Az ötlet nem az enyém, a zseniális Hadházy Ákos rukkolt elő vele, miután nem ment be az alakuló ülésre, és azóta még nem kapott időpontot, hogy letegye az esküjét, így egyelőre a képviselői juttatásaihoz nem fér hozzá. (Tényleg, az megfordult már bárki fejében is, hogy mit fog érni az esküje egy ilyen alaknak?)

Szóval, először felindultam, hogy úgy mondjam. Mert hogy ilyen egy alávaló alakot, aki eskütétel helyett Kisvaszaron bohóckodik, majd teljesen szemérmetlenül azzal "érvel", hogy így a zuglóiaknak nem lesz parlamenti képviselője (mert Kisvaszar az Zugló része, ugye?), már régen kellett a magyar földnek megbírnia a hátán, de volt már rosszabb is, kétségtelen.

Aztán beláttam, hogy az ötlet nagyon is életképes: akiknek az ellenzék kell, az legyen kedves finanszírozni is őket. Addig sem az én adómból fizetjük a seggvakarásukat és a teljesen impotens megnyilvánulásaik mögött meghúzódó, éjszakába nyúló brainstormingokat pogácsázásokat.

És ha már itt tartunk: még életemben nem éreztem magam ennyire kormánypártinak, sőt, szinte fideszesnek, és ezt kifejezetten az ellenzék számlájára írom. Én afféle "eltartott kisujj" vagyok a kormánypárti politikát ízlelgető értelmiségi "holdudvar" kezén, aki kívülről mindent kritizál, de semmi konkrét cselekvést nem vállal fel, sosem volt párttag sehol, tüntetés közelében pedig talán ha húsz éve járt utoljára. A kormány(párt) engem úgy "nyert meg", hogy semmit nem tett, a szimpátiám oka az ellenzék szereplése, amire nem is keresem a megfelelően lealacsonyító szakkifejezést, mert úgyis sikerül még azt is alulmúlniuk.

És ha már itt tartunk, elmondom, mit tartok az ellenzék bénázásánál is ezerszer fontosabbnak, csak hogy érződjön, Hadházy is mennyire le van ejtve.

1. Háború zajlik a szomszédban, és a béke még ígéretként sem kerül szóba a belátható jövőben. Mi több, Ukrajna már győzni akar, bár az, hogy mi a győzelem (és mi a vereség) ebben a szituációban, azt még senki nem határozta meg.
2. Ezzel összefüggésben óriási a gazdasági bizonytalanság, mert csak remélhetjük, hogy nem borul a fejünkre az egész. Nem a részvények vagy a bitcoin árfolyama érdekel (nem annyira), hanem az infláció, az energiaárak, az ellátásbiztonság, és a sor hosszan folytatható.
3. Fizikai értelemben kérdés, lesz-e olaj és főleg gáz a következő hónapokban, illetve legalábbis a háború és azt azt követő konszolidáció végéig. Optimista vagyok, de szerencsére van B-tervem.
4. Ha hiányozni fog az orosz és ukrán gabona a világpiacról, akkor azok fognak emiatt szenvedni, akik egyébként nem érintettjei e háborúnak, számukra a puszta életben maradás (az éhezés elkerülése) is kihívást jelent olykor. Na, ők elindulhatnak esetleg Európa felé, és a nagy számok törvénye szerint minél többen indulnak, annál többen át is jutnak.
5. Eközben tényleg meg kellene oldani legalább a pedagógusok bérének a rendezését, legalább inflációkövető mértékben, ami viszont csak a fenti pontokkal összefüggésben lehetséges.
6. Az egészségügyünk sincs "megoldva", és az sem olcsó vagy egyszerű dolog.

Na, ehhez képest kell Hadházyt mérlegre tenni, és máris kiderül, hogy a lőtéri kutyát sem érdekli, mit csinál.

Kedves rá szavazó zuglóiak, adakozzatok!

A történet három médiatartalom kronológiájában bontakozott ki:

1. A Telex forgatott egy rövid videót, amely egy budapesti plébánián mondott, Orbán Viktor születésnapján és Orbán Viktorért tartott szentmiséről, valamint a jelen lévőknek feltett kérdésekről és válaszokról szól, kommentár nélkül.
2. Erre reagált Hodász András a Szemléleken megjelent írásában.
3. Erre pedig válaszolt a Telex. (A videó ebben a válaszcikkben is megtekinthető, ezért nem linkeltem fentebb.)

Nincsenek puszta tények

Manapság mindenki tényeket ellenőriz, és az eredményt mint objektív igazságot hirdeti, ez különösen a sajtóban kezd terjedni, úgy hiszem, jó szándékból, bár azt is gondolom, hogy (a magyar sajtóban) nem eredeti az ötlet, és hogy a szándék sem mindig jó, hogy úgy mondjam. A tény (hogy mi "a" tény) ui. nem magától értetődő, mi több, annak nyelvi megfogalmazása máris csökkenti az objektivitást (más nyelven pl. talán találóbban lehet elmondani ugyanazt). A legegyszerűbb "tény" az 50%-ban megtöltött pohár, ami vagy félig teli vagy félig üres, embere válogatja. De azt, hogy 50%-ban megtöltött, sem vehetjük ténynek, hiszen a "megtöltött" azt jelenti, hogy valaki megtöltötte, habár ebből még mindig nem tudjuk, szándékosan vagy véletlenül, és kizártuk, hogy csak kint felejtették a kerti asztalon, és az éjszakai eső miatt telt meg félig. Mondhatnók, hogy a pohár félig megtöltetetett, és én mondanám is szívesen, de már magázódni (önöződni) is sokszor és sokaknak ciki vagy nehézkes, mit akarok én még ezzel is, ugye.

Ha nem saját példát szerenék, hát íme:

Kisgyerekkoromban – az emberi civilizáció vége felé – kétféle módon sikeredhetett kellemetlenre az étkezés, amikor egy haveromnál voltam vendégségben:

1. Nagyon jóízűen ettem, ami miatt azt gondolhatták, hogy otthon nem kapok enni.
2. Nem nagyon bírtam legyűrni a kaját, ami miatt azt gondolhatták, hogy elkényeztetett, finnyás hülyegyerek vagyok.

A "puszta tények" ideája a filozófiában legerősebben talán a "bécsi körnek" nevezett mozgalommal jelent meg, akik a tudományosnak tartható kijelentéseket ún. bázisállításokra szerették volna építeni. E bázisállításokból, valamint a logika tökéletes alkalmazásából jöhetnének létre szerintük a tudományos kijelentések, amelyek így nyelvtanilag pontosak és tartalmilag is adekvátak, vagyis nem semmitmondók (mint szerintük a "metafizika" kijelentései, amelyek épp e "bázist" nélkülözik). E nézet szerint tehát az asztalon nem szétszórt színes ceruzákat, hanem színes, hatszög alapú hasábokat látunk, nem motorzajt, hanem 118 Hz és 78 dB körüli hanghatást hallunk stb.

