levezethetők, legfeljebb a "zsidó számmisztika" Woody Allen-féle interpretációs keretében: ha a Tízparancsolatból kivonjuk Mózes öt könyvét, mínusz Jákob és Ézsau, akkor az három. Bármit, bármiből, bárhonnan, a lényeg, hogy kijöjjön az előre eltervezett eredmény.

A tekintély megvetése és következményei

Amikor a diák megveri a tanárt, és amikor a cukrászdai felszolgáló (beleértve a sofőrt, a szerelőt és a pályamunkást) úgy gondolja, hogy joga van kétségbe vonni az oltás kapcsán bármely tetszőleges szakember (orvos, kutató) véleményét, és mindezt még indokolni sem köteles, miközben e döntésével potenciálisan veszélybe sodorja a saját és a vele kapcsolatba kerülők egészségét (utóbbihoz aztán végképp nincs joga), a rá emiatt kirótt szankcióra válaszként pedig kész akár az általa működtetett közszolgáltatás működését is veszélyeztetni, ami már kifejezetten is társadalmi kérdés és érdek, akkor világossá válik, hogy a hierarchia fenntartása és megóvása az efféle hatásoktól, a hitványság támadásától, szükségszerű, kívánatos és kifejezetten társadalmi érdek.

Nem azzal szolgáljuk a közjót, a tudományt, a fejlődést, ember voltunk kiteljesedését, fennmaradásunkat stb., hogy mindig mindenkit megkérdezünk. A komplex problémákat le lehet ugyan egyszerűsíteni bináris kérdésekké (ld. brexit), de azon kívül, hogy ezzel egy elhibázott megközelítés (mindenkinek joga van döntenie bármiről, akkor is, ha gőze sincs a döntését megalapozó érvek és ellenérvek értékéről - demokrácia) kap újabb megerősítést, mást aligha érünk el.

Itt jutunk el a politika silányságához. Azt hiszem, azért nem követi Magyarország az olasz páldát, mert nagy valószínűséggel megmérték ennek a várható elfogadottságát, és ezt a kockázatot, a hatalom megtartásának szempontjából, nem vállalják. E tekintetben a kormány (ismét) leszerepelt: a hierarchiához mintegy "arisztokrataként" tartozni azt jelenti, hogy megtesszük azt is, ami ellentétes a személyes "anyagi" érdekeinkkel, viszont megfelel az ember mint ember voltaképpeni, tehát szellemi természetének. A hierarchia alsóbb rétegét pedig az jellemzi, hogy nem lát túl önmagán és a saját, főként "anyagi" érdekein.

Amikor pedig mindez a romlás a társadalom minden rétegét eléri, bekövetkezik az, hogy az ostoba és barbár tegezve oktatja ki a bölcset, és hogy sem tapasztalat, sem tudás, sem elért eredmény nem számít.

Most épp a közlekedési vállalatok dolgozói és szakszervezeti vezetői hajlanak arra, hogy ennek a végtelenül silány emberi minőségnek konkrét manifesztációt adjanak, de remélem, ez csak az első reakciók ijesztő visszhangja, és nem a tényleges reakció. És hogy csak félreértettem valamit.

És kíváncsi vagyok, hogy azon intézmények vagy cégek, ahol elvileg joggal számíthatunk az emberi értelem magasabb átlagos szintjére, miként viszonyulnak a kötelezővé tétel lehetőségéhez. Ha ott bevezetik, igazolva látom a fenti kritikámat az ostobasággal kapcslatban.

Végigolvastam, inkább csak összefoglalóként, a lengyel és magyar vita lényegét, amely végső soron az EU-s és nemzeti jog elsőbbsége körül forog. Az összefoglaló bizonyos interpretációival nem teljesen tudok azonosulni (úgy érzem, hogy pl. a "liberális demokráciának" nevezett berendezkedés megkérdőjelezhetetlen legitimitású, mintegy politikai dogma e körökben), de elfogadhatónak tartom ahhoz, hogy érthetővé tegye, miről van szó.

És a véleményem az, sőt, választópolgári szándékom és határozott akaratom a következő: a lengyel és főként a magyar kormány az én érdekeimet képviselje, ne pedig a sajátjait, még akkor sem, ha nem nehéz politikai érveket találnia: a nemzeti hatáskörben maradt kérdések tekintetében a nemzeti alkotmány legyen az elsődleges jogforrás, ne pedig az EU közös joganyaga.

A lengyelek kapcsán természetesen nem lehet ilyen igényem, de európai választópolgárként szeretném kőbe vésni: ha az EU-s bíróság úgy dönt egy nemzetközi jogi ügyben, hogy egy tetves szénbányát be kell zárni, mert az a működésével sérti a szomszédos ország bizonyos jogait (vízszennyezés), akkor azt nem lehet nem végrehajtani. Aki ezt nem tartja be, az valóban belerúg a jogba, és ezzel mindenkibe, belém is, aki jogkövető vagyok, és erre építem a mindennapjaimat, a jövőmet, a gyermekeim jövőjét is. Hogy soha nem kell azzal számolni, hogy pl. jön valaki, és erővel elveszi a házam, vagy ha azt nem is, de az én klotyómat fogja használni mostantól, akár éjszaka is. Ez ilyen kisstílű, igen.

