Minimálisan néztem csak utána, ezért lehet, hogy nem teljesen pontos az adat: kb. 150 000 pedagógus van mostanság Magyarországon, óvodától középiskoláig.

A korábbi mondás szerint az óvodák és általános iskolák nyitva tartása biztosítja azt, hogy anyu és apu dolgozni járhasson, ami pedig a gazdaság (benne az adott család) működését biztosítja.

Szóval, tényleg olyan nehéz lett volna ezt a viszonylag kis létszámú csoportot beoltani jó előre, amint csak lehet? Tudom, a gyerekek ettől még hozták-vitték volna a Covidot otthonról, viszont a személyzet legalább kicsit nyugodtabban alszik emiatt, és nem mellesleg nem dől ki, nem kerül kórházba, és két hónap múlva is lesz elég óvónő és tanár, befejezni a félévet.

Elfogult vagyok a tanárokkal szemben, ezerszer többre tartom a hivatásukat, mint bármit, ami csak szakma, de nem hivatás, és jó lett volna látni, hogy van valamicske kormányzati szándék is ezt kifejezni.

A másik, ami eszembe jut, hogy a tanárok általában véve afféle "ellenzéki" társaság (mindig is az), ezért esetleg lehetett olyan szándék a korábbi beoltásuk elmaradása mögött, ami az emiatti "neheztelés" folyománya. Ez esetben, de persze ez csupán reggeli spekuláció, egy történelemtanárhoz irányítanám az illetékeseket: Budapestet minimum kétszer azzal veszítette el a jobboldalinak hívott társaság, hogy nem saját jogára való tekintettel, hanem szavazatokban mérhető "hűsége" esetére biztosított (vagy ígért) fejlesztéseket. Nem jött be. Most miért jönne be, hogy egy társadalmilag jelentős csoportot hanyagol, és még gesztust sem tesz felé?

Azt hiszem, hogy a címben szerepeltetett szlogen hibás, mert amire a hangoztatói gondolnak, az inkább ez: a szeretet az szeretet.

Vagyis a családot, kimondatlanul is, a szeretetteljes, biztonságos, a gyermek minden szempontból egészséges felnövekedésének közegeként képzelik el, aposztrofálják, tételezik.

Csakhogy, aki már nőtt fel családban (haha), az tudja, hogy ez nem így működik. A család egyes tagjai lehetnek "mérgező személyiségek", más tagjai lehetnek önző, nemtörődöm, lusta, felelőtlen alakok, vagy épp szenvedélybetegek stb. És egyesek lehetnek akár valódi, teljes értelemben vett jó, gondoskodó, szerető szülők, nagyszülők, nagybácsik-nagynénik stb.

Már évek óta mondom, általában magánbeszélgetésekben, hogy a szeretet az, amit sosem szabad korlátozni. De a szeretet kapcsán komoly és magas mércém van, a híres aranyszabály a Mt. 7, 12-ből: "Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!"

Aki tehát szeret, szeressen akár családban vagy épp egyedülállóként, az tudja, hogy mi a szeretet és mi nem az. És ha már idézgetek, folytatom Pál szeretethimnuszával, mert - szintén régóta mondom - minden meg van már írva, csak el kellene olvasnunk újra és újra és újra, mígnem megértjük végre.

"¹Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. ²Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. ³Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem. ⁴A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, ⁵nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, ⁶nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; ⁷mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
⁸A szeretet soha meg nem szűnik."

A Momentum vasárnap bemutatta a programját.

"Fekete-Győr szerint a választások után Mészáros Lőrinc napokon belül előzetes letartóztatásba kerülhet, arról, hogy ez lehetséges, több bűnügyi szakértő is biztosította a Momentum elnökét."

A fenti, a cikkben is kiemelten szereplő tartalommal az a bajom, hogy úgy érzem, messziről bűzlik róla a politika, miközben önmagában büntetőügyre vonatkozik.