Csak értelmezett tények vannak

Az emberi megismerés tehát mindig és "ösztönszerűen" komplex: a megismert "tényeket" (zaj hallatszik az utca vége felől) beilleszti a saját, folyton változó, bővülő értelmezési keretébe: szirénázó autó közeledik. És ebből jó esetben cselekvési "parancs" is származik: le kell menni az útról, hogy a szirénázva közeledő jármű elférjen, ne kelljen miattunk lassítania (mert valószínűleg, hiszen ez a szirénázás jelentése, vészhelyzetet old meg éppen, ami emberéleteket érinthet, és ha pl. mi akadályozzuk, akkor az veszélyezteti ezen emberéleteket). Vagyis az érzékeléssel egybeforrt értelmezésünk még értékítéleteket is tartalmaz: az emberélet mindennél értékesebb, mi több, az értelmezés cselekvésre sarkall (le az útról!).

Amikor tehát egy sajtótermék elkészül, az nem önmagában áll, sem a készítő (szerző), sem a befogadó oldalán. Mindkét oldalon már létező kontextusokba kerül be, és mindenki számára így nyeri el az értelmét.

A Telex nem keresztény és nem kormánypárti

A fenti megállapítást legfeljebb pár telexes újságíró egyéni beállítódása árnyalhatja, de a szerkesztőség maga biztosan teljesen szekuláris és kormánykritikus. Hogy ez hiba vagy sem, a téma tekintetében mit sem számít. De ha a Telex stábja egy templom közelébe megy, és ott hívőket kérdez meg, akkor "történelmileg" az a gyanúnk fog támadni, hogy a megkérdezettek (és az ő hitük, rosszabb esetben) valamiképpen majd ki lesz röhögve. Akaratlanul is, ahogy egy részegből is akaratlanul "bohóc" lesz, pusztán az állapota miatt. És ebben van is valami "igazság": a kereszténység (Krisztus követése) a zsidóknak botrány (mert istenkáromlás), a pogányoknak (a hellén és római kultúra "szekuláris" lakóinak) pedig balgaság. Kétezer éve van így, nincs itt semmi újdonság.

Ja, hogy milyen a Telex? Még jó, hogy már megírtam: így most már világos, nemde? Ilyen.

Hodász András margójára

Én is kritikus vagyok ám, kedves András, nem is kevéssé. És a fő kritikám, legalábbis Az ördög ügyvédje óta (ehhez Szentírás sem kell): a főbűnök között a kedvenc a hiúság, nemde?

Igen, minden ember életében alkalmi jelleggel megjelenik a Szentlélek jóra indító kegyelme, mégis erkölcsileg súlyosan problémás lenne azt állítani, hogy egy politikus időnként óhatatlanul hibás döntései mind Isten tervét szolgálnák.

Kedves András! Alkalmi jelleggel? Hát nem benne élünk, mozgunk és vagyunk? Vagy le tudunk talán sétálni Isten tenyeréről? Képesek vagyunk talán jót tenni az ő kegyelme nélkül? Őt, aki már anyánk méhében szeretett, hogyan fogjuk megelőzni a szeretetben? Ja, hogy mindezt nem vesszük észre, csak ritkán?

Valamint, ennek a másik oldala: ki a történelem Ura? Ki az, aki a rosszból is jót tud kihozni? Ki az, aki akaratát mindig képes beteljesíteni?

A teológia számomra legnehezebb feladata, hogy a fenti idézetet lehet jól és rosszul érteni, és most szándékosan ellentmondok neki: az ember életében folyamatosan megjelenik a Szentlélek jóra indító kegyelme, és a politikus (és bármely ember) óhatatlanul rossz döntése mind-mind Isten tervét szolgálja. Legfeljebb kicsivel hosszabb lesz az út. Ez minden.

Osztie Zoltánt mellesleg a tanáromnak tekintem, legalább húsz éve. Volt idő, amikor értetlenkedve olvastam egyes nyilatkozatait, de nem úgy alakult, hogy rákérdezhettem volna nála, hogy mit és miért. Az idei húsvét vigiliája viszont a belvárosi templomban ért, és szilárd meggyőződésem, hogy őt erkölcsi és dogmatikai oldalról megvádolni csakis annyira (és olyan alapon) lehet, mint bármelyikünket: ő sem tökéletes. De hogy (végső soron) heretikus vagy eretnek lenne (és pl. személyi kultuszt építene Orbán köré), az számomra értelmezhetetlen.

Kettős mérce

Többet kellene beszélgetnünk, de kevesebb és fontosabb témáról. Ma mindenből téma lesz: ha megjelenik egy újy tévésorozat, akkor úgy tesz a sajtó, mintha annak a fontossága egyenesen a realitással vetekedne (lám, nekem is kényelmesebb volt egy filmből idéznem). Ha egy celeb kiereszt magából valamit, az hír lesz, és sorolhatnám. Egyszerűen túl sok mindent tartunk fontosnak, pedig végső soron csak egy a fontos: szeretni Istent és szeretni az embertársainkat. De ha folyton eltereljük a saját figyelmünket is, marad ez a kettősség: ugyanazt látjuk, de nem ugyanazt vesszük észre. És hülyeségeket írunk róla, ahogy most én is tettem, és nem leülünk megbeszélni (ugyan, hol és mikor lenne erre időnk?)

Az igazság, írja Romano Guardini, azért igazság, mert igazság. Afféle végső dolog. De ezer arca van, ezerféleképpen képes megjelenni és felismerhetővé válni számunkra. És előbb-utóbb kialakulnak az igazság megismerésének számunkra elfogadható (és megtanult) módszerei, és ezek révén már alakítjuk is kissé az igazság felszínre jutásának a módját. Ezt hívhatjuk akár világnézeti beállítódásnak is, de ugyanígy, rosszabb napjainkon, kettős mércének.

Nem különösebben rezonálok a politikával kapcsolatos korrupciós meg tolvajozós hírekre, így nem is azt tartom a NER-oligarchák világa legnagyobb hibájának, hogy vannak, vagy hogy úgy vannak, ahogy, és sem a pénzüket, sem semmi mást nem is irigylek tőlük, sőt, a napokban kiderült, hogy inkább náluk van kevés valamiből, amiből ekkora vagyonok mellé több kellene: józan ész.

Rapport Richárd lehet, hogy román színekben fog versenyezni, ez volt a hír. És most komolyan: ilyen tehetség huszonöt évente egy akad, és bár a sakkot nem lehet pörgős közvetítéseken keresztül eladni, a chess.com-nak 86 836 178 regisztrált felhasználója van (köztük e sorok írója is), szóval, vannak sakkozók is a világon. Hát nem lehetett volna időnap előtt felhívni, hogy kedves Richárd, mire lenne szüksége? Stadion? Egy csapatra való mez? Focicsuka? Bőrfoci? ("- Hallotta? A BESZKÁRT-tól elloptak egy csapatra való mezt. - Akkor most biztosan nevet változtatnak, Dresszkár-ra.") Az informatikai háttér valószínűleg nem hétköznapi ezen a színvonalon, de aprópénz a csapatsportokhoz képest. Ja, és legyen pénz a nevezésre és az első osztályú ellátásra. Hogy a zseninek csak sakkoznia kelljen, minden mást csináljon meg a stábja. Filléres dolog, de tényleg.