A magyar vitatéma kapcsán - kell-e érdemben vizsgálni egy olyan menekült/migráns ügyét, aki Magyarországot egy biztonságos országon át érte el - történetesen védhetőnek tartom a magyar jogi álláspontot, de emberileg aligha az. A két megközelítés azonban nem feltétlenül vezet ugyanoda. Erről kicsit többet.

Tegnap este egy drágább kajáldából rendeltünk vacsorát, évfordulók, családi cuccok, miegymás. Kb. egyheti ebédpénzünkbe került, de jól esett, az ilyet mindig örömmel, szívesen, nem bánkódom költségeken, belefér. Szerencsés vagyok, afféle "álom-átlagpolgári" életem van. Eközben a déli határunkra érkezik egy afgán/etióp/szudáni nő, két kisgyerekkel. Hiányos az öltözékük, piszkosak, keveset ettek, idejét sem tudják, mikor fürödtek utoljára, és legfőképpen teljes bizonytalanságban telik az életük. A gyerekek egyetlen kapaszkodója, hogy az anyjukat látják, hogy foghatják a kezét, és amíg ez így van, ők is túlélnek valahogy, lelkileg is. Azért jöttek, mert otthon már nem maradhattak. Az anya arra gondolt, hogy egy ilyen út, át a fél világon, két gyerekkel, a szabad ég alatt, jobb esetben sátorban aludva, fillérekből élve, nagyobb biztonságot jelent, mint otthon maradni. Odaérnek a magyar határhoz, és ott - jogszerűen, mert a jog már csak ilyen: jogszerű, de szíve, az nincs - azt mondják nekik, menjenek vissza, de legalábbis húsz métert, mert az is biztonságos hely már. A nő csak néz, és próbálná elmondani, hogy ő is polgár volt egykor, és lenne is, és semmi rosszat nem tett, a gyerekei pláne nem, de senki nem hagyja, hogy csak éljen legalább, de nem beszél magyarul, a magyarok meg semmilyen nyelven sem. Talán eszükbe jut, hogy adhatnának nekik pár éjszakára szállást, ennivalót, ruhát, tisztálkodási és pihenési lehetőséget, mielőtt újra kilökik őket a bizonytalanba. Vagy legalább megengedhetnék (nyilván Soros által közvetlenül, saját zsebéből, személyesen fizetett és hergelt - bezzeg ezek beszélnek angolul!) terroristáknak civil szervezeteknek, hogy foglalkozzanak velük kicsit. Hogy valaki szóljon hozzájuk valami ismerős nyelven. Hogy vegye őket emberszámba.

Eközben én a fűtött lakásban legózom a gyerekkel, este olvasok, csak az applikációra nézve tudom, hogy kint majdnem fagy, de nem érdekel különösebben, nálunk van fűtés.

Tudom, ez a tanult szakmám, hogy az egyén problémáját sosem szabad lekicsinyelni. Foglalkozni kell vele, még akkor is, ha csak arról van szó, hogy nem kap magának az egyéniségét hűen kifejező mintájú és színű zoknit. Majd kontextusba helyezzük, beszélgetünk róla, fejlesztjük a személyiségét, önismeretét, beszélgetünk az értékek fontosságáról stb. Talán egy kitalált afgán/etióp/szudáni menekült család története is felmerül közben.

És tudom, hogy a politikus is ember (volt valamikor). Neki is vannak problémái, ő is felerészt buzi, de úgy tesz, mintha mindet utálná, meg keresztény is, legalábbis amikor látják az emberek, néha színleg nagyokat imádkozik, szerencsésebb napjain lefotózzák a pápával, és bízik abban, hogy ez elég lesz a ketteshez. Az ő mindennapjai a hatalom körül forognak. És ha találkozik egy hasonlóval, akkor addig nincs nyugalom, amíg ki nem derítik, melyikük az erősebb. Tudom, van ennek valami "nemes" oldala is, európai történelem és hagyomány meg effélék. Érthető, ha akarom, értem is, de most nem akarom.

Keresztény vagyok, katolikus, pontosabban. Erről is kaptam papírt még régebben, hogy értek is hozzá. Mindenesetre az én Szentírásomban Jézus nem akart politikai hatalmat, és a "győzelmet" nem abban mérte, hogy hányan említik őt az irodalomjegyzékben. Ehelyett annyit mondott, hogy a legkisebbekben mindig ott lesz köztünk. Ezt még a reformáció sem merte elvitatni, ha már az eucharisztiát kitette is a templomaiból. A legkisebbek, a legelesettebbek talán még vitán felül segítséget érdemelnek, és talán még remélhetnek is.