És ha így lenne, vagyis ML pár nappal egy kormányváltás után előzetesbe kerülne, az világrekord lenne a demokráciákban, azt hiszem. Mert az előzetes nem úgy van, legalábbis az én fejemben, hogy akit a politikusok egy része vagy "a nép" bűnösnek tart, az megy. Ezt, eddig úgy tudtam, statáriumnak vagy lincselésnek hívják.

Nem tudom, ML milyen indokkal mehetne előzetesbe, csupán azt, hogy ennek az indoknak megokoltnak kell lennie, és a megokolásnak bizonyítékokon kell nyugodnia, különben oda a jogállam. És bizonyítékokat összeszedni időbe telik, ami mérhető ugyan napokban, de biztosan több "néhány napnál".

Na, ezzel fenyeget Andris. És még mindig szövetségese a DK, ami számomra elfogadhatatlan, hiszen annak elnöke a magyar jogállamiság történetének egyik legsötétebb alakja.

Mielőtt megkapnám, hogy miért nem inkább a stadionhoz építendő alagúttal foglalkozom, ha már, hát azért, mert az egy mondatot ér: még ha belátom is, hogy indokolható a megépítése (kétmilliárdért, hát miért is ne), csak azzal együtt látom be, hogy hozzáteszem: de nem mostanság.

Szóval, Andris. Aki kimegy tüntetni, és ott a rendőrökkel konfliktusba keveredik amiatt, mert "eszköz" van nála, pl. ami eldobható vagy ami sérülést okozhat, támadásra használható egy átlagember szakértelmével is, netán csak a sérülésveszély látszatát kelti, az alapvetően nem békés tüntető.

Ugyanis azt gondolom, hogy nem a kivezényelt rendőrök ellen folyt a tüntetés, senki nem őket magukat akarta mintegy megbüntetni, vagyis közéjük dobni, ejteni, juttatni bármiféle tárgyat ("üveget, pirotechnikai eszközt"), nem éppen békés szándékot jelent.

És ez engem amiatt zavar, mert 2006-ban a képviselői igazolványát kézben tartó, láthatóan eszköztelen, arcát maszkkal nem takaró fideszes Révész Máriuszt simán összeverték a rendőrök, nyolc napon túl gyógyulóan. És persze nemcsak őt. A Kruchina testvéreket szintén.

2006-ban Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő október 23-i ünnepet tartotta az ország. Az SZDSZ-es Demszky Gábor volt a főpolgármester, Gergényi Péter volt a budapesti rendőrfőkapitány.

Most Andrist nem verték meg, és ezt nagyon is így látom helyesnek. Ha lehet, rendőr senkit ne verjen meg, kerüljük el az ilyen helyzeteket, még időben állítsuk meg az ide vezető folyamatokat. Csakhogy Andris eközben (kronológiailag: ezek után) Gyurcsány Ferenccel szövetségben tervezi megnyerni a 2022-es választást. A fent megnevezett bántalmazottak "emlékére" (elnézést kérek tőlük, amiért tudtukon és beleegyezésükön kívül ilyen "hatásvadász" módon hivatkozom a személyükre) ezt vállalhatatlannak és botrányosnak tartom.

Gyurcsány, tudtommal, soha nem kért bocsánatot 2006 őszéért. És aki nem kér bocsánatot, annak nem lehet megbocsátani, mert a megbocsátás a viszonzás, nem pedig az első lépés. És bocsánatot kérni akkor is lehet, legalább a gesztus megtehető, ha az ember együttérez másokkal, bár maga valóban nem vádolható. Ám ez miniszterelnökök esetében sosem áll fenn.

Mondanám, hogy utálok politizálni, de hazudnék. A mai magyar politikai közeget utálom, mert bosszantóan ostoba emberek primitív megszólalásaival van teli, ami a bosszúságon túl leginkább aggasztó számomra.

Ma reggel belefutottam egy cikkbe, amely összefoglalja az előválasztásra készülő ellenzékiek egy minapi beszélgetését. Ebben az egyikük (lényegtelen is, melyikük, talán jobb is lenne nem tudni inkább) azt mondja, hogy legnagyobb hátrányuk a médiahátrány: a vidéki lapok és a pénzhiány.