És hogy ezt "Lőrinc" (nem egyszemélyi felelőst keresek, ez a teljes NER-es vállalkozói elit bűne) eddig nem intézte el, azt komoly szégyennek tartom, de nincs késő, hogy helyrehozzák.

És ha már belekezdtem: legyenek baromi jó ösztöndíjak a tehetséges gyerekek támogatására, akár külföldi képzésekre is, nyelvtanulásra, hátrányos helyzetű térségek fejlesztésére stb. Nem több beton kell, hanem több okos ember, és ha kétségeink támadnának, akkor vissza az elejére: Rapportot már rég támogatnia kellett volna valamelyik nagy cégnek. Menőségből, jófejségből, mert megtehetik, azért.

És mielőtt valaki azzal kezdené, hogy de ez a srác meg elárulja a hazáját, mert pénzért országot vált, nos, ennek az aljas és ostoba érvelésnek a cáfolatába nem kívánok a legkisebb mértékben sem belebocsátkozni.

Olvasom ennek az okostojásnak az interjúját, de mindhiába, nem változik semmi, kikaphatnak ezek akárhogyan és akármilyen mértékben is.

Ugyanakkor Orbán Viktor az erőtől fél. Erő volt a NOlimpia és erő volt a netadó elleni tüntetés.

A fenti kijelentés Orbán döntésének Fekete-Győr-féle értelmezése, amely döntéssel (Orbán) visszavonatta Budapest pályázatát, illetve a netadó ötletét is elvetették. Mi volt az indoklás? Mit mond el Orbán minden alkalommal? Hogy a népakarat (vagy annak jelentős része) ellenében nem lehet sikeres politikát folytatni.

És mit tesz még hozzá? Hogy az ellenoldal(ak) kudarcának az az egyik fő oka, hogy kitalálják, mi lenne a jó a zembereknek, és akkor is azt erőltetik, amikor már bárki számára - magukat leszámítva - látszik, hogy senki nem szeretné.

Hát, ez. Szóval, Orbán nem az erőtől fél, hanem vesztes játszmát nem játszik végig, és idejében feladja. Veszíteni aligha szeret, de elég józan és realista ez a hozzáállás. Majd megnyeri a következőt. És tényleg.

Kedves csekély értelmű Fekete-Győr, szívesen, máskor is.

Ritkán érzem, hogy a politika (vagy egy konkrét politikus) ennyire felháborítson, mint tegnap Hadházy Ákos, aki egyedüliként nem ment be az új parlament alakuló ülésére. Ehelyett Kisvaszaron tett "alternatív esküt". Kezdem távolabbról.

A Holt költők társaságában Mr. Keating az udvaron tanít: menetelnek, tapsolnak, néha egyszerre, néha a saját ritmusukban stb. A tanulság: a komformitás mindenkiben ott van, mert vagy menetel ("én biztos nem menetelnék"), vagy tapsol a kör szélén. Mindkettőből kimaradni társadalmilag némileg olyan, mint mindenből kimaradni. Szóval, megértem a bojkottálókat: ha már csak veszíteni sikerült, és azt sem szépen, sőt, hát próbáljunk meg valami egyedit utána, még akkor is, ha nagyon hülyén fogunk kinézni, de legalább erre majd emlékeznek ("ezek néztek ki hülyén, ja!"). Megértem, hogy jobb híján azzal "tűnnek ki", hogy kivonulnak, amikor veszi őket a kamera. Rendben, de akkor miért álltak fel a Himnusznál? Miért nem tiltakoztak ülve maradással? Miért álltak fel, amikor Áder bejött a terembe?

És most vissza Kisvaszarra: ott Nagy Csaba (Fidesz-KDNP) nyert, tehát a képviseletet nyugodtan rá lehet hagyni, ő lett ennek a felelőse, rajta fogjuk (ideális esetben) számon kérni (és tudom, hogy dehogy fogjuk). Hadházyt pedig a zuglóiak juttatták munkához, így legalább annyit megtehetett volna, hogy ott élőzik egyet, habár a körülmények talán kevésbé lettek volna idilliek: zaj, járókelők, pár hajléktalan, nem beszélve a rossz emlékű műjégpályáról, ugye. Szóval, kedves képviselő úr, ha zuglói lennék, igen felháborodottan azt mondanám: nem azért szavaztam önre, hogy Kisvaszaron vagy hol a francban videózgasson. Menjen be szépen dolgozni, mert ezt vállalta. Sőt, már most visszaadhat mindent, mert Momentum-frakciótag sem lett, pedig ez volt a deal, ez volt a szavazatom egyik fontos oka. Pártja sincs, tehát minden legitimációja a kapott egyéni szavazatok. (Ez, amint írtam korábban, nem nagy szám, Zuglóban bárki, aki baloldali, könnyedén nyer.) Tehát akárhonnan indulunk, ugyanoda jutunk: vagy be tetszik járni, vagy vissza tetszik menni vidékre kutyákat oltani. Rendes állás az is, és legalább nekem nem kerül pénzembe.

Amikor 2002-ben a Fidesz elvesztette a választásokat az MSZP-vel szemben, és Medgyessy Péter lett a miniszterelnök, a Fidesz-tábor meg volt döbbenve. A dolgok jól mentek, az ország tartott az euró bevezetése felé, csatlakoztunk a NATO-hoz, küszöbön állt az uniós tagság is, és erre tessék. Ráadásul nem nagy vereség volt, csupán pár száz, pár ezer szavazat teljesen megfordíthatta volna az eredményt (elég plusz egy szavazattal győzni egyéniben, ugyebár). Felmerült a csalás lehetősége, a buszoztatott cigányok stb., az újraszámolás, szóval, ilyen addig nemigen volt.

De a második forduló előtt még történt valami, amit már akkor a jobboldal születésének tartottak néhányan: 2002. április 13-án a Fidesz nagygyűlést tartott a Kossuth téren. Először is, rengetegen voltak, és rengeteg ismert ember állt ki nyilvánosan. Néhányan azóta is "Orbán-bérencek". Ez az esemény végül már kevésnek bizonyult, de a hatása máig tart: Magyarországon van jobboldal, és azt Fidesznek hívják, vezetője pedig Orbán Viktor.

Ma a magyar baloldal csak nyomokban létezik

A fentiek jutottak eszembe, amikor azt írtam, hogy a mai baloldalra (azokra, akik e jelzőt magukra veszik, mert a DK-n és az MSZP-n kívül, amelyek ex-komcsi pártok, nem tudom, kit lehet még így hívni, ha egyáltalán) ugyanaz az út vár, amelyet a Fidesz járt be korábban, ha újra tényező, nem pedig csupán díszlet kíván lenni.