A lengyelek állítólag katolikusok, ahogy vannak, éjjel-nappal. A magyarok is valami ilyesfélék, állítólag. Szerintem, mondjuk, egyik sem, de mindegy, és hogy a vezetőik/vezetőink biztosan nem, azt akármibe lefogadnám. Együtt tudok élni ezzel, én sem vagyok pont tökéletes. De azzal már nem, hogy a hatalom, a befolyás, az önérdek mentén, az én érdekeimre hivatkozva - nemzet azért talán még nincs állampolgár nélkül -, néha aligha, máskor pedig egyáltalán nem vállalható konfliktusokba menjenek bele. Európának volt módja és ideje is, hogy tanuljon a saját hibáiból, két világháború és két(féle) totalitárius rendszer után különösen. Nem a szaros kis reggeli kávémat féltem (DeLonghi kávéfőzővel), hanem mindazt, amit nekem az igazság, az erkölcsi jó és a szabadság jelent. Ez pedig nem kevesebb, mint az európai (filozófiailag: kontinentális) kultúra, amely eddig megőrizte és fenntartotta, ha nem is általánosan és mindenki által elfogadott módon mindazt, amit az "európainak lenni" jelentett és manapság jelent. Ezzel az európaival, amit az egyes ember nem definiálni, legfeljebb, jobb esetben, megélni tud, nem engedem, hogy a választott politikusaim vitatkozni kezdjenek, mert akkor el kell küldenem őket, és másokat megbíznom. Ha az egészből mást és másképp nem értenek, akkor nekik is az afgán/etióp/szudáni nővel jövök majd, és azzal, hogy az ő automatikus, kérdezés nélküli visszatoloncolását akkor sem fogadom el, ha jogilag nem támadható. Mert egyszerűen nem akarom, hogy úgy tegyünk másokkal, ahogy igazából nem szeretnénk, hogy velünk tegyenek mások.

Kicsit beleéltem magam, tudom. De a lényeg ugyanaz: az, amit Európának hívunk, nem egyszerűen szabályok, alkotmányok és ilyesmik halmaza, hanem rendszere, szövedéke, hagyománya, történelme. Egy rendszert megbontani a saját, partikuláris (mégpedig szükségképpen az, hiszen nem egy-egy nemzet jelenti Európát) szempontjaink kedvéért, általában háborúhoz vezetett. A magyarok ezeket jobbára megszívták, hogy egyszerűen fogalmazzak. (Az oroszok legközelebb meg majd megvárják, hogy a magyarok melyik oldalra állnak, mert a másik lesz a nyerő...) Nem csupán megszívni nem akarom, de okot sem látok, hogy ennek a lehetőségét, azon kívül, hogy félkegyelmű politikusok efelé terelgetik a dolgok állását, egyáltalán felvessem a mindennapjaim szintjén. Talán nem olyan macsós lehetőség, de tárgyalással, amióta képesek vagyunk a tagolt beszédre, többre mehettünk volna bármikor, és ez ebben a helyzetben is így van.

Helyhiány miatt csak megemlítem: hosszan és sokat lehetne és kellene is írni a jólétében eltunyult nyugat-európai társadalomról, amely legjob esetben is pénzzel akarja megoldani a problémákat, és csak ritkán és viszonylag kevesen vannak, akik oda is mennek, ahol a probléma van, segítségnyújtás céljából. Eközben pedig még arra is lusta, hogy ne haljon ki, aminek most az elöregedési fázisánál tartunk.

Kellene valami csattanó, egy bon mot a végére, nem? Hát, nincs. Csak az, hogy ne égessük fel sem a múltunkat, sem a jövőnket, és hogy egy év múlva, tíz év múlva, száz év múlva is elmondhassunk legalább annyit, hogy a fizikai, a biztonsággal kapcsolatos és a valahová tartozás szükségleteit képesek vagyunk legalább nagy vonalakban kielégíteni. A többivel, úgy tűnik, csak a vallások Istene lenne képes boldogulni. Esetleg még ebben bízhatunk. Ha már a szánkra vesszük a nevét.

Visszaolvastam, korábban mit gondoltam az előválasztás miniszterelnök-jelöltjeiről, hogy tudjam, mit gondolok most. :) Aztán megnéztem a második forduló országos eredményét térképen, és most úgy vagyok vele, mint egykori évfolyamtársam, aki 1994-ben, miután az MSZP-SZDSZ-koalíció kétharmadot szerzett, felírta óra előtt a táblára, hogy "éljen a szovjet és magyar nép megbonthatatlan barátsága". Szóval, lélekben fel vagyok készülve a legrosszabbra is, de még nem várom, hogy el is jöjjön.

Márki-Zayról továbbra is jó véleménnyel vagyok, és mélyen megvetem azokat az idiótákat, akik egy ilyen komoly téttel bíró esemény kapcsán csak arra képesek fókuszálni, hogy veri vagy verné-e a gyerekeit, netán másokéit, esetleg még fizetne-e érte, hogy verjék vagy ő verhesse, nem tudom, eléggé fokoztam-e. (Ahogy a székely mondja a kérdésre, hogy iszik-e a hal vizet: azt nem tudom, de módja van rá. Ajánlom mellesleg boldogult Popper Péter témába vágó előadásait.)