Megálltam, és azt kérdeztem csendben, hogy ez a zseniális és korszakalkotó felfedezés vajon mikor jutott el emberünkhöz. És azt hallotta-e már, hogy ember járt a Holdon? És vajon azt gondolja-e, hogy a győzelem záloga az, hogy ki tud minél több érvet hozni arra, hogy valamit miért nem lehet megcsinálni.

Aztán eszembe jutott a Brexit-film. Nem néztem utána részletesen, mennyire "valódi" és hiteles a feldolgozás, de az eredményt ismerjük, ha sokáig nem is igen hittük el (én legalábbis). A filmben szerepel egy cég, amely "mesterséges intelligencia" alkalmazásával juttatta el üzenetek millióit (milliárdjait) azokhoz, akikről mindenki azt hitte, elérhetetlenek, és ezzel voltaképpen eldöntötte a szavazást.

És az is eszembe jutott, hogy ez a megszólaló, aki rádöbbent a fenti nehézségre, valószínűleg legalább 2014 óta alszik. Mert a Fidesz harmadik kétharmadának harmadik éve elején rájönni, hogy nehéz lesz nyerni, az tényleg briliáns.

De ha már ellenzék és összefogás, két megjegyzésem lenne számukra. Az egyik Zugló ügye. Megkérdezték a szintén őstehetség Horváth Csaba polgármestert, hogy nem-e lehetne-e így, a 21. század negyedénél, hogy a parkolóautomaták bankkártyát is elfogadjanak. Azt mondta, hogy hát azt nem lehet megcsinálni. Kicsivel később egy belső kerületben megcsinálták. Na, hát ezért nem szavaznék "ilyenekre".

A másik Gyurcsány Ferenc. Aki ezzel az alakkal képes ún. demokratikus összefogásra a demokrácia ügye érdekében, az az én szememben sokszorosan hibázik, és elveszíti a teljes bizalmamat. Emlékszem 2006 őszére, de ugyanígy 2005 decemberére. Ez az ember egyszer elárulta a nemzetét, másszor pedig karhatalommal verette szét az utcára vonulókat, miután elmondta az őszödi beszédet. Aki Gyurcsányt legitimálja, arra nem szavazok. Pont. (Ez messzire visz, ezer szála lenne, ez csak az azóta eltelt évek során bennem leülepedett egymondatos konklúzió.)

És hogy kikre fogok akkor szavazni? Fogalmam sincs. Talán "megtérek". Talán, minden jóízlésem ellenére is az ellenzékre, talán, ugyanígy félretéve fontos elveimet, a kormánypárt(ok)ra. (Ez is de hány feleslegesen megírt posztot érdemelne, Istenem!)

De azt, hogy az ellenzék tíz év után is csak nyavalyog, azt jelenti, hogy kormányképtelen. Ezeket rágás nélkül nyeli le mind Brüsszel, mind Moszkva, és Washington és Peking is.

Örülnék, ha mást látnék, örülnék, ha újítanának, törekednének, technológiákat vetnének be a hátrányuk csökkentése érdekében (igen, "mesterséges intelligenciára" gondolok, ha már a "természetesből" láthatóan korlátozott mennyiség áll rendelkezésre), és effélék.

Lepjenek meg, uraim. Meg lennék lepve, ha sikerülne.

A böjtöt sokan és sokféle módon, szándékkal és céllal gyakorolják, néha olyan területekre is kiterjesztve, amelyre hétköznap délelőtt az ember nem gondolna soha. Én csak a magam szempontját szeretném leírni, mások böjtölése, netán böjtjének elmaradása felett nincs szándékom pálcát törni.

Röviden: a böjt az ember mint testi lény kiszolgáltatottságának az emlékeztető gyakorlata. Messzire kanyaroghatnánk azon a széles úton, hogy a tudomány mi mindent elért, hogy már válhatunk nőből férfivá és fordítva, hogy lassan már bármit lehet csináltatni magunkkal, ami mind azt az érzést kelti, hogy az ember nem is annyira kiszolgáltatott.