Már vagy százhuszonnyolcan leírták: a baloldal mint "váltóoldal" jelenleg csapdában vergődik, olyanok tartják fogva, akik már többször buktak, és olyanok a vezetőik, akik sem elfogadottságban (Gyurcsány Ferenc), sem tehetségben és karizmában (mindenki más) nem érnek fel az országos politika szintjéig. Elvannak, megélnek belőle, kis köreikben népszerűek, mint vidéki költők, "kik verseikkel Duna-Szekcsőn / csinos eredményt értek el" (Heltai), és nagyjából itt elfogy minden. Az egyetlen Gyurcsány pedig, aki tehetséges és még látszik valamennyi az egykori karizmából is, bár fáradtan és kopottasan, "öregecskedőn", olyan elutasított, hogy az politikailag teljesen reménytelen, és mégis, "megverte" a teljes ellenzéket.

Baloldali vezéregyéniség nincs, de program ettől még lehetne. Erre mi történt? A baloldal legjobb jelöltje a miniszterelnöki posztra egy jobboldali lett. Azóta mások is szóvá tették ezt, számomra az önazonosság teljes hiányát jelentette már akkor, az előválasztások végén. És ez a jobboldali, csodák csodája, nem állt bele a baloldali program képviseletébe. Az ember egészen meglepődik, nemde?

Újjászületés?

Azért nehéz, mert élnek még azok az egykori komcsik és antikommunistának látszó komcsik, akik még mindig azt hiszik, hogy ők valakik. Pl. azt hiszik, hogy őket járatják le. Segítsen ismét a történelem. A Fidesz-kormány idején imádtam nézni a Heti hetest. Sírva röhögtem a poénjaikon, mert máig azt gondolom, hogy a politikai humornak alapvetően a mindenkori hatalmat kell szekíroznia, és ezt ez a műsor kiválóan teljesítette is. De eljött a 2002-es kormányváltás, már derékig benne jártunk Medgyessy  ügynökmúltjában, és ezek még mindig orbánoztak. És ez megváltoztatott valamit bennem is: ja, hogy "ezek" csak "ilyenek"? És ma is ilyenek, tessék, még élnek, néha írnak, a felettük elrepült időről pedig azt hiszik, csak nemesebbé tette magvas gondolataikat.

Szerencsétlen Puzsér már évekkel ezelőtt ellenzékváltással kampányolt, amely, mint a prófétai tettek általában, legfeljebb egy jól sikerült megkövezésre elég. Mára egy "sötétben tartott és trágyával etetett gomba" is tudhatja, hogy igaza volt, és most is igaz mindez. De ha már itt tartunk, ennyi szívás, helyezkedés, politikai alku, nyilvános leégés, vereségek sora stb. után te otthagynád a végén a "jól megérdemelt" fizetésedet, amit most négy évig szinte biztos, hogy meg fogsz kapni minden elsején? Hát csoda, hogy a zseniális Gy. Németh Erzsébet lefalcolt a fővárostól, és inkább plusz két évre tervez a parlamentben, mint hogy Karácsony mellett maradjon gályázni? Dehogy lesz itt újjászületés, amíg ezek az arcok foglalhatják el a pártlisták felső harmadát.

2026

Ugyanez lesz, legfeljebb az arányok változnak. Már ha nem jön valami kataklizma, ami mindent felforgat. De ez csak kívülről várható, és senki nem örülne neki. A baloldalnak fel kell fedeznie önmagát, az ország baloldali részét, és azt, hogy mire van szüksége ennek az oldalnak. És távol kell tartania magát attól a réges régi jellemzéstől, hogy mindig kifogy a mások pénzéből.

Harc, építkezés, áldozatok, munka, erőfeszítés nélkül nem lesz modern baloldal Magyarországon. És alkalmas vezető nélkül sem. És akkor sem, ha lesz alkalmas vezető, de a régi banda, beleértve az újságírókat is, szépen legyalulja időnap előtt. Őszintén, sosem értettem, miért jó "valakinek lenni". Úgy értem, híresnek, befolyásosnak, "közéleti szereplőnek". De hogy miért még ennél is jobb (vagy vonzóbb) az ilyeneket tönkretenni, azt egyáltalán nem értem. Farizeus módszer ez: "Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be." (Mt. 23, 13.)

De hogy egy baloldali "megtérjen"? Hát mit gondol a kedves olvasó, e sorok írója miért jobboldali?

Mi a metafizika?

A metafizikus számára a metafizika filozófiai alapdiszciplína, amelynek feladata, hogy a valóság átfogó értelmezését nyújtsa, feltárva annak legvégső okait, vagy legvégső okát mindannak, ami van.

A metafizikus "ismeretelméleti optimista", aki szerint e feladat megoldható, vagyis a megszerzett tudás a megfelelő nyelvi eszközökkel kifejezhető, végső soron tudományosan is elfogadható.

Mivel a metafizikus kijelentései az általánosra és szükségszerűre irányulnak, tehát mindarra, ami örök és változhatatlan, ezért voltaképpeni tárgya sosem a számunkra esetleges voltukban adott létezők köre, hanem valami azon "túl", vagyis a nem-empirikus, transzcendens valóság.

Összefoglalva, a metafizikus abból indul ki, hogy a valóságnak empirikusan ellenőrizhetetlen mozzanatairól is meg lehet fogalmazni feltétlenül érvényes kijelentéseket.

Ezért a metafizika legalapvetőbb kérdése ez: lehet-e a valóságról (vagyis mindarról, ami létezik, van) igaz kijelentéseket tenni, habár e kijelentések érvényessége empirikusan (tehát pl. megfigyeléssel, kísérletekkel) nem ellenőrizhető?

Igazolás

A fentiek nyomán, különösen a metafizika legalapvetőbb kérdését átgondolva, sokan vagy tagadólag válaszolnak e kérdésre, vagy szkeptikusan reagálnak.

Csakhogy az e kérdésre adott válasz, amennyiben tagadó, önellentmondóvá válik.

A tagadó válasz tehát így hangzik: nem lehet a valóságról (vagyis mindarról, ami létezik, van) olyan igaz kijelentéseket tenni, amely kijelentések érvényessége empirikusan (tehát pl. megfigyeléssel, kísérletekkel) nem ellenőrizhető. (Másképp tehát: csakis az empirikus tapasztalatra valamiképpen visszavezethető kijelentéseink lehetnek igazak.)

Az önellentmondás könnyen észrevehető: ahhoz, hogy akár igenlő, akár tagadó választ adjunk a fenti kérdésre, valamiképpen már tisztában kell lennünk megismerő képességünk hatósugarával kapcsolatban, vagyis tudnunk kell arról, hogy mi az, amit egyáltalán megismerhetünk, és mi az, amit nem. Ahhoz nem férhet kétség, hogy megismerő képességünk része annak, "ami van", tehát amikor ismereteink hatósugaráról van szó, nem valami elvont dologról beszélünk, hanem realitásról, habár e realitás történetesen nem az egyedi dolgok módján létezik. De az is világos, hogy megismerő képességünk e tulajdonságát nem tudjuk empirikus kísérletekkel vagy megfigyelésekkel vizsgálni. Vagyis akár igenlő, akár tagadó választ adunk, válaszunk a valóságra fog vonatkozni, viszont érvényessége empirikusan nem lesz ellenőrizhető.