Eredmények

A szokásos slendrián "elemzésem" szerint a "komcsi megyék" szavaztak Dobrevre, és mindenhol másutt Márki-Zayra. Voltaképpen nem a komcsi megyék, bár van átfedés (Nógrád, Borsod, Komárom-Esztergom, Baranya), hanem a csóró megyék, ahol az emberek a legkevésbé részesültek az elmúlt évek kétségtelen eredményeiből. Ahol szar az élet, kevés a pénz, sok a hátrányos helyzetű, rossz az infrastruktúra, elmennek a fiatalok stb. Itt egy tál lencséért szavaznak az olyan ígéretekre, hogy a családi pótlékból újra lehessen Mercit venni (elnézést, a túlzásaimmal az érthetőséget szeretném segíteni, nem gúnyolódni vagy efféle).

Márki-Zay győzelme azért reményteli, mert egyrészt nem a szőrehullott ex-szoci banda állt ki mellette (nem is tudtam, hogy Juszt László még él), hanem azért is, mert az online szavazatok nagy száma miatt valószínű, hogy sok fiatal vette a fáradságot, és választotta őt.

Remények és veszélyek

Bízom benne, hogy kormányváltás esetén az új miniszterelnök hideg fürdőt vesz, és az alkotmányt nem kukázza ki, és Polt Péter is a helyén marad. Nem azért, mert minden így tökéletes, ahogy van, hanem mert elvileg sem szabad ezt megtenni.

És ennél még sokkal jobban remélem, hogy mindezt a Gyurcsány-házaspár viszonylag nyugodtan nézi végig, hatalmi ambícióikat pedig félreteszik nyugdíjas éveikre. De komolyan, az üzenet, úgy tűnik, az, hogy jöjjenek új arcok. Az újon azt értem, hogy akiken a politika még nem hagyott erkölcsileg aggasztó nyomokat. És egyetértek azokkal is, akik végre maguk mögött szeretnék tudni az "Orbán vagy Gyurcsány" értelmezési keretet, ami hatalmi szempontból tökéletes, de eljött az idő, hogy kontraproduktívvá vált.

A miniszterelnököt azonban továbbra is a parlament választja majd, úgyhogy addig, amíg mindenkiről be nem bizonyosodik, hogy gáncs nélküli lovagként lesz képes részt vállalni egy kormányalakításban, addig vannak erős félelmeim. Mert igen, Gyurcsány valamiképpen visszajöhet, hiszen a főnök továbbra is egy párt (és frakció) nélküli csávó lesz, márpedig a parlamentben végső soron pártpolitizálás zajlik.

A veszélyek közt látom még azokat, akik kihullottak, alkalmatlanságuk és a választói akarat eredményeként. Ők vajon mit tesznek 2022-ben? Pl. a zuglói Tóth Csaba megteszi-e, hogy mindennek ellenére elindul a választáson? Megtiltva nincs neki, ha emiatt kidobják is a pártjából, akkor is megteheti. És ugyanígy, a többi "nagy vesztes". (Száraz szemmel, mosolygósan nézegettem az első forduló ismertebb kiesőinek a névsorát. Már rég ideje volt, de ők olyannyira érezték az idők szavát, hogy talán még ma sem értik, hogy történhetett.)

Egy új kormány lehetséges első lépései

Kérve kérem az új miniszterelnököt, ha lesz ilyen, hogy ne csináljon semmit. Könyörgöm, semmit! Csak sétáljon az Országházban, köszönjön oda minden őrnek, menjen le a büfébe, nézzen ki a Dunára, és nagyon gyorsan nőjön fel az épület belmagasságához, minden tekintetben. Szívja magába, hogy azon a helyen, ha eltérő minőségben is, de a hazánk sorsáról döntöttek, hol gazemberek, hol kevésbé gazemberek, néha pedig egész rendes emberek is. Nem épp magas a mérce, de alulmúlni így sem nehéz. Barátkozzon össze ezzel, és ha már nem téved el a házban, akkor jöjjön a többi. Ez időigényes, tudom, dolgoztam én is nagyon szép, történelmi, jelentős épületben. Aki nem érti, oda se menjen.

És újra leírom: előre nézzen, ne hátra. Nem várom el az elszámoltatást, mert jogilag, a törvény betűje alapján szélmalomharc lenne, miközben értékes erőforrásokat égetne el, és jobb sorsra érdemes emberek amortizálna rövid távon is. (Hadházy tényleg csak nyomozónak jó? Erre egész intézményeket tartunk fenn, rendőrségnek és adóhatóságnak hívják. Feljelentés, és már dolgoznak is. Ja, hogy politikailag is noszogatni kell őket? És akkor az eredmény nem lesz esetleg maga is politikai? Ezt nem ártana átgondolni még - Fagin mestert is sokadjára kell idéznem.)