De még nemigen sikerült elérni, hogy pl. plasztikai sebészek arra kapjanak megbízást, ahogy a humorista mondja, olvasottra műtsenek egyébként is csinos arcokat, hogy pedig életbölcsességgel átitatottra vagy épp szeretetteljesre, az végképp hiányzik a keresleti oldalon.

Ugyanígy nem foglalkozik a tudomány azzal sem, hogy miképpen maradjunk életben levegő (oxigén, tudom), étel és ital nélkül. (Ezek bizonyos körökben már csak tápanyagok, nyomelemek, sók és tsaik.)

Az én böjtöm itt lép színre: arra emlékezem hamvazószerda szigorú böjti napján, hogy kiszolgáltatott kis lény vagyok, aki kb. két percig maradna életben, ha a környezete nem támogatná.

A böjtben azt érzem át, hogy hiába vagyok szellemóriás egy macskához képest (és lehet, hogy kissé felülfogalmaztam), mindez törékeny testben létezik, amely, ha már hamvazószerda, az isteni teremtett világ része. Ami hatalma pedig van, az ebbe a teremtett világba illő, szolgáló hatalom (kell hogy legyen).

Az embert a böjt emlékezteti, hogy nem ő az Isten. Mi több, hogy a hozzá való hasonlóság mellett komoly különbségek is vannak. Az ember - ember. Úgy értem, ahogy a költő írta: "Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk!" Sem e szint alatt, sem felette.

És nem baj, ha évente egy napra eszünkbe juttatjuk: "emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel".

Alföldi Róbertnek nem túl rég volt egy kellemetlen élménye (itt elolvasható az eredeti).

Mialatt olvastam, az járt a fejemben, hogy mikor ment végbe az, hogy egy vásárló és egy eladó ennyire elvesztek egymás számára. Egyetlen kérdés foglalkoztat az egész történetből: kinek a dolga, felelőssége, ügye, gondja az, hogy egy pékségben, "nyitás után egy órával", legyen váltópénz a húszezressel fizetők számára is.

A kérdést feltehetem másképp is:

• mi a fontosabb: egyén vagy társadalom?
• mi volt előbb: egység vagy különbözőség?

A válasz - számomra - természetesen az, hogy mindezek a látszólagos ellentétek egyszerre léteznek, az "ellentétek egybeesése" (coincidentia oppositorum) módján.

Ha valaki vásárol, akkor akarjon is vásárolni. Vagyis, különösen, ha már rég nem kisgyerek, készüljön fel a vásárlás megoldandó feladatának nehézségeire is. Pl. vigyen mindenféle fizetőeszközt, és ha nem tud, mert nem használ kártyát, vagy tényleg a húszezres a legkisebb címlete, akkor arra készüljön, hogy lehetnek komplikációk. A "zsemléhez való jog" nem afféle emberi jogi kérdés, nem áll vitán felül (szerintem egyetlen "emberi jog" sem áll vitán felül, mindegyikről érdemes beszélni, vitázni, hogy jobban megértsük).

A vevő lehet bármennyire is öntudatos, sőt, az eladó is, de a sikeres tranzakcióhoz az kell, hogy akarják ezt a sikert, akarják a probléma megoldását, ami alapvetően egy művelet, sajátosan emberi érzések nélkül is véghezvihető művelet. Amikor egy ilyen révén "elvesztjük a reggelt", akkor nem műveletként, hanem valamiféle játszmaként kezeltük, és valami olyan "nyereségre" hajtottunk (általában öntudatlanul), ami nem a pékség terméke.

Az emberiség szövete: egyénileg, családilag, sőt, még az országunk szintjén sem vagyunk önellátók. Úgy működünk, hogy "neked van valamid, amire szükségem lenne, amiért én azt adom, ami neked nincs, de szükséged lenne". Ez jelenthet anyagi dolgokat, de akár érzéseket is.

Alföldi Róbert ott, a pékségben, része volt az emberiség ezen szövetének, és nem tehetett volna úgy, mint aki kívül áll mindezen. Ha így tesz, logikus lenne azt mondani, a pékség termékei voltaképpen nem az ő számára készültek.