A fentihez hasonló állítások sora elég hosszú, maradok is a legklasszikusabb példánál: ha azt kérdezzük, lehetséges-e egyáltalában igaz kijelentéseket tenni a valóságról, a radikális szkepszis válasza tagadó lesz. Csakhogy ha e választ önmagára (e tagadó állításra) alkalmazzuk, miszerint nem lehetséges igaz kijelentéseket tenni, úgy arra jutunk, hogy e kijelentés maga sem lehet igaz, amennyiben a tartalma által kifejezett tartalom helytálló. Csakhogy a szkeptikus e tagadó állítását az igazság igényével fogalmazta meg.

A retorzív érvelés

A lényege röviden: a nyelvtanilag adekvát módon kifejezett tartalom és a kijelentés foganatosításának lehetőségi feltételei, "megalapozottsága" ellentmondást képeznek. Tehát nem "A" és "B" kifejezetten megfogalmazott kijelentés (pl. "ez és ez így van" és "ez és ez nem így van") képezi az ellentmondást, hanem a tartalom és az annak létrejöttéhez szükséges valamely előfeltétel (amit akár kijelentésként is megfogalmazhatunk).

A radikális szkeptikus kijelentése ("nincsenek igaz kijelentések") ezért könnyen érthető: ha nincsenek igaz kijelentések, akkor maga a kijelentés, ami ezt megfogalmazza (mégpedig szándéka szerint általános érvénnyel és feltétlen "hatállyal"), szintén nem igaz, így önmagát semmisíti meg. Ha tehát cáfolni akarjuk, akkor csupán ezen "bennfoglalt" ellentmondás kimutatása a feladatunk, nem pedig mégiscsak létező igaz kijelentések keresgélése.

A fenti ellentmondás tehát kikerülhetetlen, hiszen nem elvontan, hanem konkrétan, a beszélő (író) cselekvése által lép fel, in actu exercito, ahogy modani szokás. Kivétel persze van: ha képes beszédként, idézetként, viccként vagy más, efféle szándékból vagy okból fogalmazunk meg valamit, akkor a retorzív érvelés (a belső ellentmondás kimutatása) nem alkalmazható.

A metafizika mint tudomány

Ha tehát a fenti módszerrel találunk általános érvényű és szükségszerűen igaz kijelentéseket, akkor nagyjából célhoz értünk: a metafizika tudományának megvan a módszere (a retorzív érvelés) és képes kijelentéseket megfogalmazni a nem empirikus valóság területével kapcsolatban (egyben bizonyítja e terület reális létét).

Ajánlott és idézett irodalom

Weissmahr Béla SJ: Ontológia, Mérleg-Távlatok, 1995, 2. kiadás

Olvasom, hogy az összefogás azért még mindig összetart legalább egy kérdésben: senki nem mond le. Miért is tennék? Minden így van a legnagyobb rendben, győztes csapaton ne változtass, ez örök igazság. Legalább egy újraválasztással a saját pártjukon belül legitimálnák magukat, de még azt sem. Mindegy, nem is értem, miért foglalkozom ezekkel az erkölcsi-politikai hullákkal még mindig.

DK

Amíg a pártelnököt Gyurcsány Ferencnek hívják, és sem ő, sem a felesége nem vonul vissza teljesen a magyar (és az azzal összefüggő európai) közéletből, addig a DK-nak egy szavát sem hiszem. Négy kétharmados zakó után nem tudom, mire lenne szükség annak az alapigazságnak a belátásához, hogy velük nem lehet választást nyerni. Ha pedig így, ennyi vereség után sem megy, akkor bizonyítva látom, hogy Gyurcsány célja nem a kormányzás, csupán személyes: valamiféle "tényezőnek" maradni. Nem változtat a lényegen, hogy személyesen súlyosabbnak látom a helyzetet, pszichológiai értelemben, de ezt így, távolról nem tudom eléggé alátámasztani.

Jobbik

Centrumpárt van, ez a Fidesz(-KDNP), több nem fér el ugyanott, hacsak nem azért megy oda, mert a megélhetés ezt diktálja. A Jobbik szükségtelenné vált pártként, mert a Mi Hazánk (olyan, amilyen) a "valódi", eredeti jobbikosokat el fogja vinni, a "baloldali jobbikos" pedig oximoron. És Jakab Péter a totális alkalmatlanság legújabb példája és jelképe.

Márki-Zay

Ő még mindig harcol, mint egyes japán egységek a háború után. Veszíteni láthatóan nem tud, hiszen szinte kifolyik az internetről a győzelmi jelentése, miszerint Vásárhelyen megverte Lázárt. Ez annyira nyomorultul szánalmas, hogy nehéz megtalálni a megfelelő nyelvi eszközt hozzá. Az ő esetében összemosódik ez a szánalmasság és a nevetségesség, tényleg nem értem, mit nem ért: szar volt, amit csináltak, és mocskosul kikaptak. Ezt lehet tragédiaként is felfogni, de lehet tanulni és felállni utána. Amit, úgy gondolom, semmiképp nem lehet (erkölcsileg), az a mások hibáztatása: a rendszer, a szavazók, a többi párt, a Jóisten. Talán ha a gravitációs gyorsulás értéke más lenne stb.

És beszélgetne Orbánnal. Itt azért sokadjára is ledobtam a szíjat. Mit mondana neki? Hogy hogyan nyerjen legközelebb? Az emberek, hacsak nem az a munkájuk, a "győztesekkel" (ld. Eric Berne királylány/királyfi-béka-hasonlatát) szeretnek beszélgetni, nem vesztesekkel. A "felfelé" és az "előre" érdekében azokra van szükségünk, akik nálunk is jobbak, nem a rosszabbakra, nem "koloncra", értetlenekre, akadékoskodókra. És úgy tűnik, Orbán pillanatnyilag (tizenkét éve) csak magával versenyez. Ide beneveznie Márki-Zaynak most nincs lehetősége, mert van minimum, pl. legyen ő is pártelnök, üljön a parlamentben, ilyesmik. Kell a közös téma, lássuk be.

LMP, Párbeszéd stb.

Miután Schiffer kiszállt, aztán kitették Szélt és Hadházyt, nálam csak technikailag léteznek (mint a Párbeszéd, ami szintén onnan jött, de minek). De ha már szavazóik nincsenek (saját magukon kívül), akkor legalább tegyék a dolgukat, és egy-három szakmai kérdésbe ássák bele magukat, és képviseljék racionálisan. Erre talán van minimális esély.

Momentum

Valahogy jól helyezkedtek, mert sikerült a legtöbb (öt, bazmeg, öt!) egyéni mandátumot nyerniük az összefogás tagjaként. (A Fidesz 80 fölött nyert egyénit, ez tizenhatszoros[!!!] különbség.) Fogalmam sincs, mi lesz belőlük, ráéreznek-e egyszer a politikára, meglegyinti-e őket a hatalom akarása, de főleg, lesznek-e köztük olyanok, akik erre felteszik az életüket. Mert állandó kritikám, hogy a politika mint munka iránt nincs nagy érdeklődés ellenzéki oldalon. A politika mint állás, stallum, életjáradék, médiafigyelem sokkal vonzóbb, és ez az egyik jelentős oka az ellenzéki sikertelenségnek. A rendesen végzett politikai munka is olyan, mint az élsport, rámegy minden, és nincs mellette sok idő családra, barátokra, lazulásra. Ez nem mindenkinek vonzó, de nem is kötelező. Ja, a diploma nem árt.