A következő pedig, ha addig nem tisztázódott (pedig kellett volna): tartsák meg mindazt, ami jó és továbbra is támogatható a Fidesz-kormányok eredményeiből, elsősorban a családtámogatási rendszert. Tudom, ez nem mindenkinek világos, mert a magyar még nem kihalófélben lévő nép, vagyunk tízmillióan is. De ha nem lesz gyerek, nem leszünk, előbb vagy utóbb. Ez olyan törvény, amit nem jogászok írnak, tehát nyugodtan komolyan vehetjük. Ezen belül aztán lehet baloldalibb a program, de azt, amit 2002-ben már átéltem, hogy hónapok alatt kiürül a padlás, mert a tisztelt "szakértők" matekból a bennfoglalásig sem jutottak, azt semmiképp, hangsúlyosan!

Egy ilyen katyvasz-szövetségtől (DK-Jobbik-tengely, ha nem világos) világnézeti programot csak nagyon szőr mentén várok. Elég, ha abban egyetértenek majd, hogy Magyarország legyen az első, itthon és Brüsszelben egyaránt. És kénytelen vagyok hozzátenni Vespasianus bölcsességét is: a pénznek nincs szaga. Mióta a Newcastle-t megvették azok, akik Hasogdzsit feldarabolták, és ezen a szurkolók nem hogy fel nem háborodtak, hogy ezt lehet, de még örültek is annak, hogy újra sikeres lehet a csapat (tehát egy kitalált tabellán elért helyezés többet ér egy valódi ember valódi életénél - tetszünk borzongani ezen az égbekiáltó botrányon?), nehéz szívvel, de beletörődöm, hogy ilyenné tettük a világot. Nem én magam, de nincs mit tennem, ehhez nem érek fel. Igaz ez Kínára, az oroszokra, az USA-ra stb. Mindenki rég túllépett az erkölcsi aggályokon, én meg itt maradtam, de nincs másik világ, amelyben élhetnék, és a gyerekeimnek sem lesz. Itt kell életben maradnunk. Szóval, legyen az új kormány is elég tökös szerződni bárkivel, Magyarország érdekében. És azt hiszem, tanulságos olvasmányok is várnak az új döntéshozókra: Paks 2, Budapest-Belgrád, Fudan. Ezek körül nagy a titkolózás és ezért a gyanú is, hogy valami nem kóser, de van egy olyan erős érzésem, hogy a titkolózás lényege egyfajta pókerjátszma: azok, akik majd végül veszítenek rajta, most még ne értsék meg, mi vár rájuk. (Paks 2-n a legegyszerűbb bemutatni: Fukusima után a németek elkezdték az atomreaktoraikat leállítani. Fogalmam sincs, hogy a "zöld nyomáson" kívül miféle ésszerű okuk volt erre, de aligha az, hogy feltalálták az éjjel-nappal működő napelemet meg a szélcsendben termelő szélturbinákat. Az atomenergia lehetne a termelés gerince, aminek nem árt az időjárás, de most épp kivezetik sok helyen. A vasúti fejlesztésre szintén adhatnék tippeket, de majd inkább derüljön ki, és a hülyék csapjanak a homlokukra.)

Zárom soraimat, mert mások már megírták szakmai ártalomból, és egyelőre a következő patak, amit át kell ugrani, a választási kampány lesz. Érdeklődve várom a folytatást. És nem, a cél nem Orbán leváltása, hanem jobban csinálni, amit neki kellene csinálnia. Csakhogy, és vissza az értékekhez, tényleg egy ilyen leendő koalíció lesz a legalkalmasabb értékalapon kormányozni? Lesz majd látomás Magyarország jövőjéről, vagy elmegy négy év azzal, hogy "nem csináltunk semmit"? Esetleg az volt minden, hogy lecsuktunk néhány középszerű alakot? Na, hát ezért sem vagyok politikus. :)

A két szakszervezet sikertelenül távozott a minisztériumból, mert a kormányzatot képviselő államtitkár csak az egyik szakszervezettel való tárgyalásra jogosító megbízólevéllel érkezett.

Először is a tanarakról (és kicsit magamról). Tanárgyerek vagyok, már biztosan mondtam. Apám egész életében öltönynadrágot, vasalt inget és nyakkendőt hordott, sokszor zakót is, és naponta borotválkozott, a haja is, a korhoz és korához mérten, rendben volt mindig. Ehhez vagyok szokva, és amikor tanárt látok, akkor ilyenformán képzelem, mai szóhasználattal minimum business casual, de ha meg kell jelenni, akkor business formal "előírások" szerint öltözve. Hozzátéve a személyes higiéniát, mint borotválkozás, hajmosás stb. Hajmosás után a fésű és egyéb rekvizitumok bátor használata. Nőknél esetleg smink, amennyire az a személyiséghez illik. Férfiaknál az arcszőrzet mára elég liberális elveket követ, de legyenek ápoltak, legalább Gimlihez képest.

Akiket a belinkelt elcseszett videón látok, ehhez képest vidéki turisták, akik úgy néznek ki, mint Claude, George, Lafayette, Jean és Woof a partin, ha valaki még emlékszik a Hair-re. Ez így egyszerűen komolytalan, őket én is szívesen szívatnám ilyen cinikus módon, hogy csak az egyikükkel tudok tárgyalni, meg korán is jöttek, kávé sincs délig stb.