Az eladó, természetesen, lehetett volna segítőkészebb, ha azt mondja, elmegy pénzt váltani, vagy ha a nagy sorra való tekintettel megkéri a kedves vevőt, hogy váltson pénzt ő maga, esetleg várjon pár percet, hátha lesz addig váltópénz, félreteszi a csomagját, nem kell a sor végén kezdenie.

Hogy miért Alföldi Róbert neve adja a címet, és nem a pékség eladójáé? Mert Alföldi Róbert az, aki: közismert, sikeres és tehetséges művészember, aki ennél százszor nehezebb, számomra lényegesen áttekinthetetlenebb helyzeteket oldott már meg színészként, rendezőként, igazgatóként is. A gyakorlata, műveltsége okán, amennyivel e tekintetben ő "több" egy bolti eladónál (aki felhördülne: tudjuk, hogy több, csak képmutatók vagyunk, és oda is teszünk egyenlőségjeleket, ahol azoknak nincs helyük), a helyzet megoldását neki kellett volna (erkölcsi kötelességként, igen) felvállalnia.

Akinek többet adtak, attól többet is kérnek számon, így mondják. Nem nélkülözöm az empátiát, mert egy pékségből kizavartatva lenni tényleg megalázó. Csak, sajna, merérdemelte. És, még jobban sajna: nem azért zavarták ki, amiért megérdemelte volna, hanem azért, amiképpen az ő személyét, a hozzá kapcsolódó hírek, az e hírekből fakadó érzések, előítéletek, prekoncepciók stb. nyomán megítélték.

E szomorú reggel tragédiája számomra, hogy egy jeles értelmiségi "hajóját" elnyelte a "köznép" tengere, de a hibát a hajó kapitánya követte el. Ez egyszerűen nem történhet meg, ez botrány, szégyen, és kínos zavarban érzem magam, amiért mégis megtörtént.

Sok cikkbe és véleménybe botlom, ami arról szól, hogy melyik és miért és hogyan illeszthető a mai ember (elsősorban a nő) életébe: a gyermekvállalás vagy a karrier jelenti-e a kiteljesedést, illetve miként lehet ezeket egyszerre megvalósítani.

A vélemények jobbára értékválasztást is tartalmaznak (így van értelmük), és a saját értékválasztásomat gondoltam röviden összefoglalni.

Szerintem, bár mindig óva intem magamat, hogy amit gondolok, annak igaznak tartását vagy követését elvárjam másoktól, a következő: sem a nő, sem a férfi életének nincs és elvileg sem lehet magasabb rendű célja, mint gyermeket nemzeni és felnevelni.

Az indoklásom nagyon rövid, bár természetesen a végtelenségig kibontható lenne. Arról van szó, hogy ebben a világban nincs értékesebb az embernél. Ez nem afféle faj(ta)sovinizmus, evolúciós önmagam felé hajlás vagy ilyesmi: amíg nincs lény a földön, amelynek szintén lenne művészete, filozófiája és vallása, addig nincs kétség, szemernyi sem, hogy az ember páratlan. A zsidók, habár nem csak azt illik tudni, amiről film is készült, azt mondják, hogy aki egy embert megment, az egész világot menti meg.

Ez a fajta emberi méltóság nem látszik manapság szembejönni a vélemények sűrűjében, mégis, ez minden. Az ember, és most a születendő embert, a méhmagzatot is ide értem, nem állítható be mindazon "tárgyak" sorába, amelyet a nem-ember-"tárgyak" képeznek. Aki tehát az ember elé helyez bármit is (legyen az bármily nemes ügy vagy eszme), az felborította azt az értékrendet, amellyel minden, gyerekszobával rendelkező filozófia és vallás tisztában van - ha nem is egyformán fogalmazzák meg.