És még egyet: a 444-nek azt mondta Donáth Anna, hogy "a rendszer megdöntése" a cél. Nem ez az interjú lényege, de számomra komoly és intő jel ez a megfogalmazás. Ez ui. teljes félreértés: egy parlamenti választáson, ahol minden "Fidesz-diktatúra" ellenére is boldog-boldogtalan (ha Boldog nem is, haha) elindulhat, nem a rendszer megdöntése a cél, hanem szimplán a választás megnyerése. Ehhez teljesen más szemlélet kell, és ezt muszáj megérteni. Ha nem megy, akkor a Momentum is afféle "választási forradalmár" marad, és utána négy évig nézheti a mások műsorát otthonról, duzzogva.

Holnapután

Először is, nekem az fáj leginkább, amit a fideszes ellenszélről mondanak minduntalan: ugyanis ez a helyzet már minimum 2014 óta fennáll, talán előbb, talán később kicsivel, mindegy, nem nevezhető váratlan fordulatnak. De stratégiát nem gyártottak hozzá, nincs "összefogás-média", az elvileg ellenzéki kötődésű vállalkozók nem tömik pénzzel az erre a szerepre létrehozott ellenzéki sajtót, és a modern eszközök sem segítettek különösebben. Az ellenzéki (kormánytól független) újságírókról pedig sokat elmond Pethő András írása.

Hogy én hol kezdeném a helyükben? Nézzék át alaposan a Fidesz 2002-2010-es történetét, és csinálják meg ők is. Ez nem lesz kész négy év múlva, ott még lesz egy csúnya zakó (ha minden így marad, nem lesz valami kívülről jött földindulás stb.), de utána talán, ha ügyesek, lesz esélyük. A Fideszben vannak Orbán mögött fiatal, okos emberek, akik át fogják tudni venni a pártot, az országot, a mindent. (Ha most kellene fogadást kötnöm erre, akkor Lázár János és Gulyás Gergely lenne a két tippem, ebben a sorrendben.) De az ellenzékben most szó szerint senki nincs ilyen, ennyi év alatt sehol nem nevelődött ki legalább egy vezető, legfeljebb önjelöltek, vagy akik eleve vállalhatatlanok, csak nem hiszik el még most sem.

És hogy miért nem sajnálom az időt, hogy még mindig a vesztesekkel foglalkozzam? Mert az a helyzet, hogy tényleg kell a jó ellenzék, és mindenkinek jobb lenne, ha végre már nem "sorsdöntő" választások lennének Magyarországon. (Még ezt is Orbántól idézem, érződik ez a szellemi sivárság, kedves ellenzék? Semmit nem tudok felidézni, hacsak nem a negatív példákat, amiket arról az oldalról fontosnak-jelentősnek tartanék.) Csakhogy 2002-ben, amikor utoljára nem éreztem azt, hogy sorsdöntő a szavazás, tévedtem is: a szocik gyorsan kifogytak a mások pénzéből, a többi pedig azóta már jórészt történelem. De ha a történelem az élet tanítómestere, akkor talán nem hiba, ha a most újra megbukott ellenzék végre nekilát a tanulásnak. De teli edénybe nem lehet tölteni, ezt is leírtam már, és egyszerűen nem látszik annak a megértése, hogy ez továbbra is végzetes gátja marad a választási sikereknek.

Bosszús vagyok a választási eredmények egyes kommentárjai miatt, elsősorban ellenzéki vélemények kapcsán. Először is az ellenpont, Mérő László: részletesen és nagyon önkritikusan leírja, hogy miként látja (másképp) az eredményt, mint ahogy látta/várta azelőtt, hogy szavazatszámlálóként részt vett volna benne. Köszönöm, hogy ott volt, és hogy utána írt/beszélt róla.

Voltak persze más szavazatszámlálók is, sőt, gyűjtés is van a benyomásaikról, értékelésükről. Tanulságos, és a tanulság elég egybehangzó: kb. húszezer önkéntes ellenzéki most szembesült talán életében először azzal, hogy mi újság a vidéki Magyarországon. És zsigeri módon tört fel néhányukból, hogy nem is nagy barátai a demokrácia alapelveinek: amikor felháborodva azt írja egyikük (talán másikuk és harmadikuk is, tényleg mindegy), hogy ezek (mármint e lepukkant vidéki falucska funkcionális analfabéta, idős, talán alkoholfüggő lakói) döntenek az ő életéről, akkor bizony az általános választójogot szeretné öntudatlanul is valamiféle műveltségi (és talán másféle) cenzushoz kötni.

Ha van valaki elitista, az én vagyok, legalább huszonöt éve mondom itt-ott, hogy a feltételek nélküli választójog a modern demokrácia önbecsapása. De mindig megkaptam, és nem számítok másra mostantól sem, hogy ez mennyire és miért nem elfogadható felvetés. Általában olyanfélék érveltek ellenem (mármint felfogás alapján olyanfélék), akik most felháborodtak, amikor ez az önbecsapás szembejött a szerintük egyirányú utca rossz vége felől, és nem csupán leszorította őket az árokba, de még a visszapillantót is leverte. Íme hát. Nem hibáztatom őket, csak azért, amiről tehetnek: a tudás bárhol kezdődhet, de nem végződik sehol, többet tudni sosem hátrány, és ők bizony semmit nem tudtak arról, amivel most végre találkoztak. De megmondom, erről sok politikus sem tud vagy akar tudni.

Egy szót az agymosásról, Mérő László fent linkelt véleménye alapján: ha igaz az, hogy az ő "pesti agya" van átmosva azzal, hogy "vidéken sötétség, tudatlanság, agymosás és csalás honol", akkor súlyosbítanám: ha egy nyilvánvalóan aluliskolázott, igen rossz körülmények között élő vidéki a Fidesz "agymosásának" áldozata lesz, azt nevezhetjük körülménynek: bárki képes lehet átmosni az agyát, ha megtalálja hozzá az utat. Ezzel szemben a "pesti agy" arra is büszke, hogy ő aztán nem agymosott. És ez nem körülmény, ez aktív tevékenység eredménye: döntéseké, vélemények elmondásáé és meghallgatásáé, pártválasztásé stb. Egy Mérő Lászlóhoz hasonlóan művelt és tájékozott ember aligha védekezhet a "falábára" mutogatva (miszerint "mit lehet elvárni attól, akinek falába van?"). Ezt a "pesti agyak" önmaguknak hozták össze, nem "beleestek", nem "megtörtént velük", ez az "öncsonkítás" az ő felelősségük, nem másé.

Visszatérve: és vannak azok, akik nem mentek le a végekre, sőt, nem is érdekli őket, tíz éve nem hagyták el a biztonságot jelentő belvárost, de azért van véleményük. Szerencsére vannak, akik helyettem is válaszolnak nekik.