A videó pedig botrányos. Fülessel is alig értettem, mit mondanak, közben jött teherautó, szirénázó rendőr, és persze a szokásos utcai zajok. Mikrofon nincs, közelebb lépni a beszélőhöz nem ér, mert hátha jobban hallatszana...

A javaslatom ezzel kapcsolatban ez: tervezés és előkészület. 2021-ben fillérekből megoldható az elfogadható minőségű felvétel. És megkockáztatom, a tárgyalások rögzítése is megkísérelhető, az utókor, ha lesznek még tanárok, majd elröhögcsél rajta. (Nem mellesleg, a digitális oktatás is ezen a színvonalon megy?)

És legvégül: hivatásos tárgyalóval menjenek! Ne gyakorló tanárok, a frontális oktatás megfáradtjai, az osztályfőnöki órák unalmához szokott nők és férfiak legyenek ott, hanem mint egy amerikai filmben, legyen valaki, aki mindezt úgy adja elő a nevükben, hogy abból megegyezés születhessen. Vigyék Kevin Lomaxet Az ördög ügyvédjéből.

A másik verzió, amit ajánlok, hogy ne húzzák az időt sokáig. Ha a kormány nem tárgyal, hát nem tárgyal. A tanárok menjenek haza, írjanak a digitális naplóba egy körlevelet mindenkinek, hogy holnaputántól bizonytalan ideig semmilyen tanítás nincs, a suli is zárva lesz, elnézést, oldja meg mindenki, ahogy tudja. És nézzenek tévét, főzzenek, beszélgessenek a saját gyerekeikkel, hívják fel anyut, menjenek el fodrászhoz, mittudomén. Olvassanak végre egy jó könyvet, amire sosem volt idejük.

Gyerekként a tanárokat, nemcsak apám miatt, igazán tiszteltem és nagyra tartottam. Főiskolán kezdett ez változni, a korszellemmel és az életkorommal együtt, hogy kezdtem azt is figyelni, mit kezdenek a megelőlegezett bizalmammal. És később, huszonévesen, mire én is tanár lettem, már láttam, hogy némelyik emberileg alig több, mint a legalja. És azt sírom vissza, amikor még tiszteltem és nagyra tartottam őket. Szeretném most is ezt érezni: felelős értelmiségieket látni, akik kiállnak, nem csupán a szaros pénzükért (már bocsánat), hanem azért az emberré tévő alapelvért is, hogy attól vagyunk mi a föld urai (és nem a bodobácsok, a kaktuszok vagy a macskák), hogy az eszünket használjuk, tanulunk, ma már egy életen át, és e tanulási folyamat sikere nagy mértékben azokon múlik, akikkel 6-7 évesen először találkozunk, és minimum 18 éves korunkig ott vannak velünk.

A tanári hivatás társadalmi megbecsültségét, ha rajtam múlna, ugyanazzal a ráfordítással igyekeznék visszaállítani, amivel Orbán a magyar fociét próbálja. Kivéve, hogy utóbbin nem sok múlik, míg előbbin nagy valószínűséggel és a kutatások szerint a jövőnk. Ehhez mért komolyságot várok el a pedagógusok szakszervezeteitől is, mert ha ők is csak azt a színvonalat tudják hozni, amit a magyar válogatott, akkor egyelőre menjenek szépen vissza tanítani, és némi felkészülés után fussanak neki újra, különben csak újra és újra velük mossák fel a minisztériumi padlót. Ezt apám nevében is szégyellném, az a nyikhaj államtitkár is iskolában tanulta meg az írás-olvasást, hát most vasalják be rajta ezt a tartozását.

Szívből remélem, hogy elérik a tanárok, amit szeretnének, csak nem vagyok biztos abban, hogy tényleg azt szeretnék, amit mondanak is. De valahol el kell kezdeni.

Heteken keresztül csak figyeltem, mi történik az előválasztás egyes fázisaiban, mi lesz a főpolgármester sorsa (és ki határozza meg azt, haha), illetve egyáltalán, mi fog kiderülni, miként állnak most a dolgok Magyarország ellenzéki "szubkultúrájában".

Arról írtam már, hogy ha a tóthcsabák világa a tét, akkor akár be is lehet fejezni. Azóta az is "kiderült", hogy a szakértői kormányzást antidemokratikusnak tartják arrafelé (Molnár Csaba, írjuk fel, de szerencsére kihullott ő is). Aztán jött a Jobbik (nem, inkább csak Jakab Péter), aki szerint nem helyeselhető a visszalépésen dolgozni. Nem, persze, a DK-val összeállni, az bezzeg helyeselhető. A gárdisták meg forognak a sírjukban.