Mi következik ebből? Csak nagyon sarkosan:

• első a gyerek, második a karrier,
• a gyermekvállalás a legmagasabb szintű önmegvalósítás,
• az abortusz nincs összhangban az ember legmagasabb céljaival és kötelességeivel,
• a nők kiváltságos helyzetűek, mert a saját testükben képesek életet adni egy új emberi lénynek,
• és akik ezt "egy tál lencsére" - bármire, amire úgy tekintenek, mint ami a gyermekvállalás alternatívája - cserélik, azok tévednek, mert amit választanak, az szükségképpen értéktelenebb,
• és a fentiek szerint az embernek mindig a jóra, az igazán jóra, két jó közül a "jobbra" kell törekednie.

Mielőtt tévedés esne, eszemben sincs "kitagadni" a karrierépítőket, akár nők, akár férfiak. Azt kívánom nekik, legyenek, maradjanak sikeresek. És azt is, hogy ha tudják, illesszék az életükbe a gyermeket, és ha megvan, szóljanak, milyen érzés. Őszintén kíváncsi vagyok, bár tudom, hogy nem mindnek fog "bejönni". :) De, ahogy Luther mondta, "itt állok, és nem tehetek mást".

Ezt jóval korábban meg kellett volna írnom, de nem szeretek blogolni. :)

Szóval: hogy lehetséges az, hogy 2020-ban a világ egyik vezető hatalmának az élére, az elnöki székbe, a két vezető párt tagjai, lehetséges jelöltjei közül egy valószínűsíthetően pszichés beteg, személyiségzavaros alak, és egy öreg bácsika kerül, aki a ciklus végén 82 éves lesz, és ha ma még nem, addigra már nagyobb eséllyel mondja a hamut is mamunak?

Tudom, a várható életkor csak nálunk ilyen alacsony, arrafelé a 78 az új 60, de ez hülyeség. Úgy értem: még egy pápa is dönthet úgy, hogy most már inkább unokázik, pihenget, néz magába befelé, pedig látok különbséget Isten és egy állam hatalmi struktúrájának szolgálata, illetve irányítása között. Az egyiket élethosszig tartó, személyes feladatnak gondolom, a másikat hatalmi ambíciónak (nincs kétségem a politikusok mániákus hatalom-akarásával kapcsolatban, ezen a szinten végképp).

De akárhogy is, miféle párt az (a demokrata), amely csak egy öregembert volt képes kitermelni az elmúlt négy évben?

És miféle párt a republikánus, amely hatalomba segített, négy évig ott tartott, majd ezt újra megtette volna egy súlyosan hazudozó (ez tény), nárcisztikus személyiségzavarosként viselkedő (ezt tekinthetjük ténynek, bár hivatalos orvosi papírról nem tudok), a sajátjai szerint is legfeljebb olcsó népszerűséget szerezni képes, de semmiképp nem államférfiúi alkatú alakot?

A világot tényleg ilyenek vezetik? (Amint látszik, elnézést a kérdésért.)

Tudom, az élet bonyolult, a motivációk, személyiségek milliófélék, ugyan, mit lepődöm meg, örüljek, hogy nem nekem kell csinálnom, nemde? De.

Csakhogy a világ nem lett jobb vagy sokkal békésebb hely négy év alatt, sőt. Aggódom kissé. A klímaváltozás, a migráció (sok esetben az élhetetlen klíma és a fogyatkozó erőforások miatt is), a gazdagok "túlgazdagodása", a techcégek komplett országokat érintő zsarolásai, a gyenge EU, a különutak a szövetségek helyett, az erősödni látszó kelet, főként Kína és Oroszország, és egyik sem a demokrácia Olümposza, a "titkos", igazából szemérmetlen (állami) merényletek mindkét oldalon, ezek egyelőre rejtőző következményei, és persze az egy éve tartó vírusválság - ezek együtt, az elnökjelölteket tekintve, szerintem nem a klasszikus boldog békeidők indikátorai.

És szeretnék sokáig, békében élni, a gyerekeinket is ebben felnőni látni. Konklúzió nincs, én teszem a dolgom hétköznap, hogy az a kevés, amit én szeretnék, meglegyen, de mi lesz, ha a nagyok nem ugyanezt akarják? És miért nem ugyanezt akarják? :)