És van még Márki-Zay Péter, aki elérte, hogy vele kapcsolatban lassan már a "legalább rendes ember" se jusson eszembe.

nekem most Vásárhelyen kell megvédenem a vásárhelyi gyerekeket attól, hogy a Fidesz elvigye őket golyófogónak Ukrajnába

Hogy mi van? Az jön a csövön, hogy még fegyvert se, de katonákat majd igen? NATO-tagként? Komolyan? Ki vette el a gyógyszerét, és ha elfogyott, miért nem kap végre erősebbet? Döbbenet, komolyan, nem jutok igazán szóhoz. És mellesleg, milyen módon védené meg? Egyharmaddal az Alaptörvénybe íratná Fleck Zoltánnal, hogy vásárhelyi gyerekek nem lehetnek katonák? (Legalább egyéniben nyert volna a nyomorult, de így még én érzem magam hullagyalázónak, hogy leírom, milyen negatív a kép, ami egyre csak erősödik vele kapcsolatban.)

Hogyan tovább?

Naiv vagyok, hogy a következőket komolyan gondolom, de akkor is. A Fidesztől azt várom, hogy megnyíljon az ellenzéki vélemények és esetleges megoldások felé, vagyis ahogy az erősekhez illik, komolyabban kezdi venni a másik oldal szakértői véleményeit. Legalább a látszat szintjén, ha a konkrét döntésekben nem is. A politikai véleményekkel kapcsolatban nincsenek illúzióim, és az ellenzék (pl. fentebb idézett) megszólalásai nyomán úgy hiszem, semmi méltányosság nem jár nekik a gumiszobába zárt ápoltakén túl. Jakab Péter mostantól abszolút büntetlenül hordhatja majd be a krumpliját, még főzhet is belőle, ha akar, megvárják, megkérdezik, sót kér-e még hozzá, és a kis intermezzo után folytatódik a plenáris ülés. A kevésbé együttérzők addig a büfében várakoznak, Kövér László pedig semmilyen büntetést nem szab ki, csak megértően mosolyog. Ellenzék, gondolja...

Mit tegyen az ellenzék? Tegye a kis kezét Magyarország egész területe, minden kicsi falu, önkormányzat, közösség ütőerére, és figyeljen, tanuljon. És ha nincs ennyi ideje, akkor segítek is: a Maslow-féle szükségletpiramis alján kezdje a gondolkodást, ne a tetején. Akinek fűtése sincs, az nem az önmegvalósítás újabb és újabb módjain gondolkodik, ilyen triviális, mi több, a szabadság számára még absztrakcióként sem létezik. Sőt, még az sem érdekli, hogy mi lesz az EU-s pénzekkel, nem tudja, mi az a jogállamiság és mi az az eljárás, ami lassan megindul Magyarország ellen. Igen, tudom, hogy kellene, hogy tudja és érdekelje, mert talán neki is jobb lehetne, ha jobban költenénk el, ha EU-konformabb lenne a berendezkedésünk stb., de funkcionális analfabétáktól nem várható, hogy ilyen messzire nézzenek. Sokszor a kevésbé funkcionálisaktól sem.

Ami pedig a pártokat illeti, már többen leírták, én is: nem csupán leszerepeltek az újabb vereséggel, de erkölcsileg is semmivé váltak, amikor a vereséget egyetlen emberre hárították, mi több, az eredményvárón már ki sem álltak, ott sem voltak (a két kivételtől eltekintve). Azt hiszem, erkölcsi alapot találni ahhoz, hogy ezek után bármi relevánsat is mondjanak, a Föld izzó magjáig kell leásni, de ez sem garancia arra, hogy meg is találják. Szégyenletes, sajnálatos, és bevallom, örülök, hogy 2010 után újra a Fideszre szavaztam végül. Nehezen tudnék most érvelni amellett, hogy "de legalább emelt fővel veszítettek". Új ellenzék kell, most ez is végső bizonyítást nyert.

Külföldre menni?

Végül a csalódott szavazókról pár szót. Először is, együttérzek velük, és ha el akarják képzelni, mi erre az okom, akkor gondoljanak 2006 őszére, az október 23-a utáni cinikus és hazug, a rendőri erőszakot letagadó, eközben pedig gazdasági oldalról sem tündöklő időszakra (és akkor hol volt még a 2008-as válság!). Joggal reménykedhettem, hogy ekkora disznóság, mint az őszödi beszéd (nyilvánosságra kerülése) előrehozott választásokat eredményez, de nem: amíg az utolsó gemkapcsot is el nem vitték, addig maradt az MSZP-SZDSZ-kormány.

Javaslom még, hogy legyenek túl a dolgon, ahogy azt már mások is megírták. És ha semmi nem használ, akkor menjenek külföldre nyugodtan. Nem úgy mondom ezt, cinikus bántással, mint egykor Gyurcsány, hogy el lehet menni, hanem őszinte jószándékkal: azok, akik eddig még egy kis magyar falu valóságát sem ismerték, mert ha mentek is vidékre, akkor is csak a fancy kis éttermek, borok, effélék miatt tették, legalább megismernek valamit a világból, habár az talán jobban fog hasonlítani a jelenlegi helyzetükhöz, és nem sok újat fog jelenteni. Itt jegyzem meg, hogy akit a saját jólétén kívül nem érdekel más, még annak a közösségnek a sorsa sem, amelyből származik, az nálam nehezen kaparja össze az erkölcsi alapra valót ahhoz, hogy lenézhessen bárkit is. De ahhoz biztosan, hogy ezek után még "politikailag" legyen felháborodva a vidéki választókon. Tessék maradni, és "újramosni" az agyukat a saját üzenetével. Szóval, komolyan, ha nem látnak más lehetőséget, vágjanak bele. Ahogy nálam tapasztaltabb kivándorlók mondják, egy váltás ország elég egy életre.

2018-ban, amikor a soromra vártam (nem a lakhelyemen szavaztam, későn érkeztem, zsúfolt szavazóhelyre kellett mennem), arra gondoltam, hogy na, most, meglesz, mármint a Fideszt jól megszorítja a félig egyesült ellenzék. Ha még este is jönnek szavazni, akkor biztosan elegendő lesz ez minimum a kétharmad elkerülésére, hiszen azt már semmi nem indokolja, de leginkább az általam már rég vágyott "51-49" arányhoz, amikor a kormánypárt (bölcs terveimben a Fidesz) még a klotyóra is csak ellenzéki jóváhagyással mehet ki (és néha kicsit késnek ezzel).

Most ugyanennek kellett volna megtörténnie, csak most volt rá esély, volt összefogás, habár nemigen értettem, miért jó, ha a tűz és a víz összefog, összekeveredik, nem pedig a maga helyén teszi a dolgát (a DK-ra és a Jobbikra gondolok). Márki-Zay, megígérem, nem emlegetem, tényleg leszerepelt. Eddig nem írtam le talán, most pedig utólagos okoskodásnak tűnik, de úgy hiszem, a vereség mértékére két erős ok biztosan van. Az egyik a személyiségének az alkalmatlansága: nem rossz ember ő, sőt, nagyon is erős személyiség, de ahogy egy távoli bolygó kék lényei mondják, teli pohárba nem lehet semmit tölteni. Ez egyértelműen a hátránya és a hibája, olyannyira, hogy a tegnapi "vesztési beszédében" egy apró mondatocska nem szólt arról, hogy hibázott volna. Ez elfogadhatatlan.