Egy kitérő a Jobbik kapcsán. Azt szerettem bennük, amennyire lehetett, hogy kimondták a politikailag inkorrekt mondatokat is. Nem lett ugyan sok eredménye, hogy cigánybűnözéseztek, de mégis, legalább megjelentek a cigányok, és lett volna min gondolkodni velük kapcsolatban, mert igazán van miről azóta is. Nem kormányzásra kellene (kellett volna) pályázniuk, hanem "megmondásra", afféle értékképviseletre. Kesznyéteni bácsikéra, marginális témát adó társadalmi egyenlőtlenségekére, a magyarság, magyar kultúra védelmére, terjesztésére, művelésére stb.

A DK közben úgy nyomult, ahogy az a pártelnökhöz (Gyurcsányra gondolok) politikailag méltó, mi több a felesége is ugyanezt tette és teszi, erre a kicsit sem jobboldali 444-interjú a bizonyíték (nem kattintók számára: a címe: Ez nem ragadozás. Találó, nemde?)

És aztán, ugorjunk, első forduló, visszalépésvárás stb., majd a mostani helyzet, ami igen röviden és persze csak szerintem, a következő. Az egyik jelölt, Dobrev Klára, a legerősebbnek tűnő ellenzéki párt színében (és visszájában), aki elvileg a "valódi" magyar baloldal jelöltje. A másik jelölt egy ízig-vérig jobboldalinak tekinthető, kiábrándult fideszes (mint Hadházy is, egyébként), Márki-Zay Péter. Az, hogy Dobrev egyenlő Gyurcsány, triviális, annak is, aki egy kő alatt élt 2006 óta. Márki-Zay? Mennyire kell egy baloldalinak kétségbeesnie, hogy a legjobb nem-Gyurcsány-jelöltje egy jobboldali legyen? Tényleg nem tudom elképzelni. Egyszer maradtam otthon választás napján, amikor egy kisgazda és egy SZDSZ-es volt a kínálat. És most, amikor csak ez a kettő van?

"Nemzetvesztő baloldal"

Szokás ezt mondani rájuk, és könnyű is azonosulni vele, emlékezve (és emlékeztetve) a határon túli magyarok állampolgárságával kapcsolatos népszavazásra, amelynek negatív kampányában Gyurcsány "Összecsórt fontok" Ferenc kiemelkedő szerepet vitt. Szimbolikus ügyben szimbolikus nemzetárulás.

Ami miatt ez is eszembe jut, az megint a hatalom: nem épültek "baloldali körök", nincs utcára vihető, "hívő" baloldal, csak ügyek, amik mentén innen-onnan felsorakozik egy vagy több csoportosulás. Az internetadót nem a baloldal vitte utcára, az orbánozás meg nem teljesítmény, és még csak nem is oldalfüggő. Magyarul: a DK kiépítette ugyan a szervezetét, de egyetlen konkrét céllal: a legerősebbnek lenni azon az oldalon. Az, hogy az MSZP mint közös ős, Horn Gyula (és mindenki más baloldali politikus) egykori pártja eközben semmit nem csinált (a szó szótári, metaforáktól, túlzásoktól mentes, szikár értelmében), annyit jelent, hogy ha nincs költségtérítés (az őszödi beszéd mindenkinek megvan, ugye?), akkor nincs meló sem. Ingyen, csak úgy, a hazáért és szabadságért, lóf*szt (sem csinálnak). Amíg Szél Bernadett és Hadházy szervezték az újabb akcióikat, az MSZP tévét nézett, kávét főzött, levitte a kutyát, és persze leporolta a dicsőségfal megsárgult okleveleit és kiváló dolgozói kitüntetéseit. Nem tudom, mit mondtak nekik és kik, de így nem lehet felkészülni egy ország kormányzására. Évek óta gondolom azt, hogy már rég nem is akarnak kormányozni. Elvannak ők a kis apanázsukkal, a többi meg kit érdekel.

Elszámoltatás és alkotmányozás

Vannak ügyek, már régóta, amiket az én jobboldali gyomrom sem vesz be. Újra (és újra és újra): a jobboldali értelmiségnek eleve nem tetszhet ez a hatalomtechnikára alapozó, gátlástalan, és sokszor értetlen lúzerek által elcseszett stílus. De nem az fáj, hogy egyesek vagy akár sokak meggazdagodtak, vagy hogy nem jutott minden egyes EU-s támogatás a lehető legjobb helyre, mert ez utópia. Mi több, még az sem érdekel, hogy lesz-e elszámoltatás, hogy mi lesz Polt Péterrel stb. Tényleg, őszintén, nem akarom sem Orbánt, sem Lőrincet börtönben látni. Utóbbinak elég a baja azzal, hogy a saját bőrében kell élnie, részemről ez elég büntetés.

Amit viszont pl. Márki-Zay akar, vagy amit Dobrev is pedzegetett, hogy kidobják az Alaptörvényt, az viszont elfogadhatatlan számomra. Először is, erre sosem szavaznék, még 2006-ban sem tettem volna. Másodszor, az Alaptörvény garantálja a szabad választásokat, a választójogot stb., egyáltalán, ami alapján az ellenzék potenciálisan a hatalom közelébe juthat. És ha ez megtörténik, akkor utólag megsemmisítik azt, ami alapján ott lehetnek? Vagy ami nekik jó, az maradhat? Mindegy is, a gondolatától is mélyen irtózom, és amikor csak meghallom ezt a szándékot, nem marad kétségem, hogy ezt semmiképp nem szabad engedni.