A másik, amit nem vett észre, pedig hányszor elmondta, hogy az USA-ban is dolgozott (sőt, nyelveket beszél, és tényleg), hogy az ország nem egyenlő Hódmezővásárhellyel. Ami helyben működött, a közvetlenség, egymás személyes ismerete, az országosan már csupán provinciális allűr. A feladathoz fel nem nőtt jelölt ismérve. És személyesen, megszólítottként szeretném megjegyezni: nem gazember az a keresztény, aki a Fideszre szavaz. És aki mégis ezt állítja, az dilettáns. Végül, és nincs tovább: olvasgattam a helyi (hmv-i) kommentelők Fb-kommentjeit MZP mellett és ellen. A támogatói, barátai azt írták róla többek közt, hogy képtelen hazudni. Hát, remélem, nem mondják komolyan. Csak mert eljött, szerencsére el is múlt már az az idő, amikor katonák (vagy gazemberek fegyverrel, ahogy tetszik) jöttek érdeklődni idegen lakásokba, hogy nem tetszenek-e a házigazdák netán zsidókat bújtatni a pincében, a padláson vagy a nagyszekrényben. Ha valaki itt az igazmondás hiányát kérné számon a házigazdán (zsidók bújtatása esetén), az megérti a problémámat. A többinek csak röviden: nem az igazmondás kötelez minden körülmények között, hanem az igazságosság. Ez utóbbi erény lényege és tartalma: megadni mindenkinek, ami (igazságosan) jár.

 De hogy Magyarország megkapta-e, ami jár neki, vagy visszaéltek és vissza fognak-e élni a választói szándékokkal, az most újra erősen kérdéses.

És még egy utolsó gyurcsányozás (sajna ez a legjobb szó, de az összes ellenzéki párt elnökére gondolok, akik nem voltak ott tegnap Márki-Zay mellett): igen, ezek nem csupán tehetségtelenek, akik még a kétharmadot sem voltak képesek kiütni a Fidesz kezéből, hanem gerinctelenek is: az ő pártjaik voltak az összefogásban, az ő személyes felelősségük kikerülhetetlen, akár azért, mert ha szerintük rosszul alakult az előválasztás, akkor nem mondtak le, akár azért, mert csak ennyi telt tőlük. A felelősségvállalásuk látványos elmaradása számomra a baloldali (all inclusive Jakab Péter és a Jobbik) politikusi jellemtelenség csúcsa. Ilyen egyszerűen még egyszer sem fordult elő. Teljes erkölcsi csődként értékelem.

Ujjakat keresztbe, mert azért lesz legalább két pocsék évünk, és ezen a kétharmad sem segít.

Update

Hát kihagytam, milyen eszméletlenül tehetséges, jövőbelátó zseni vagyok. :) Még a köztársaságielnök-jelöltek ellenzéki castingja során írtam le február 8-án:

Egy gyors, zárójeles jóslat a választási eredményről a jelen állapotok szerint: a Fidesz közel kétharmadot fog szerezni, vagyis jóval nagyobb arányban fog győzni, mint azt a felmérések mutatják, vagyis 2018. meg fog ismétlődni, de kicsit "szelídebben".

A szelídséget illetően kétségtelenül tévedtem, ennyit tehát a zsenialitásról, de a lényeg meglett: abból a két egyszerű tényből, hogy MZP Orbán után Lázárral is vitázott volna (majd kb. az utca embere lett az egyetlen, akivel kifejezetten méltatlan szócsatákat vívhatott), valamint hogy hiába kérte fel Iványit, végül a Jobbik által javasolt Róna Péter lett a közös jelölt, nos, e kettőből világossá vált, hogy az ellenzék egyszerűen működésképtelen.

És Török Gábor tegnap eltalálta, úgy tűnik: a Jobbik egykori szavazóit senki nem kérdezte meg, hogy szavaznak-e majd Gyurcsányra. Az eredmény az, hogy nem, nagyon nem. Inkább az alufóliasapkás Mi Hazánk vagy a Fidesz, vagy egy sör vasárnap, szavazás nélkül.

A Momentum lett számomra a meglepetés: öt egyéni körzetet nyert meg (a Jobbik egyet sem), igaz, Hajnal Miklós-féle méltatlanok is vannak még köztük. De talán beleszoknak a feladatba, és talán, csak talán, lehet belőlük egy baloldali tömb kifejezetten kemény és nagy méretű magja. A Jobbik pedig akár fel is oszlathatja magát, semmi szükség rá, ez is világos lett.

A kövületek, mint a DK és az MSZP, még kibírnak annyit, amíg szinte szó szerint, de kiöregszenek/kihalnak a mindenki által szívből utált arcaik, és aztán meglátjuk. Önkritikát tőlük sem várok, eddig sem volt.

Tegnap Orbán beszéde alatt végig Rogán arcát néztem, és talán tévedek, de a csávó majdnem elsírta magát. Ha most fogadnom kellene, ez nem az előre borítékolt győzelem utáni arckifejezés volt, hanem egy tényleg végigizzadt kampány eredménye okozta érzelem. Szinte gratulálni lett volna kedvem, komolyan.

Hadházy és Szél

Előbbit sosem kedveltem, valahogy nem szimpatikus, de semmi konkrét. Megjárt ugyan már három pártot (Fidesz, LMP, most Momentum), és most is olyan helyen indult (Zugló), ahol egy fél pár öreg tornacipőre is leszavazna a hagyományosan balos közönség, így eleve biztos állása volt. Így is lett, sőt, megnéztem a fideszes ellenfelét, aki szerintem olyan fiatal, hogy épp leérettségizhetett, de az is lehet, hogy nem is létezik, csak kitettek egy stockfotót a Flickr-ről. Nagy eredménynek tartom viszont, hogy a szoci ellenfelét az előválasztáskor már legyőzte, így talán ott is lesz valami változás, habár a polgi még mindig egy tehetségtelen szocialista.

Szél Bernadett kiesését sajnálom, normálisnak és elég tehetségesnek tartottam, még szimpatikusnak is. De párt nélkül nem megy neki sem. Ez van, benne volt, de reméltem, hogy sikerül neki.

Akik pedig most az egész országot hülyézik, azok még mindig nem értenek semmit a politikából: nyerni aznap kell, amikor szavazás van, nem előtte vagy utána egy nappal, és a kutatások "megnyerése" sem számít. És nem csak ott kell különbnek lenni a másik oldalnál, ahol maguk vannak.

Munkanap van, az infláció magas, a szomszédban háború. Lehet menni dolgozni, mindenkinek. Ha már így alakult, mindenki csinálja azt, amihez ért.