A harmadik, az irány, amerre nézünk. Az elszámoltatás visszafelé néz, ami egy "unatkozó", problémák nélküli társadalomban elmegy. Letöröljük régi dicsőségünk emlékeit tartalmazó vitrinjeinket, kidobjuk, amit már a moly rág, és annyi. De ez a helyzet nálunk nem jött el már vagy százhúsz éve. Egyszerűen nincs idő ilyen kisstílű szarakodásra. Az oktatás kezd romba dőlni, az egészségügy még mindig (messze) nem az igazi, a gazdaság nem megy rosszul, de a struktúrája lehetne sokkal jobb is, ott van az önellátás egyre égetőbb kérdése, amelynek része Paks 2, ami szálka sokak szemében, miközben végre leírta valaki, hogy lehet ezt máshonnan is nézni. Tudom folytatni estig, rengeteg a téma, a feladat, a minden. Például a cigányság, amely már Hofi óta itt van a köztudatban, de csak addig jutunk, hogy "majd megvizsgáljuk a dolgot".

Szóval, felőlem fizethetjük Hadházyt azért, hogy négy évig azzal foglalkozzon, hogy kik loptak és mennyit, de nem érdekel az eredmény. A fennmaradásunk, a gyermekeink élete, jóléte, oktatása, egészsége, környezete, a Balaton, Tokaj, az Alföld, a szórvány magyarság, a jól működő gazdaság(i környezet és szabályozás), a nyugdíjak megmaradása stb. a tét, nem az, hogy lesitteljünk valakiket feltételes módban, és még etethetjük is utána. ("Ez is állatmese, de melyik az állat?" - írta Romhányi.)

És garanciát akarok arra is, hogy nem tolják túl azt, ami nyugaton már szó szerint pusztít, a kétséges kimenetelű polkorrektséget és vadhajtásait, amire már vakfoltja van sokaknak. Ja, és gazdasági menekülteket sem akarok itt látni, pontosabban olyanokat semmiképp, akik olyan kultúrából érkeznek, amely nehezen képes együttélni a befogadó országéval. Elegek vagyunk mi magunk problémának. És csavarják le az álkeresztény kurzust, maradjon csak az őrláng.

És most vissza az elejére: komolyan elhiszi bárki is, aki komolyan vehető, hogy Dobrev Klára leválthatja Orbánt? Komolyan hisszük, hogy Gyurcsány azóta tehetségesebb lett? Standuposok röhögtek azon, hányszor jósolt előrehozott választásokat az elmúlt években ez a látnokzseni, és ez csak a lényegtelen felszín.

Befejezem, van jobb dolgom is. Viszont dilemma marad számomra, lehet-e, szabad-e Márki-Zay miniszterelnökségével belemenni egy elvileg baloldali kormányzásba. A dilemmám alapja az, hogy a miniszterelnököt nem az előválasztók, hanem az új parlament választja, és ha már Gyurcsány, szemmel látható összegbe mernék fogadni, hogy képes lenne felrúgni az előzetes megegyezést, és a saját emberét (feleségét) miniszterelnökké választatni. Hát, ezért nem éri meg nekem. És most jönne, hogy erősen propagandaszagúan, felmondjam az "elmúlt évek" eredményeit, ami alapján Orbán még mindig jobb választás, de mivel ez szubjektív (nálam nem minden eredmény, amit más annak tart), így kihagyom.

Még hezitálok, hogyan fogok jövőre szavazni, de az ellenzék jó úton jár, hogy nálam esélytelen legyen. Talán csak szerencsés vagyok, hogy nem látom olyan borzalmasnak a világunkat, mint az előválasztók, nem tudom. "A szerencséhez is kell egy kis szerencse", mint az közismert.

Update

Megvolt a két jelölt tévévitája. Amíg az Alaptörvény "eltörlésével" jönnek, nálam el vannak ásva.

A másik, a Dobrev által bedobott "pereputtytörvény". Ezt a gyerekeim nevében, anélkül, hogy bármiképpen is érintett lennék, kikérem magamnak. A családom a családom, nem a pereputtyom, ahogy más csoportokat is megtisztelünk azzal, hogy a megnevezésükkel nem régi, előítéletes vagy lealacsonyító szóhasználatot követünk. Ld. buzik, cigók, niggerek stb. A család, különösen a leszármazók, csak azért felelősek, hogy már felnőttként miként viszonyulnak a felmenők tetteihez. De ebben egy Dobrev, hogy Molnár I. Ferenc tizedes felháborodott szavait idézzem, "nem kompetens". Sem Gyurcsány Ferenc. És még sokan nem azok, mindkét oldalon. A cárkisasszonyokat egyébként tetszenek tervezni, hogy szintén kivégzik? Csak hogy hogyan készüljek.